Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 23:45

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a Qarabag elleni BL-rájátszás budapesti mérkőzése előtt elmondta, közel azonos erőt képvisel a két csapat, és nagy motivációt jelent, hogy a zöld-fehér klubnak esélye nyílik belépnie a legmagasabb szintre. A Fradi számára jó hír, hogy lejárt Ibrahim Cissé Örményországban összeszedett hárommérkőzéses eltiltása, az együttes egyik legjobb védője ott lehet a kezdő tizenegyben. Az ír tréner, aki a kilencedik nemzetközi kupameccsére készül az FTC kispadján, arról is beszélt, a kétmeccses párharcokban az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül hozzák le a mérkőzést, hiszen vannak játékosaik, akik veszélyesek és képesek a gólszerzésre.

A 27-szeres válogatott Bolla Bendegúzt soraiban tudó Rapid Wiennel csap össze az ETO FC a Konferencialigában a főtáblára jutásért. A jobbhátvéd a lapunknak adott interjúban elmondta: nem a túlélésért utaznak Magyarországra, nem arra készülnek, hogy majd a visszavágón döntik el a rájátszást. „Mindenképpen csalódás és szívfájdalom lenne, ha nem jutnánk be a Konferencialiga alapszakaszába, mert az a cél, hogy az előző idény után ismét főtáblások legyünk” – tette hozzá. Az előző körben, a Dundee United ellen Bolla volt az ötödik lövő a tizenegyespárbajban: „Ha van rá lehetőség, szeretem én zárni a sort. A továbbjutás tétje nyomta a vállunkat, az ilyen helyzeteket azonban jól kezelem, nem okozott gondot odaállni.”

Ritkán fordul elő egy klub életében, hogy ötgólos különbséggel tömje ki idegenben az ellenfelét. Az ETO FC fennállása során ötször volt ilyen az NB I-ben, első alkalommal még 1960-ban a DVSC-pályán nyert 7:2-re, múlt vasárnap pedig az MTK Budapestet semmisítette meg 7–2-es sikerével. A győriek lehengerlően futballoztak, Vitális Milán a 33. percben szerzett látványos szabadrúgásgólt (26 méterről lőtte nagy erővel a léc alá a labdát), s 8-as osztályzatot kapott lapunktól. „Ez a találkozó pályafutásom egyik legemlékezetesebb mérkőzése marad, az egyszer biztos – mondta lapunknak Vitális Milán. – Másfél évvel ezelőtt DAC-játékosként lőttem már szabadrúgásgólt, amely nagyon hasonló volt, csak azt a Slovan Bratislava bánta. Remélem, a következő villanásra nem kell újabb másfél évet várnom.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
20 perce

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik