F1: elhunyt Alonso mecénása és atyai pártfogója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 10:27
Gyászol a spanyol sport-, illetve bankvilág: 79 éves korában elhunyt Emilio Botín, a Banco Santander elnöke, aki sportkedvelőként számos sportágnak, sportrendezvénynek és klubnak adott gazdasági támogatást. Mind közül a legszorosabb kapcsolata a Formula-1-gyel, valamint azon belül a világbajnok honfitárssal, Fernando Alonsóval alakult ki, utóbbi nemcsak mecénásként, hanem azon túl atyai pártfogóként tekintett az üzletemberre.

Botín 1958-tól dolgozott a Banco Santanderben különböző beosztásokban, hat évvel később már igazgató pozícióba került, 1986-ban pedig édesapjától megörökölte az elnöki tisztséget. A bank és az F1 gazdasági kapcsolata mindig is szoros volt, ám Alonso feltűnésével és tündöklésével új dimenziót nyitott Spanyolországban.

A McLaren-Mercedesszel 2007-ben – az együttes akkor szerződtette a Renault kétszeres világbajnokát – kötött komolyabb megállapodást. Alonsót követve 2010-ben a Ferrarinál kötött ki, amellyel hét évre 200 millió eurós támogatásban állapodott meg.

„A Banco Santander az a bankvilágnak, ami a Ferrari az F1-nek” – mondta Botín a sajtótájékoztatón. A bankelnök Alonso és az olasz csapat múltjához, eredményeihez képest vergődését látva is bizakodó maradt: „hiszem, hogy a Ferrarinál otthon van, és hogy Fernando boldog itt. Még vagy tíz évig a vörösöknél látom őt.”

Szomorú nap a Ferrari életében a mai, amint arról korábban már beszámoltunk: 23 év után távozik a csapattól Luca di Montezemolo.

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
4 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
5 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
8 órája

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43
Ezek is érdekelhetik