F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.17. 11:48
Hamilton és Alonso több ízben is összecsapott Montrealban (Fotó: AFP)
A Formula–1 az idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. A 2010-es Kanadai Nagydíj óriási taktikai harcot és kiélezett küzdelmet hozott a pályán. A gumikáoszban Lewis Hamilton vezérletével a McLaren aratott kettős győzelmet, míg a dobogó alsó fokára Fernando Alonso állt, aki az évad végén drámai körülmények között vesztette el a bajnoki küzdelmet.

Az előző évben óriási meglepetésre az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is megszerző Brawn GP-t felvásárolta a Mercedes, és Mercedes GP néven vett részt a bajnokságban a visszatérő Michael Schumachert is a soraiban tudva. Számos szabálymódosítás történt, többek között bevezették a ma is érvényben lévő pontrendszert, és kötelezővé tették az első tíz rajthelyet megszerző versenyző számára, hogy azon a gumin induljon, amelyen a legjobb idejét érte el az időmérőn. 

Ez adta meg az alaphangot a szezon nyolcadik versenyhétvégéjén, a Kanadai Nagydíjon is, ahol igazi sakkjátszmává alakult át a taktikázás a nagy gumikopás miatt. Már az időmérő sem a megszokott mederben folyt, hiszen az addig egy körön egyeduralkodó Red Bull az első vereségét szenvedte el szombaton, ráadásul az eredetileg a második helyre kvalifikáló és az idény azon pontján a világbajnokságot vezető Mark Webber váltócsere miatt csak a hetedik rajtkockát foglalhatta el. 

A 2010-es idény bővelkedett izgalmas versenyekben, és több drámai fordulatot is hozott a bajnoki küzdelem. Ausztráliában Button bűvészkedett az esőben, Törökországban a két Red Bull ütközött egymással, majd a McLarenek küzdöttek meg egymással a győzelemért igazi kerék a kerék elleni csatában. Az egymás után kétszer diadalmaskodó Hamilton a szezon közepén vezette az összetettet, majd Olaszországig bezárólag Webberrel váltották egymást az élen, miközben Alonso is elkezdte gyűjteni a győzelmeket, és beékelődött a kettős közé. A spanyol a bemutatkozó Dél-Koreában aztán a tabella élére állt, miután mindkét Red Bull kiesett. A  kétszeres vb-első az utolsó előtti állomásról is vb-éllovasként távozott, de az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjra még Vettel, Webber és Hamilton is úgy érkezett meg, hogy matematikailag van esélye a végső sikerre. A sportág trónjára végül pályafutása során először Vettel ülhetett el, miután Alonso és Webber is eltaktikázta magát a mindent eldöntő vasárnapon. 
A világbajnokság végeredménye: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 256 pont, 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 252 pont, 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 242 pont. 
Konstruktőrök: 1. Red Bull 498 pont, 2. McLaren 454 pont, 3. Ferrari 396 pont. 
Ez is 2010-ben történt

A második pozíciót az összetettben akkor ötödik Sebastian Vettel örökölte meg, míg az élről Lewis Hamilton várta a piros lámpák kialvását. A szuperlágy keveréken induló brit jól jött el, és sikerült megtartania a vezetést, míg mögötte Alonso indított támadást a közepes gumin startoló Vettelre, de végül maradt az eredeti sorrend. Hátrébb Massa Vitantonio Liuzzival találkozott össze, de mindketten folytatni tudták, miközben Schumacher a tizenharmadikról a nyolcadik helyre lépett előre. 

Bár a német mellett Kamui Kobajasi is remekül rugaszkodott el, az ő felzárkózása nem tartott sokáig: a japán a 2. körben falhoz csapta az autóját, ami a verseny végét jelentette a számára. A lágy gumik szinte azonnal szemcsésedni kezdtek, és a körszámláló még a 10. kört sem érte el, amikor már több versenyző túl volt az első kerékcseréjén. Köztük volt az az addig élen álló, de Vettel által nagy nyomás alá kerülő Hamilton, illetve Alonso is, akik együtt érkeztek meg a bokszutcába, a Ferrari kissé gyorsabb volt, amit kihasználva a spanyol megelőzte a brit riválisát.

A kétszeres vb-első ugyanakkor csak átmenetileg tudta átvenni a vezetést, hiszen Hamilton a 15. körben bebújt Alonso mögé, akinek a lendületét az akkor vezető, de ugyanazon kör végén a boksz felé igyekvő Sébastien Buemi törte meg. A McLaren-versenyző köszönte a lehetőséget, és visszavette a pozíciót a spanyoltól, majd újra a mezőny élére állt, hiszen addigra kissé meglepetésre már a keményebb gumikon kezdő két Red Bull is cserélt. Azt, hogy milyen gumikáosz kezdett kibontakozni, jól jelezte, hogy Schumacher már a második kiállásán is túl volt akkor. 

Az élmezőny Hamilton, Alonso, Jenson Button, Vettel, Webber sorrendben folytatta a harcot, igaz, rövid időre csillapodni látszottak a kedélyek. A következő helycsere akkor következett be a top 5-ben, amikor az élen haladó brit az őt támadó Alonso elől kiállt egy újabb cserére. A spanyol két körrel később jött ki, ám a remek tempó ellenére sem tudott előzni, míg az élre Webber állt, aki olyannyira elnyújtotta az etpaját, hogy végül a 18 másodperces előnyét is elvesztette, és Hamilton még a pályán visszavette tőle a vezetést, míg az addig a britre tapadó Alonso némi időt vesztett az ausztrál Red Bullja mögött. 

A középmezőnyben eközben több izgalmas csata folyt, és a lekörözendő versenyzők több ízben is beleszóltak az élboly csatájába. A nagy vesztes Alonso volt, aki Karun Chandhok hathatós közbenjárásával vesztett pozíciót Buttonnal szemben a hajrában. A kettős nem eresztette egymást a folytatásban, míg hátrébb Webber lopta nagy léptekben a távolságot a csapattársa, Vettel mögött, de a folytatásban már nem változott a sorrend. 

Hamilton magabiztos győzelmet aratott a gumikáoszban, és a bajnoki tabella élére állt, míg a McLaren örömét Button tette teljessé a második helyével. A dobogóra még Alonso fért fel. 

KANADAI NAGYDÍJ
2010. június 13., Montreal
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:33.53.456
2. Jenson Button (brit, McLaren) +2.254
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +9.214

A TELJES VERSENY:
 

2009: Beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában
2008: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét
2007: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt
 2006: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj
 2005: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
2004: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata
2003: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
 2002: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert
 2001: először ünnepelt testvérpár az első két helyen
 2000: huszonegy év után újra ferraris egyéni vb-cím
 1999: Schumacher, a legjobb kettes számú pilóta
1998: tömegkarambol, dühöngő Schumacher és a Jordan első győzelme
1997: Schumacher kiütötte magát a vb-pontversenyből, Villeneuve ünnepelhetett
1996:  huszonegy indulóból csupán három ért célba
1995: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában
1994: tragikus, fekete hétvége Imolában
1993: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon
1992: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén
1991: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker
1990: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel
1989: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét
1988: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt
1987: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát
1986: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe
1985: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét
1984: a száguldó cirkuszban nem lett sorozat Dallasból
1983: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről
1982: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban
1981: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét
1980: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett
1979: a legnagyobb csata egy második helyért
1978: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában
1977: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
1976: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után
1975: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
1974: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep
1973: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon
1972: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában
1971: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában
1970: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet
1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
Tegnap, 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

F1 75: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert

F1
2025.08.10. 09:05
Ezek is érdekelhetik