Ten Hag nem bírt túljárni Mourinho eszén, harmadik El-meccsét sem tudta megnyerni az MU

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 23:14
Alejandro Garnachóék a Fener otthonában sem tudtak nyerni (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga 3. fordulójának késő esti mérkőzésein José Mourinho volt csapata ellen vezette a Fenerbahcét, amellyel a Manchester United 1–1-es döntetlent játszott. Egy góllal nyert a Tottenham, az Olympiakosz, a Besiktas és az Athletic Bilbao, a Porto, a Lazio és az Anderlecht viszont kétgólos sikert aratott, míg a Rangers kiütötte ellenfelét.

FENERBAHCE–MANCHESTER UNITED

A mérkőzés elején és összességében az első félidőben is veszélyesebb volt a Fener, de az MU szerzett vezetést: a 15. percben egy kontra végén Christian Eriksen 15 méterről a jobb felső sarokba lőtt. Nem járt messze Marcus Rashford sem a góltól, aki centikkel gurított a jobb alsó mellé. Ezt követően már csak török helyzeteket lehetett feljegyezni a szünetig. Előbb Manuel Ugarte vetődött bele Juszef en-Nesziri lövésébe, majd a 37. percben André Onana két óriási bravúrt mutatott be a marokkói csatár két fejesénél.

A szünet után már nem tudták meggátolni a vendégek, hogy En-Nesziri betaláljon, a 27 éves támadó Allan Saint-Maximin beadása után jól bújt ki a védők közül, és közelről a hálóba fejelt. Az 58. percben José Mourinhót elküldték a kispadtól, így a lelátóról kellett végignéznie, ahogy a Fenerbahce volt csapata ellen jól állja a sarat, bár már támadásokra nagyon nem maradt ereje a hazaiaknak.

Nem sokat mutatott a manchesteri csapat az utolsó fél órában, de azért Dominik Livakovicnak párszor kellett védenie, igaz, földöntúli bravúrokra nem volt szüksége. Harmadszor is döntetlent játszott az Európa-ligában a United, Erik ten Hag feje pedig amiatt is főhetett, hogy a csereként beálló Antonyt sérülés miatt le kellett cserélni. 1–1

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az El-ben eddig még nyeretlen Porto Tiago Djaló góljával szerzett vezetést a Hoffenheim ellen, melynek keretébe ismét nem került be Szalai Attila. A második játékrészben Samu Omorodion lőtt 11 méterről a rövidbe, amivel a portugálok 2–0-ra múlták felül a németeket. A Rangers Tom Lawrence szerencsés góljával került előnybe az FCSB ellen, majd Václav Cerny 17 méterről tekert a kapu bal oldalába, így a skótok két góllal mentek a szünetben. A cseh csatár a második félidőben is betalált, majd Hamza Igamane bolondította meg védőjét, és lőtte ki a hosszút, így a glasgow-iak 4–0-ra verték meg az első két meccsüket megnyerő bukarestieket.

Veszélyesebb volt a Tottenham ellenfelénél, Timo Werner előtt több helyzet is adódott, de egyiket sem tudta gólra váltani. A második félidő elején Maxim Dekker szabálytalankodott Lucas Bergvall-lal szemben, így tizenegyeshez jutott a Spurs, Richarlison pedig higgadtan lőtte a labdát a kapu közepébe. Túl sok sansza nem volt az AZ-nek, hogy gólt szerezzen, ráadásul David Möller Wolfe második sárga lappal a hajrában kiállt – a londoniak továbbra is százszázalékosak az Európa-ligában (1–0).

A Lyon lesgólig jutott az első játékrészben, a Besiktas viszont érvényesig a másodikban: Gedson Fernandes váltott gólra egy ziccert, amivel a törökök 1–0-ra meg is nyerték a mérkőzést. Az Olympiakosz fél óra elteltével megszerezte a vezetést a Malmö otthonában: a tavaszi Konferencialiga-finálét eldöntő Ajub el-Kabi – aki egyébként az előző Kl-idény gólkirálya is volt – remekül használta ki a helyzetét. A marokkói csatár a második félidőben kihagyott egy tizenegyest, de ez is belefért a pireusziaknak, akik szintén egygólos sikert arattak (0–1).

A görögökhöz hasonlóan a Bilbaónak is fél óra kellett a gólhoz, Nico Williams 20 méterről lőtt, a megpattanó labda pedig a kapu jobb oldalában kötött ki. Ez az egy találat pedig elég volt ahhoz, hogy az Athletic begyűjtse a három pontot a Slavia Praha ellen (1–0).

Úgy tűnik, valami volt ezen a játéknapon a 30. perc környékével, mert az Anderlecht otthonában is akkor történt a legfontosabb esemény: a Ludogorec brazil szélsője, Caio Vidal könyökkel visszaütött Tristan Degreefnek, amiért piros lapot kapott. A második félidő közepén Samuel Edozie egy lecsorgót vágott be a vendégek kapujába, majd kaotikus végjátékot hozott az összecsapás. A 90. percben már örültek a bolgárok, ám Rwan Cruz gólját les miatt visszavonták, négy perccel később pedig Anders Dreyer bevitte a kegyelemdöfést, így a belgák 2–0-ra nyertek, és továbbra is hibátlanok az El-ben.

Enschedében még korábban villant a piros lap, a 11. percben Lars Unnerstall tarolta le a tizenhatoson kívül Boulaye Diát, amiért a Twente kapusát kiállította a játékvezető. A Lazio a 35. percben használta ki emberelőnyét, Matías Vecino középre adása után a Barcelona-nevelés Pedro talált be. A kitámadó hollandokat a hajrában lekontrázta a római csapat, Fisayo Dele-Bashiru volt önzetlen, Gustav Isaksennek csak az üres kapuba kellett lőnie a labdát, ezzel pedig megőrizte százszázalékos mérlegét a Lazio (0–2).

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
Porto (portugál)–Hoffenheim (német) 2–0 (Djaló 45+2., Omorodion 75.)
Rangers (skót)–FCSB (román) 4–0 (Lawrence 10., Cerny 31., 55., Igamane 72.)
Tottenham Hotspur (angol)–AZ Alkmaar (holland) 1–0 (Richarlison 53. – 11-esből)
Kiállítva: Wolfe (85., AZ)
Olympique Lyon (francia)–Besiktas (török) 0–1 (G. Fernandes 71.)
Fenerbahce (török)–Manchester United (angol) 1–1 (En-Nesziri 49., ill. Eriksen 15.)
Malmö (svéd)–Olympiakosz (görög) 0–1 (El-Kabi 30.)
Athletic Bilbao (spanyol)–Slavia Praha (cseh) 1–0 (N. Williams 33.)
Anderlecht (belga)–Ludogorec (bolgár) 2–0 (Edozie 67., Dreyer 90+4.)
Kiállítva: C. Vidal (30., Ludogorec)
Twente (holland)–Lazio (olasz) 0–2 (Pedro 35., Isaksen 87.)
Kiállítva: Unnerstall (11., Twente)
KORÁBBAN
Roma (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0 (Dovbik 23. – 11-esből)
Eintracht Frankfurt (német)–RFS (lett) 1–0 (H. Larsson 79.)
PAOK (görög)–Viktoria Plzen (cseh) 2–2 (Tiszudali 84., Baba 90+3., ill. Havel 31., Vydra 39.)
Kiállítva: Dweh (70., Plzen)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Real Sociedad (spanyol) 1–2 (Turgeman 81., ill. Pacheco 19., S. Gómez 64.)
Qarabag (azeri)–Ajax (holland) 0–3 (K. Taylor 36., Weghorst 74. – 11-esből, Akpom 77.)
Kiállítva: Romao (15., Qarabag), Cafarguliyev (79., Qarabag)
Midtjylland (dán)–Union Saint-Gilloise (belga) 1–0 (Diao 18.)
Ferencvárosi TC–Nice (francia) 1–0 (Lumpungu 15. – öngól)
Kiállítva: Rosario (84., Nice)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Braga (portugál)–Bodö/Glimt (norvég) 1–2 (Niakaté 64., ill. Evjen 53., V. Nielsen 90+4.)
Galatasaray (török)–Elfsborg (svéd) 4–3 (Icardi 28., Pettersson 39. – öngól, B. Yilmaz 44., Akgün 83., ill. Hult 52., Baidoo 65. – 11-esből, J. Larsson 90+2.)

A FŐTÁBLA ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 

1. Lazio339–1+8 
2. Tottenham Hotspur336–1+5 
3. Anderlecht336–2+4 
4. Ajax3218–1+7 
5. Galatasaray3219–6+3 
6. Eintracht Frankfurt3217–4+3 
7. Midtjylland3214–1+3 
8. Athletic Bilbao3214–1+3 
9. Bodö/Glimt3215–3+2 
10. Lyon3216–2+4 
11. Rangers3217–4+3 
12. Olympiakosz Pireusz3214–2+2 
13. FCSB3215–5
14. Fenerbahce3124–3+1 
15. FC Porto31117–6+1 
16. Slavia Praha31113–2+1 
17. Real Sociedad31114–4
18. Hoffenheim31113–3
19. Roma31112–2
20. Viktoria Plzen335–5
21. Manchester United335–5
22. Elfsborg3126–7–1 
23. FERENCVÁROS3123–4–1 
24. AZ Alkmaar3123–5–2 
25. Malmö3122–4–2 
26. Braga3123–6–3 
27. Besiktas3122–7–5 
28. Twente3212–4–2 
29. Union Saint-Gilloise3121–3–2 
30. PAOK3123–6–3 
31. Riga FS3123–7–4 
32. Nice3122–6–4 
33. Ludogorec3120–4–4 
34. Maccabi Tel-Aviv332–6–4 
35. Dinamo Kijev330–6–6 
36. Qarabag331–8–7 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik