Nem maradt el a „Mourinho-show” az MU ellen, reklamálás miatt kiállították a klasszis edzőt – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 23:38
Mourinho természetesen nem értette, mi rosszat tett (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester Unitedtől csak 1–1-es döntetlenre futotta a Fenerbahce otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 3. fordulójában. A mérkőzés 58. percében José Mourinho hevesen reklamált, mert szerinte a csapatának tizenegyest kellett volna kapni Ugarte szerelése után – a bíró ezt követően piros lapot mutatott fel a portugál vezetőedzőnek.

Igencsak elemében volt José Mourinho egykori csapata ellen, néhány reakcióját azonnal felkapták az X-en (ex-Twitter). André Onana egyik bravúrjánál például nem hitt a szemének, kínjában csak nevetett és forgolódott.

A Fenerbahce egyenlítő góljánál – ahogyan azt korábban többször is tette – a labdaszedő sráccal ünnepelt együtt.

A „Mourinho-show” viszont csak akkor teljes, ha van benne reklamálás, így ez sem maradhatott el. A portugál mester azon húzta fel magát, hogy Ugarte belépőjénél nem ítélt tizenegyest Clément Turpin. A török csapat vezetőedzője addig hajtotta a magáét, míg a francia bíró végül elővette a piros lapot, és a lelátóra küldte az 58. percben – a véleményes szerelést ide kattintva nézhetik meg!

 
 

Mourinho kiállítása nem törte meg a hazaiakat, a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget.

Európa-liga
2024.10.24. 23:14

Ten Hag nem bírt túljárni Mourinho eszén, harmadik El-meccsét sem tudta megnyerni az MU

Hibátlan maradt a Spurs, a Lazio és az Anderlecht; négyet gurított a Rangers; kikapott Szalai Attila csapata.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
Fenerbahce (török)–Manchester United (angol) 1–1 (En-Nesziri 49., ill. Eriksen 15.)

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik