Rommens: Igazi csapatmunka volt, mi akartuk jobban a sikert

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 23:12
Philippe Rommens (88) szerint a Nice elleni győzelem igazi csapatmunka eredménye (Fotó: AFP)
A francia Nice legyőzése után a Ferencváros egységességét, a csapatmunkát emelte ki a magyar bajnok két európai légiósa, a dán Stefan Gartemann és a belga Philippe Rommens, míg a brazil Kady Borges a Fradi szurkolótáborát dicsérte.

Kulcsfontosságú győzelmet arathatott a Ferencváros. A magyar bajnok nagy intenzitású mérkőzésen győzte le 1–0-ra a francia bajnokság jelenleg nyolcadik helyén álló együttesét, a Nice elleni sikerrel pedig megszerezte első pontjait, és remélhetőleg megindul felfelé az Európa-liga tabelláján. A játékosok közül többen is alaposan elfáradtak, a korai vezetés megszerzése után pedig kulcskérdés volt: a Fradi vajon le tudja-e hozni kapott gól nélkül a meccset?!

Nos, sikerült neki, méghozzá a védők remek munkájának (is) köszönhetően. Ibrahim Cissé a gólból is kivette a részét, de hátul is átjátszhatatlan volt, és feltűnő volt, milyen jól megértik egymást a balján futballozó Stefan Gartemann-nal. A fontos mentések után tapssal, hangos kiáltásokkal tüzelték egymást, látható volt, hogy felfokozott állapotban futballoztak.

Stefan Gartemann a lefújást követően lapunknak elmondta, elfáradt, de a siker feledteti a fájó porcikákat.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk – szusszant nagyot a rutinos dán belső védő. – Tudtuk, mennyire fontos lesz a mostani összecsapás, a három pont, és ennek szellemében játszottunk. Kemény meccs volt, a végén keményen kellett harcolni, hogy megőrizzük az előnyünket, de ez legyen a legnagyobb gondunk. A lényeg, hogy sikerült. Végre megszereztük az első pontjainkat az Európa-ligában. Szeretem az ilyen mérkőzéseket, harcolni, küzdeni kellett, a koncentráció egyetlen pillanatra sem hagyhatott ki, ha pedig valamelyikőnk hibázott, ott volt a másik, hogy kisegítse. Hátvéd vagyok, nem kaptunk gólt, számomra ez is fontos. Legközelebb a Dinamo Kijev ellen lépünk pályára, ha azt a mérkőzést is megnyernénk, nagyot ugorhatnánk előre a tabellán. Reméljük, a mostani siker még csak a kezdet volt.”

Philippe Rommens, a Ferencváros belga középpályása rengeteget futott a középpályán, ha kellett, a tizenhatoson belül szerelt, máskor a felezővonalnál szerzett labdát.

„Jobbak voltunk, megérdemelten szereztünk meg a három pontot – mondta a 27 esztendős légiós. – Igazi csapatmunka volt, a pályán végig azt éreztem, mi akarjuk jobban a sikert, a győzelmet! Egyszerűen élesebbek voltunk. Jól kezdtük a meccset, rögtön akadtak lehetőségeink, és korán megszereztük a vezetést, ez kulcsfontosságú volt. De összességében is megérdemeltük a három pontot, a találkozó hátralévő részében is több lehetőségünk volt újabb gól megszerzésére.”

A Fradi brazil légiósa, Kady az elmúlt két bajnoki mérkőzésen, Pakson és a Fehérvár ellen is a kapuba talált, és a Nice elleni találkozón is jó teljesítményt nyújtott. A nyáron az orosz Krasznodartól érkező légiós képtelen volt betelni a ferencvárosi szurkolók által nyújtott támogatással.

„Egészen elképesztő volt a szurkolás – mosolygott Kady. – Ilyen hangulatban gyakorlatilag képtelenség elfáradni! Élveztem a játékot, bátran cseleztem, indítottam, és bár a végére alaposan elfáradtam, megérte ennyit futni. A Nice elleni győzelem önbizalmat adhat nekünk az európai porondon is, elhihetjük, hogy ezen a fronton is képesek vagyunk bárkit legyőzni.”

Az FTC három forduló után a továbbjutást érő 23. helyen áll az Európa-liga 36 csapatos főtábláján.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–NICE (francia) 1–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 371 néző. Vezette: Taszosz Szidiropulosz (Polikronisz Kosztarasz, Lazarosz Dimitriadisz) – görögök
FTC: Dibusz – Makreckis, Gartenmann, I. Cissé, Civic (Ben Romdan, 74.) – Abu Fani (Botka, 90+6.), Rommens – A. Traoré, Kady (Maiga, 73.), Zachariassen (C. Ramírez, 74.) – Varga B. (Saldanha, 80.). Vezetőedző: Pascal Janes
NICE: Bulka – A. Mendy (Buanani, 74.), Bombito, Abdelmonem – J. Clauss, Buadui, Rosario, Louchet (Abdi, 64.) – S. Diop (Boga, a szünetben), Laborde (Moukoko, 64.), Guessand (Cho, 64.). Vezetőedző: Franck Haise
Gólszerző: Bombito (15. – öngól)
Kiállítva: Rosario (84.)

A FŐTÁBLA ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 
1. Lazio339–1+8 
2. Tottenham Hotspur336–1+5 
3. Anderlecht336–2+4 
4. Ajax3218–1+7 
5. Galatasaray3219–6+3 
6. Eintracht Frankfurt3217–4+3 
7. Midtjylland3214–1+3 
8. Athletic Bilbao3214–1+3 
9. Bodö/Glimt3215–3+2 
10. Lyon3216–2+4 
11. Rangers3217–4+3 
12. Olympiakosz Pireusz3214–2+2 
13. FCSB3215–5
14. Fenerbahce3124–3+1 
15. FC Porto31117–6+1 
16. Slavia Praha31113–2+1 
17. Real Sociedad31114–4
18. Hoffenheim31113–3
19. Roma31112–2
20. Viktoria Plzen335–5
21. Manchester United335–5
22. Elfsborg3126–7–1 
23. FERENCVÁROS3123–4–1 
24. AZ Alkmaar3123–5–2 
25. Malmö3122–4–2 
26. Braga3123–6–3 
27. Besiktas3122–7–5 
28. Twente3212–4–2 
29. Union Saint-Gilloise3121–3–2 
30. PAOK3123–6–3 
31. Riga FS3123–7–4 
32. Nice3122–6–4 
33. Ludogorec3120–4–4 
34. Maccabi Tel-Aviv332–6–4 
35. Dinamo Kijev330–6–6 
36. Qarabag331–8–7 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik