Kl: Joao Félix duplázott, Mudrik és Nkunku is betalált, a Chelsea kiütötte a Panathinaikoszt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 22:59
Joao Félix remekelt Görögországban (Fotó: Getty Images)
A Chelsea 4–1-re legyőzte idegenben a Panathinaikoszt a labdarúgó Konferencialiga alapszakaszának 2. fordulójában. Csoboth Kevin csapata, a St. Gallen 4–2-re alulmaradt hazai pályán a Fiorentinával szemben, a Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien pedig 1–0-s sikert aratott az örmény Noah felett.

A Chelsea esélyeshez méltóan szerepelt Görögországban: Joao Félix duplájával, Mihajlo Mudrik fejes góljával és Christopher Nkunku tizenegyesével kevesebb mint egyórányi játék után 4–0-ra vezetett. A Panathinaikoszban a Manchester United korábbi játékosa, Facundo Pellistri szépített, így alakult ki a londoni szempontból 4–1-es végeredmény.

Gólgazdag meccset játszott a Fiorentinával a St. Gallen, amelyben először lépett pályára kezdőként Csoboth Kevin. A svájciak az első félidő derekán megszerezték a vezetést, de a fordulás után rákapcsolt a firenzei alakulat, és négy perc alatt fordított. Ikonénak a dupla is összejött, a kegyelemdöfést pedig a ráadásban Gosens vitte be – 4–2-re nyertek az olaszok.

A Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Noaht, a magyar válogatott szélső védője végigjátszotta a mérkőzést.

Vancsa Zalán a kispadról nézte végig, ahogy a Gent 2–1-re megveri a Moldét, Lang Ádám pedig az Omoniában nem jutott szóhoz – a ciprusiak simán, 2–0-ra kikaptak Skóciában a Heartstól.

KONFERENCIALIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Cercle Bruges (belga) 3–1 (Sigurpalsson 17., Djuric 76., Vatnhamar 83., ill. Olaigbe 16.)
Gent (belga)–Molde (norvég) 2–1 (Fadiga 24., A. Brown 90+5., ill. Daehli 78.)
Djurgarden (svéd)–Vitória (portugál) 1–2 (Stensson 62., ill. Manu 58., Santos 79.)
APOEL (ciprusi)–Borac Banja Luka 0–1 (bosnyák) (Savic 63.)
Rapid Wien (osztrák)–Noah (örmény) 1–0 (Beljo 31.)
Hearts (skót)–Omonia (ciprusi) 2–0 (A. Forrest 16., Spittal 23.)
St. Gallen (svájci)–Fiorentina (olasz) 2–4 (Mambimbi 23., Gortler 62., ill. Martinez Quarta 50., Ikoné 54., 69., Gosens 90+3.)
Panathinaikosz (görög)–Chelsea (angol) 1–4 (Pellistri 69., ill. J. Félix 22., 55., Mudrik 49., Nkunku 59. – 11-esből)
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Petrocub Hincesti (moldovai) 2–0 (Pululu 69., 72.)
Celje (szlovén)–Basaksehir (török) 5–1 (Svetlin 5., Brnic 30., Seslar 34., Kucys 51., 77., ill. Pelkasz 75.)
Larne (északír)–Shamrock Rovers (ír) 1–4 (C. Gallagher 48., ill. Burns 3., Kenny 24., Cosgrove 30. – öngól, Burke 54.)
Real Betis (spanyol)–FC Köbenhavn (dán) 1–1 (Ezzalzouli 8., ill. Diks 77. – 11-esből)
HJK Helsinki (finn)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1–0 (Möller 46.)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–LASK (osztrák) 2–0 (Blanco 14., Schwaizer 80.)
The New Saints (walesi)–Asztana (kazah) 2–0 (Holden 40., McManus 78.)
Mladá Boleslav (cseh)–Lugano (svájci) 0–1 (Steffen 38.)
Topolyai SC (szerb)–Legia Warszawa (lengyel) 0–3 (Kapustka 11., Luquinhas 47., Chodyna 62.)
Pafosz (ciprusi)–Heidenheim (német) 0–1 (P. Mainka 25.)

    
AZ ÁLLÁS       
  1. Chelsea228–3+56
  2. Fiorentina226–2+46
  3. Legia Warszawa224–0+46
  4. Lugano224–0+46
  5. Vitória Guimaraes225–2+36
  6. Hearts224–1+36
  7. Jagiellonia Bialystok224–1+36
  8. Rapid Wien223–1+26
  9. Heidenheim223–1+26
10. Shamrock Rovers2115–2+34
11. Borac Banja Luka2112–1+14
12. Cercle Brugge2117–5+23
13. Celje2116–4+23
14. Pafosz2114–2+23
15. Molde2114–2+23
16. Omonia2114–2+23
17. Olimpija Ljubljana2113–2+13
18. Noah2112–1+13
19. The New Saints2112–203
20. Gent2114–5–13
21. Asztana2111–2–13
22. Vikingur Reykjavík2113–5–23
23. HJK Helsinki2111–3–23
24. Djurgarden2113–4–11
25. FC Köbenhavn2112–3–11
26. APOEL2111–2–11
27. Real Betis2111–2–11
28. LASK2112–4–21
29. Panathinaikosz2112–5–31
30. Dinamo Minszk221–3–20
31. Mlada Boleslav220–3–30
32. Topolya SC220–4–40
33. Basaksehir222–7–50
34. Petrocub221–6–50
35. St. Gallen224–10–60
36. Larne221–7–60

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik