Ne számolgass, nyomd tövig! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 23:20

A KÜLFÖLDI FOGADÓIRODÁK nem tartották esélyesnek a Ferencvárost arra, hogy továbbjusson az Európa-liga mostani kiírásának alapszakaszából, vagyis hogy a 36 csapatos mezőnyben a legjobb 24 között végezzen. Papíron az El ötödik leggyengébb csapataként vágott neki a sorozatnak az FTC, és az első két meccs, az Anderlechttől és a Tottenhamtől elszenvedett vereség csak erősítette ezt az előfeltevést, a második kör után a szuperszámítógép a továbbjutási esélyeit illetően a harmincötödik helyre sorolta a Fradit, tíz százalék esélyt adva a továbbjutásra.

A Nice csütörtöki legyőzésével azonban mindez megváltozott. Van már három pontja a Ferencvárosnak, az aktuális El-tabellán pedig a playoffszereplést érő 23. helyen áll, megelőzve leendő ellenfelei közül az AZ-t, a Malmőt, a PAOK-ot vagy a Dinamo Kijevet is, miként mögötte áll például a portugál Braga, a holland Twente, a belga Union ­Saint-Gilloise vagy a Nice is.

Visszatért a remény!

Ezzel együtt pedig visszatért az össznépi magyar sportmóka, a számolgatás is. Mindenki kalkulálgat ebben az idén debütáló új rendszerben egyrészt arról, hány pont is kell ahhoz, hogy egy csapat matematikailag biztossá tegye a továbbjutását, másrészt számolgatja azt is, mely ellenfelek ellen jöhet össze a szükséges pontszám.

Pedig az európai kupák új lebonyolítási szisztémájában számomra az a legrokonszenvesebb, hogy értelmetlenné tesz minden számolgatást – pláne három kör után. Merthogy szerintem leginkább úgy érdemes értelmezni ezt a rendszert, mint egy olyan bajnokságot, amelyet nyolc forduló után lefújnak, és az akkori állás szerint hirdetnek eredményt. Ami egyrészt azzal jár, hogy kulcsfontosságú a gólkülönbség is, hiszen nyolc forduló után a világ minden bajnokságában rengeteg csapat szokott azonos pontszámmal állni. Másrészt azzal is jár, hogy képtelenség kiszámolni, mi mire lehet elég. A csoportkörös rendszerben viszonylag könnyen ki lehetett matekozni, hány pontot kell még szerezni, melyik eredménynek hogyan kell alakulni a továbbjutáshoz. Ám ott egy csoportban összesen tizenkét meccset rendeztek, most viszont csak az utolsó alapszakasz-játéknapon lesz tizennyolc mérkőzés, mindegyiknek az eredménye nagyban befolyásolja még a tabella alakulását.

Úgyhogy az európai kupák új korszakának hajnalán az egyetlen biztos irányelv, amelyet minden csapatnak követnie kell: ne számolgass, ne nézz hátra – csak nyomd tövig a gázpedált!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik