Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 18:01
null
Árvai Károly
Az orosz élvonalban kiesés elől menekülő Akron Togliattinál folytatja pályafutását kölcsönben a labdarúgó NB I-ben szereplő FTC-től kölcsönadott örmény válogatott támadó, Edgar Szevikjan – jelentette be új klubja a játékos érkezését.

Edgar Szevikjan még 2024 januárjában igazolt az FTC-hez, amely kivásárolta 2025 nyaráig szóló szerződéséből. Az orosz U-válogatott szélső azonban a zöld-fehéreknél nem kapott sok lehetőséget, ezért tavaly nyáron a Lokomotiv Moszkvának adták kölcsön, ahol 20 találkozón lépett pályára.

Ugyan nyáron visszatért az FTC-hez, de Robbie Keane-nél sem játszott sokat, ezért a közelmúltban többször szóba került a távozása. Az Oroszország mellett fiatalon Spanyolországban is pallérozódó szélső nem marad a IX. kerületieknél, ugyanis az orosz élvonalban hét forduló után osztályozót érő 13. helyen álló Akron Togliatti a honlapján közölte, hogy Szevikjan a 2025–2026-os idényt kölcsönben tölti a csapatnál, amelynek opciója van a végleges megvásárlására is – olvasható Szevikjan új klubjának honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Yusuf Bamidele (nigériai, FK Vojvodina – Szerbia), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Gavriel Kanikovszki (izraeli-angol, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium) 
Kölcsönbe érkezők: ifj. Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország) 
Kölcsönből visszatérők: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Pászka Lóránd (magyar-román, Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté 
Kiszemeltek:
Távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország, kölcsön után végleg), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Halmai Ádám (soroksári kölcsön után Szeged-Csanád GA), Guilherme Henrique (brazil, Atlético Goianiense – Brazília), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Tosin Kehinde (angol-nigériai, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Pászka Lóránd (magyar-román, FK Csíkszereda – Románia), Cristian Ramírez (ecuadori, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, szabadon igazolható), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, New York City FC – Egyesült Államok), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek), Adama Traoré (mali, Genclerbirligi – Törökország)
Kölcsönbe távozók: Edgar Szevikjan (örmény, Akron Togliatti – Oroszország), Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Alekszandar Csirkovics (szerb, Lechia Gdansk – Lengyelország), Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, törökországi, Gaziantep FK-kölcsön után Real Zaragoza – Spanyolország), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Say Shadirac (ghánai, AC Oulu – Finnország, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Szabó Szilárd (Kisvárda), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael, CSZKA Moszkva – Oroszország), Fortune Bassey (nigériai)

 

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
34 perce

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
6 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
7 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
10 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:17
Ezek is érdekelhetik