Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.09.11. 13:12
A Bayern Münchenben 427 tétmérkőzésen szerepelt (Fotó: Getty Images)
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. szeptember 11-én született Franz Beckenbauer kétszeres aranylabdás német labdarúgó, akit utánozhatatlanul elegáns játéka miatt a Császárként emlegettek. A brazil Mário Zagallo és a francia Didier Deschamps mellett az egyetlen, aki játékosként és edzőként is világbajnok lett. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja.

Sportpályafutását hatévesen kezdte az SC 1906 München kölyökcsapatában, 1959-ben igazolt a Bayern Münchenhez. Példaképe Fritz Walter volt, akinek vezérletével a Nationalelf 1954-ben a magyar Aranycsapat legyőzésével először lett világbajnok. Profi szerződését 1964-ben írta alá, miután befejezte biztosítási ügynöki tanulmányait. Szinte egész pályafutását Münchenben töltötte, a piros mezt 1977-ben húzta utoljára magára. A következő három szezonban a New York Cosmosban szerepelt, ahonnan 1980-ban hazatért és két évig a Hamburg színeiben játszott, 1983-ban ismét New Yorkba igazolt, a következő évben itt fejezte be játékos pályafutását.

Első Bundesliga-mérkőzését 1963-ban a St. Pauli ellen vívta. A Bayern München csapatával háromszor (1966, 1969, 1971) volt német kupagyőztes és négyszer (1969, 1972, 1973, 1974) bajnok, egy további bajnoki címet 1982-ben a Hamburggal szerzett, háromszor (1974, 1975, 1976) diadalmaskodott a BEK-ben, 1967-ben KEK-győztes lett.

Az NSZK válogatottjában 1965-ben mutatkozott be és egy év múlva Angliában már világbajnoki ezüstérmet akasztottak nyakába, az 1970-es mexikói vb-n bronzérmes volt. Játékos pályafutásának csúcsára 1974-ben ért fel, amikor a hazai pályán szereplő nemzeti tizenegy csapatkapitányaként világbajnok lett. A válogatottal az 1972-es Európa-bajnokságon aranyérmet, négy évvel később ezüstérmet szerzett. A címeres mezben 103 mérkőzésen lépett pályára, és söprögetőként szerzett 14 gólt. A korszak szinte minden nagy játékosával játszott együtt, Pelével a Cosmosban, a holland Johan Cruyff-fal a világválogatottban.

Pályáját csatárként kezdte és a védekezésben és a támadásban létszámfölényt kiharcoló, háttérből irányító középhátvédként folytatta, lényegében az ő nevéhez fűződik a támadást is segítő söprögető (libero) fogalma. A Császár becenevet higgadt, sportszerű, technikai és taktikai szempontból egyaránt fölényes játékával érdemelte ki, ritkán szabálytalankodott, kiemelkedő labdabiztonság és elegancia jellemezte.

Franz Beckenbauer is dead
Franz Beckenbauer magasba emeli a világbajnoki trófeát a Frankfurt am Main belvárosában rendezett ünnepségen (Fotó: Getty Images)

1984-ben Jupp Derwall utódaként úgy vette át az NSZK válogatottjának irányítását, hogy semmiféle edzői képesítéssel nem rendelkezett. A csapat két évvel később a mexikói világbajnokságon ezüstérmet, majd 1990-ben Olaszországban – a döntőben a Maradona vezérelte Argentínát legyőzve – világbajnoki címet szerzett. Beckenbauer ezzel – a brazil Mário Zagallo után – a világon másodikként lett játékosként és edzőként is világbajnok, ezt a bravúrt azóta csak a francia Didier Deschamps tudta véghez vinni. Később azt mondta, hogy ez a diadal fontosabb volt számára, mint az 1974-es, mert ezt edzőként élte meg, ami sokkal kellemesebb emlék.

1990-ben négy hónapig a francia Olympique Marseille technikai igazgatója volt, majd visszatért a Bayernhez. 1994 elején vette át a Bundesligában addig bukdácsoló csapat szakmai vezetését és a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett, a kispadra egy hónapig 1996-ban is leült. 1994-től 2009-ig volt a klub elnöke, ezalatt a bajorok nyolc alkalommal lettek bajnokok, hatszor nyerték meg a Német Kupát, s egy-egy Bajnokok Ligája-, UEFA Kupa- és Interkontinentális Kupa-sikert is elkönyvelhettek. A Császár 2009-ben a klub tiszteletbeli elnöke lett.

Beckenbauer 1998-ban lett a Német Labdarúgó-szövetség alelnöke, a nagy szerepe volt abban, hogy hazája kapta meg a 2006-os világbajnokság rendezési jogát. (Ezzel kapcsolatban 2016-ban a német ügyészség és a FIFA etikai bizottsága is vizsgálatot indított, mert felmerült a gyanú, hogy a németek szavazatokat vásároltak, az ügyet 2021-ben elévülés miatt zárták le.) A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának tagja, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) technikai bizottságának vezetője is volt.

FUSSBALL: FIFA ENTSCHEIDUNG
Sepp Blatter akkori FIFA-elnök és Franz Beckenbauer a 2006-os vb rendezési jogának kihirdetésekor (Fotó: Getty Images)

A játékosként és edzőként is mindent elért sportember élő legendának számított, hazájában négyszer választották meg az év labdarúgójának (1966, 1968, 1974, 1976), kétszer nyerte el a France Football aranylabdáját (1972, 1976), többször is meghívták a világválogatottba. 1998-ban ő lett az évszázad német labdarúgója, bekerült az évszázad szakírók által összeállított válogatottjába, 2002-ben az addigi világbajnokságok álomcsapatába, 2004-ben a száz legnagyobb élő futballista közé, 2012-ben megkapta a FIFA elnöki különdíját. Népszerűségére jellemző, hogy a Monty Python Filozófus focimeccs című szkeccsében egyetlen nem tudósként került be a német csapatba. Az FC Bayern München Hírességek Csarnokának tagja, tavaly posztumusz az Aranylabda-életműdíjjal tüntették ki.

A Császár kiváló üzleti érzékkel is rendelkezett. Népszerűségére építve rengeteg pénzt keresett reklámmal, még hanglemezt is kiadott, tv-műsort vezetett. Ő volt az első játékos, aki saját menedzserrel rendelkezett, és az első német focista, akinek a lábára biztosítást kötöttek. Bőkezűen adakozott jótékonysági célokra az 1982-ben alapított Franz Beckenbauer Alapítvány révén, számos német televízió szakkommentátora volt és állandó rovatot vezetett a Bild című napilapban.

Beckenbauer háromszor nősült meg és öt gyermeke volt. 2024. január 7-én, 78 évesen hunyt el. Halála után a Bayern München visszavonultatta 5-ös számú mezét, a német szövetség róla nevezte el a német Szuperkupát, 2025-től nevét viseli a Bayern München stadionjának (Allianz Aréna) otthon adó tér.

Inauguration of Franz-Beckenbauer-Platz 5
A Beckenbauer nevét viselő tér, háttérben az Allianz Aréna (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
17 órája

Kötelező feladat: Kölnben kell javítania a német válogatottnak

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:33

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

A németek világbajnokhoz illő győzelemmel indították a férfi kosár Eb-t, és Jokicsék is taroltak

Kosárlabda
2025.08.27. 21:53

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17

A klubszeretet és a kitartás mintaképe – Santi Cazorla-portré

Képes Sport
2025.07.31. 18:42

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik