Elképesztő teljesítmény! Magyar ember nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét a Himalájában

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 12:21
null
Fotó: Toldi Péter ultrafutó/Facebook
„Toldi Péter első helyezettként, új pályacsúcsot beállítva célba ért a 2024-es Hell Race versenyen. Ahhoz, hogy Manaliból Leh városába eljusson, 104 óra 33 perc 30 másodperc volt szükséges” – számolt be az ultrafutó Toldi sikeréről a közösségi oldala.


Ő lett a negyedik ember, aki szintidőn belül teljesítette a versenyt.

A verseny előtt Toldi Péter ezt posztolta a Facebook-oldalán: „Ez egy időzített bejegyzés. Amikor ez megjelenik, Indiában, Manaliban ellövik a Hell ultrát, és végre elindulhatok az utamon. Hogy mit kívánok magamnak?… Talán azt, hogy a rám váró verseny során egy percre se felejtsem el azt a tibeti közmondást, ami meghatározta az elmúlt egy évemet: »Jobb egy napot tigrisként élni, mint ezer napot békaként.«”

Toldi már tavaly is járt a Himalájában, ahol a 270 kilométeres távot tudta le, de ahogy akkor nyilatkozott, azzal az idei 480-as versenyre szeretett volna felkészülni – tette hozzá cikkében a 24.hu.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik