Benke György: Most értettem meg, miről is szól a Spartathlon

Elégedett volt a futásával?

Kicsit jobb időeredményt terveztem, harminc óra körüli befutót „lőttem be" – mondta Benke György. – Sokáig reálisnak is tűnt, de sajnos mentálisan elfáradtam, azonban örömteli, hogy fizikailag teljesen rendben voltam. Mindent egybevéve elégedett vagyok, nem volt egyszerű… Az ember akkor érti meg igazán, milyen nehéz is a Spartathlon, amikor saját maga tapasztalja meg.

Milyen volt a versenye? 

Úgy számoltam, hogy Korinthoszig öt tizenötös tempót kellene tartani, hogy ellépjek a szintidőtől, de a rajt után az öt harmincas tűnt kényelmesnek. Ezt tartottam is Korinthoszig, majd jöttek a szintek és az emelkedők, ami miatt visszaesett a sebességem. A hegyig minden rendben ment, egy-két lassabb szakasz persze közbejött, de egyáltalán nem voltak durvább mélypontjaim. A hegynél voltak malőrök, ugyanis az agyam és a testem is jelezte, hogy kezd sok lenni… Rengeteget kivett belőlem ez a rész, a terepviszonyok miatt pedig úgy éreztem magam, mintha trailversenyen lettem volna. Ráadásul lemerült a lámpám is, így két órán át szinte vakon futottam, ami nem kevés időveszteséggel járt, hiszen jóval visszafogottabb voltam. „Elsőbálozóként" nehéz volt átlátni néhány részletet, például a frissítőpontokon a rutinosabbak gyorsabban áthaladtak. Érdekes volt a hajrá, ugyanis elkapott az euforikus érzés, amikor arra gondoltam, milyen jó lesz beérni a célba, de ez átalakult, s onnantól csak az járt a fejemben, mikor lesz már vége…

A versenyen rengeteg kihívással kell szembenéznie az indulóknak: önnek mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

Egyértelműen a hegy. Aszfaltos futónak tartom magam, a terepes részeken pedig kifejezetten óvatosan haladtam, a biztonságot tartottam szem előtt, ráadásul sötét is volt. A murvás, sziklás talajon egy rossz mozdulat is elég a sérüléshez, én pedig semmiképpen sem akartam problémát. A hegyen felfelé és lefelé is visszafogottan haladtam.

Mi volt a helyzet az idei Spartathlon kapcsán oly sokat emlegetett hideggel és az esővel?

Nekem nem okozott problémát a lehűlés. Az első napon sokakhoz hasonlóan én is jegeltem magam, de a meleg amúgy sem viselt meg, szeretem ezt az időjárást. Aztán éjszaka megérkezett az eső, de felvettem a kabátom és mentem tovább. A folyamatos esőzés miatt nem lett volna értelme cipőt cserélni, de az elázott zokni eléggé meggyűrte a talpamat… Persze, ez volt a legkevesebb. Egyébként egy másodpercig sem jutott eszembe, hogy feladjam, de néha azt éreztem, nagyon lassú vagyok, ezért pedig ostoroztam magam.

Hogy érezte magát a díjátadó gálán? 

Nagy élményt jelentett, kifejezetten profi volt a szervezés, kitettek magukért a görögök. Felemelő érzés volt, amikor a teljes magyar csapatot a színpadra szólították, s együtt ünnepeltünk – elképesztő volt a társaság a tagjának lenni. Ami pedig Mórocza Andrea győzelmét illeti... Nos, sokakhoz hasonlóan én is bíztam benne előzetesen. Nagyon örülök az első helyének, büszke vagyok rá. Amikor beértem a célba, Andi ott volt a téren, s az első kérdésem az volt hozzá, hogy ugye megnyerted. Boldog voltam, amikor igennel felelt. Megérdemelte ezt a sikert, lelkes, alázatos, szerény s nem mellesleg kiváló futó.

Lesz még újabb Spartathlonja?

Sokan kérdezték már, de erre egyelőre nem tudok válaszolni. Talán még nem is dolgoztam fel teljes mértékben a versenyt. Egyelőre nincs bennem olyan érzés, hogy mindenképpen vissza szeretnék térni, de talán később, amikor a gyermekeim nagyobbak lesznek, szívesen megmutatnám nekik, miről is szól ez a legendás verseny.

Fotók: Pölz Anita