Csupasport: a világ legkeményebb ultramaratonijai

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 18:52
Címkék
Az ultramaratoni már önmagában embert próbáló feladat, hát még extrém körülmények között. A csupasport.hu bemutat három versenyt, amelyet tényleg csak a legkeményebb, mentálisan is tökéletesen felkészített futók képesek teljesíteni.

Az 1986-ban életre hívott, 160 kilométeres tennessee-i Barkley Marathons sokak szerint a világ legkegyetlenebb ultramaratonja. Sokatmondó, hogy eddig harminchárom év alatt mindössze tizenöten teljesítették. A legjobb magyar a táv 60 százalékáig jutott.

A 320 kilométeres Tunnel Ultra végig egy sötét alagútban zajlik az angliai Bathban. Nemcsak fizikailag, mentálisan is óriási kihívás elé állítja a versenyzőket. A versenyt ötvenöt óra alatt kell teljesíteni, külső segítség, túrabot és fejhallgató használata tilos.6633 – harc a hideggel

A 6633 Artic Ultra hivatalos honlapja a világ legkeményebb, leghidegebb, legszelesebb ultrafutóversenyeként jellemzi a versenyt. Mindössze tizenketten indulhatnak, és közülük jó, ha a fele célba ér, ami nem is csoda, elvégre az Északi-sarkkörön áthaladva, hidegben, a széllel és a jeges, csúszós, talajjal megküzdve kell végigcsinálni a 120 (193 km) vagy 380 (611 km) mérföldes versenyt.

Részletek a csupasport.hu oldalon!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik