Az első magyarországi rögbimeccs visszhangját elnyomta a Titanic-tragédia

A magyar labdarúgás őskori történetírásának legendás bakija ugyanannyira a rögbihistóriáé is: Molnár Lajos újságíró-jogász, a MAC egyik alapítója elévülhetetlen érdemeket szerzett a két sportág itthoni megismertetésében, 1879-ben kiadott Athletikai gyakorlatok című könyvében azonban az eszközök illusztrálásánál tévedésből a „Rugby lapda” felirat alatt tüntette fel a gömb alakú változatot, míg az „Association lapda” a tojás formájút. A következő években aztán a pesti népnek volt alkalma tisztázni a hibás fogalmakat, az association football, vagyis a labdarúgás tekintetében legalábbis mindenképpen, a játék ugyanis a 19. század utolsó évtizedében gyorsan terjedt a fővárosi diákság és a nyugati sportkultúra iránt fogékony all-round sportemberek körében.

A futball angliai testvérsportjának számító rögbi azonban nem eresztett gyökeret, hiába próbálkozott a lábbal űzött verzióban úttörő BTC rögbicsapat-alakítással is, a kísérlet kudarcot vallott – világított rá Miklós Dániel, a rögbi történetével is foglalkozó történész-levéltáros, aki kutatásait többek között a Tolongás blogon és a Napi Történelmi Forrás internetes oldalon tette közzé.

Hogy miért nem terjedt el Magyarországon az Angliában a labdarúgáshoz hasonló figyelmet kiváltó sportág, annak magyarázataként a cikkünkhöz segítséget nyújtó szakíró a viszonylag bonyolult szabályrendszert és az ebből fakadó befogadói nehézségeket említi. Magyarán, nem volt annyira közönségbarát, mint a mindenki számára érthető és élvezhető futball, ráadásul az ellenfél híján feloszló kezdetleges BTC-rögbitársaságot hosszú ideig nem is követték további hazai kezdeményezők.

Jellemző ugyanakkor a korabeli sokszínű sportkultúrára és a magyar sportsajtó nyitott szellemére, hogy a sportág helyzete még ismeretlenül is érdekelte a közönséget, a nemzetközi rögbiélet eseményeiről, a Négy Nemzet Tornája (Anglia, Skócia, Írország, Wales), majd a Franciaországot is bevonó Öt Nemzet Tornája mérkőzéseiről rendszeresen beszámoltak a hazai lapok. A Sport-Világ 1906-ban részletes tudósítást közölt a Queen nevű angol hajó partra szálló legénységének fiumei bemutató mérkőzéséről, a rögbi budapesti premierje viszont egészen 1912-ig váratott magára.

Magyarországi bemutatkozásának mintegy előhírnöke volt a magyar futballválogatott párizsi ismerkedése a sportággal, amely úgyszólván felemásan sikerült, a játékot értetlenül figyelő magyar vendégek a meccs szünetében távoztak. Miklós Dániel hívta fel figyelmünket a magyar sajtóban is dokumentált mérkőzéslátogatásra: 1911. január 1-jén a francia válogatottat Schlosser Imre mesterhármasával 3:0-ra legyőzte a csapat, majd a következő napi programba beiktattak egy magyar szemmel szerfelett izgalmasnak ígérkező eseményt – innentől át is adjuk a szót a Pesti Hírlap korabeli tudósítójának. „Másnap a fiúk egy rugby-matchet néztek végig, amelyet a francia és a skót válogatottak játszottak. A mérkőzés 16:15 arányban végződött a franciák javára. A mieink nem sokat értenek a rugby játékhoz és úgy azt élvezni nem tudták. Annál inkább élvezték azonban a közönséget, amely óriási lármával kísérte a játékot. A francia játékosokat kappanoknak, az angol játékosokat pedig roastbeefeknek nevezte. Különösen érdekelte a mieinket az a leírhatatlan s minden kigondolható módon megnyilatkozó lárma, amellyel a közönség a franciák támadásait kísérte. A mérkőzést vagy 12 ezer ember nézte végig. A pálya akkora volt, mint a mi Vérmezőnk.”

Ilyen előzmények után került sor a következő évben a jeles eseményre, London egyik legrégebbi rögbiegyesülete, a Rosslyn Park Rugby Football Club budapesti vendégjátékára. Miután ellenfelet – csapat sem lévén – nehéz lett volna találni hazánkban, a közép-európai turné másik két állomásához, Prágához és Bécshez hasonlóan a magyar fővárosban is „hozott” vetélytárssal csapott össze az együttes: a másik résztvevő az oxfordi és cambridge-i diákokból álló, Nomads néven futó vegyes alakulat volt. A népes angol rögbicsoport együtt utazott az európai helyszínekre, a húsvéthétfőn vívott, 17:15-ös Rosslyn Park-győzelmet hozó prágai fellépés másnapján vonattal jutott el Budapestre, ahol Iszer Károly, a nagy tiszteletnek örvendő sportvezető fogadta a társaságot. A negyven sportvendéget a járókelők ámulatára húsz automobillal vitték végig a Nagykörúton a József körút 16. szám alatt található Savoy Hotelbe, amely az egykori hirdetés szövegét olvasva minden tekintetben méltó helyszínnek ígérkezett a rangos sportemberek elszállásolására: „A főváros legszebb és legmodernebb szállodája, 120 szoba és szalon. A Nemzeti Színház közvetlen közelében. Központi gőzfűtés, villanyvilágítás, lift. Hideg és meleg víz minden szobában. Elsőrangú étterem.”

A forrásokból kiviláglik, hogy az április 10-re és 11-re meghirdetett, budapesti kettős rögbimérkőzés szervezésében élen járt Az Est szerkesztősége, személy szerint pedig Gillemot Ferenc sportrovatvezető, Miklós Andor felelős szerkesztő és Sebestyén Arnold lapigazgató. A Pesti Hírlap illusztrált cikke szerint az angol szövetség, a Rugby Football Union felajánlott egy serleget is a kontinentális túrán legtöbb pontot elérő csapat részére, így még némi tétje is volt Az Est hasábjain „rugby football bemutató” néven hirdetett Rosslyn Park–Oxford-Cambridge vegyes mérkőzésnek. Az esemény jelentőségét azonban kétségkívül az újszerűsége adta, magyar publikum korábban még sohasem látott ilyesmit.

„Kissé különös, hogy azon a talajon, amelyen az association termékeny otthonra talált, csak 15 év múltán kísérlik meg az ikertestvérnek bemutatását, megismertetését – írta a Pesti Hírlap. –   A sportok őshazájának fiait szívesen látjuk magunk között és biztosan tudjuk, hogy szereplésüknek leginkább a magyar sport veszi hasznát.”

Sok hasznát nem vette, rövid távon legalábbis: a Millenárison lejátszott két rögbimeccsnek csekély visszhangja volt, a pesti közönséget jobban izgatta a Titanic néhány nappal később bekövetkezett tragédiája, finoman fogalmazva nem tört ki rögbiláz Magyarországon. Az első mérkőzést egyébként a zord idő ellenére háromezer néző nézte meg a helyszínen, a Rosslyn Parkot – feltehetően piros-fehér szerelése miatt – BTC-nek becézte a lelátó népe, amely a szokásos kétszer negyvenperces játékidőnél rövidebb, kétszer harmincperces bemutatót és 16:16-os döntetlent látott, a pályán zajló események értelmezését szakkommentátorok élő magyarázata segítette. Az eredetileg az Üllői útra kiírt, mégis újra a Millenárison lebonyolított másnapi visszavágó még csendesebb körülmények között, ötszáz érdeklődő jelenlétében zajlott, pedig még Bárczy István polgármester is tiszteletét tette (az egyetemisták a korabeli sajtó kifejezése szerint „kissé lanyhán” játszottak, ami a 33:5-ös vereségben is megmutatkozott). Érdekesség, hogy a város első embere nem egészen két héttel korábban, 1912. március 31-én az újonnan felépült MTK-stadiont avatta fel – a Hungária úti látogatással ellentétben azonban a városvezetői rögbiszemle nem jelentette sikertörténet kezdetét, az első magyar csapatszervezési törekvések csupán az 1920-as években indultak el.