Sem sérülés, sem fegyelmi nem számított öttusázóinknak

Amíg teljes volt az öttusa, létezett a lovaglás, a szám kulcsfontosságú volt. Nem véletlen, hogy hetven évvel ezelőtt a magglingeni világbajnokság előtt legjobb öttusázóink elindultak a Traktor SE meghívásos versenyén. Ferdinandy Géza, Móra László, Kovácsi Aladár és Szondy István tudott lovagolni, meg is nyerték a csapatversenyt. Ferdinandy, Kovácsi és Szondy ekkor még nem sejthette, hogy ők indulnak majd Svájcban a világbajnokságon. Még az utolsó itthoni viadalon, a Bp. Bástya országos versenyén sem, már csak azért sem, mert Bódy János, Moldrich Antal, Ferdinandy volt a sorrend az élen. 

Aztán közbeszólt az élet. Előbb az esztendő országos bajnoka, Moldrich, majd Bódy szenvedett vállsérülést lovaglás közben, így a válogatottat felkészítő olimpiai és világbajnok, a mindössze 28 éves, a kortársak szerint katonai szolgálati fegyelmi vétség miatt eltiltott Benedek Gábor közölte, hogy Ferdinandy, Kovácsi és Szondy indul majd Magglingenben.

Az előjelek enyhén szólva sem voltak rosszak, hiszen 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok lett a csapat (Benedek, Kovácsi, Szondy), 1953-ban Chilében Benedek, 1954-ben pedig megint a csapat (Benedek, Szondy, Tasnádi Károly) győzött.

A Népsport elemzése szerint Kovácsi fiatal kora ellenére már tapasztalt versenyző, Ferdinandy Géza újonc, de az év valamennyi versenyén az első három között végzett, Szondy István a legtapasztaltabb, az utolsó versenyeken már jól szerepelt.

Benedek szerint a lovagláson sok múlik majd. Tudni kell – magyarázta –, hogy versenyzőink közül csak Kovácsi a biztonsági lovas, a másik kettő – különösen Szondy – hajlamos a merész kockáztatásra, Ferdinandy tapasztalatlansága pedig a szokatlan terepen, egészen ismeretlen lovon erősen kiütközhet. De „ha ebben a számban jól szerepelnek a mieink, akkor a továbbiak során már nem féltem őket” – zárta a nyilatkozatát Benedek.

A magglingeni világbajnokság első győztese a környezet, a táj szépsége volt. „Magglingen olyan része Bielnek, mint a Szabadság-hegy Budapestnek, csak jóval kevésbé lakott és lényegesen magasabban fekszik, 1000 méteren. A völgy középpontját a Bieli-tó foglalja el, a tavat gondosan művelt szántóföldek övezik, ezeket pedig az Elő-Alpok veszik körül s mögöttük már ott meredeznek a Magas-Alpok hófedte csúcsai” – írja tudósításában Ardai Aladár.

A világbajnokságon, amelyen 17 ország 48 versenyzője indult, a Bern melletti Sandban lévő lovaspálya bemutatója volt az első szám. A 4200 méter hosszú, 30 akadállyal és 7 kapuval tarkított pályáról általános volt a vélemény, hogy nagyon nehéz. „Nem annyira az akadályok teszik nehézzé – mondta Tóth Béla lovasedző –, hanem a terep. Igen nagy a szintkülönbség, sok a lovat erősen fárasztó emelkedő. Van azután néhány olyan akadály is, amely alaposan próbára teszi a lovas és a ló képességeit.”

Aztán mindez nem számított nálunk, ugyanis a magyar csapat nyerte a számot, Szondy pedig, aki „Enfida nyergében igen magabiztosan, okosan lovagolt, kitűnően osztotta be lova erejét”, holtversenyben első lett egyéniben. A többiek is hozzátették a magukét a lehetőségekhez képest. Kovácsi Zarosa társaként „nyugodtan versenyzett, óvatos iramban lovagolt, de 2000 méter után örömmel tapasztalta, hogy lova még elég friss, s akkor erősített”. Ferdinandynak jutott a legrosszabb ló (Varinzo), „nem vette mindjárt észre, hogy lova elég laposan ugrik, ezért olyan erősen botlott, hogy Ferdinandy bukott”.

A vívás után növelte előnyét a magyar csapat, Szondy pedig a harmadik helyen állt. Ferdinandy volt a legjobb, „nem egyszer látványosságszámba menő akcióval szerezte találatait”. Kovácsi „végig igen higgadtan vívott és bár voltak visszaesései, mindig össze tudta szedni magát”. Szondy „a verseny első részében nyugodtan, jól vívott, majd a verseny közepén néhány balszerencsésen kapott találat idegessé tette. A végső fordulókra aztán ismét magára talált”.

A lövészet nem volt mentes az izgalmaktól. Ferdinandy tábláján az első sorozat után nem öt, hanem hat találat szerepelt, mert nem távolítottak el egy próbalövésből esett találatot. Kovácsi csoportjánál elromlott a táblaforgatógép, s több mint egyórás szünet következett. Szondyt viszont semmi sem zavarta, kiválóan lőtt, s egyéniben az élre került. Az úszás és a futás előtt tehát ő és a csapat egyaránt az élen állt.

Úszás után sem változott a helyzet, minden szempontból az első helyről vágtak neki a futásnak a magyarok. A 4000 méter hosszú pálya, amely csaknem végig erdőben vezetett, nem volt könnyű. Az első kilométeren még csak enyhe emelkedők voltak, de utána több komoly emelkedő és erős lejtő következett. A pálya szintkülönbsége 210 méter volt, jóval nagyobb, mint amit az itthoni versenyeken öttusázóink megszoktak.

Ferdinandy volt az első magyar, nem sokkal a rajt után rajtszámának szalagja kioldódott és elvesztette, de ez nem zavarta meg. Az élen álló Szondy következett. „Nem a legjobb előjelek között rajtolt, mert előző este alaposan elrontotta a gyomrát, rosszul is aludt, testi állapota láthatólag nem volt a legjobb. Ideje igen gyenge volt, s valószínűnek látszott, hogy a harmadik helye veszélyben forog. Kovácsi alaposan kifutotta magát és 15:12-vel várakozáson felüli eredményt ért el. Már biztos volt, hogy nemcsak Haase, hanem Kovácsi is megelőzte Szondyt a végső sorrendben.”

Megindultak a magánszámítások, és rövidesen kiderült, hogy a magyar csapat közel 500 pontos előnnyel megnyerte a világbajnokságot, egyéniben pedig Szalnyikov és Mannonen mögött Kovácsi Aladár lett a harmadik.

Mindeközben itthon: „Öttusázóink szereplését nagy érdeklődéssel kísérte a magyar közvélemény. Ezt bizonyította például az a sok távbeszélőhívás, amelyet szerdán délután szerkesztőségünk kapott. Üzemek, hivatalok dolgozói, sportolók és sportvezetők érdeklődtek féltő gonddal egymás után, érkezett-e már jelentés Magglingenből, sikerült-e megőrizniük versenyzőinknek az első helyet. Bizonyos, hogy az otthon szeretete és bizalma is erősítette öttusázóinkat az ötnapos versenysorozat nehéz küzdelmeiben. Szeretettel és büszkén üdvözöljük a világbajnokságot nyert magyar öttusacsapat tagjait, akik magglingeni győzelmükkel újabb hatalmas sikert arattak, dicsőséget, s örömet szereztek hazánknak, dolgozó népünknek.”

A magyarok közül Kovácsi volt a legboldogabb, végre egyéniben is érmes lett. Korábban sérülés hátráltatta, s az is számított, hogy komolyan vette orvosegyetemi tanulmányait. „Most kezdek csak majd igazán öttusázni. Remélem egyébként, hogy idei sport- és tanulmányi teljesítményemmel sikerül elnyernem azt a vándordíjat, amelyet a legjobban tanuló és sportoló magyar egyetemista számára írtak ki” – nyilatkozta.

Persze azért a Népsport – a dolgozó nép elégedettsége ellenére – talált hibát a produkcióban, dicséretesen nem lett náluk minden szép és jó az eredmény tükrében. Joggal: „Hiba volna nem észrevenni, hogy a fizikai számokra való edzés nem jutott olyan szerephez a felkészülés egészében, mint amilyen feltétlenül megilleti. Nem is beszélve arról, hogy igen ritkán tapasztalhattuk a múltban, hogy az öttusázók minősítő úszó- és futóversenyeken indultak volna. Az úszó- és a futóedzés nem olyan szórakoztató, mint a lovagló-, a vívó- vagy a céllövőedzés. De jó és eredményes öttusázó csak az lehet, aki mind az öt versenyszámban megközelítően egyforma jó teljesítményre képes. Ez lehet számunkra a magglingeni öttusa-világbajnokság egyik legfontosabb tapasztalata.”

Máig hatóan.

EMLÉKEZTETŐ

6. öttusa-világbajnokság, Magglingen

1955. október 22–26.

Egyéni
Világbajnok: Konsztantyin Szalnyikov (Szovjetunió) 4453.5 pont, 2. Olavi Mannonen (Finnország) 4305.5 pont, 3. Kovácsi Aladár (Magyarország) 4239.5 pont, …5. Szondy István (Magyarország) 4226 pont, …9. Ferdinandy Géza (Magyarország) 3957.5 pont

Csapat
Világbajnok: Magyarország (Kovácsi Aladár, Szondy István, Ferdinandy Géza) 12 407 pont, 2. Szovjetunió (Szalnyikov, Rakityanszkij, Novikov) 11 922.5 pont, 3. Svájc (Vetterli, Minder, Glogg) 11 422.5 pont