Hol emelte, hol dobálta a súlyokat

Sportági legjobbjaink között súlyemelésben Földi Imréé lett a babér 1964-ben, köszönhetően a tokiói olimpia ezüstérmének. A légsúly (56 kg) világranglistája is rögzítette az állapotot: 1. Alekszej Vahonyin (Szovjetunió) 357.5 kg, 2. Földi 355 kg, 3. Icsinoszeki Siro (Japán) 347.5 kg.

Aztán 1965 Földi Imréé lett. Már az év eleji edzéseken látszott, hogy az lesz. „Földi súlyra megy… súlyra megy… súlyra megy – szállt szájról szájra a suttogó magyarázat a csarnokban, s minden szem a stuccolt hajú, zömök legényre irányult, aki töprengve állt a rettenetes vas előtt. Jómaga hatvan kilót, a kerek fém több mint kétannyit nyomott. Lassú mozdulat. Valaki tapsolt. Gyors villanás, az üvegfalakon beszökő bágyadt fény már a magasra lendült súlyzón táncolt. Az olimpiai ezüstérmes nagy biztonsággal lökte ki a 130 kilót” – olvasható a Népsport edzésriportjában.

Az első nagy versenyen, a márciusi Moszkva-kupán már bizonyított, 15 kilót vert a szovjet Lev Andrianovra. „A lapok hosszasan méltatták teljesítményét, ismeretlen szovjet emberektől több táviratot kapott” – írta tudósításában Z. Vincze György. Biztosan így volt…

Következett Budapest, a Duna-kupa, ahol pehelysúlyban (60 kg) indult. Nem volt ellenfele, magabiztosan nyert. Nyomásban harmadik kísérleténél a világcsúcsot jelentő 127.5 kg-mal próbálkozott, stabilan emelte feje fölé a súlyt. „Nagy tapsviharban mérték le a magyar versenyzőt és a súlyzót, amely még nehezebbnek is bizonyult. Az új világcsúcs az újramérés alapján 128 kg lett.”     

A szófiai Európa-bajnokságon kísértett a múlt, nem bírt Vahonyinnal, ismét ezüstérmes lett. Magyarázat volt rá, hogy a Duna-kupán megsérült, ezért szakításban és lökésben nem tudta a legjobbját hozni.

Nem úgy az országos bajnokságon. Simán nyert, ez természetes, ám összetett világcsúccsal (362.5 kg), ami szenzáció. A szakításnál az előzetes hírek arról beszéltek, különleges atlétikai edzéseket folytatott, hogy ebben a fogásnemben is a világ élére küzdje fel magát. A versenyen kiderült, hogy sikerült.

Ekkor már szeptember vége volt, s küszöbön a teheráni világbajnokság. A Népsport megállapítja, hogy ő a legfelkészültebb a magyar indulók közül, köszönhetően annak is, hogy Horváth József edzővel együtt külön összeállította a fogyasztási és edzéstervét. Jóformán csak húson élt. Rengeteg fehérjét és gyümölcsöt evett, s „komoly áldozatok árán elérte, hogy a versenysúlya állandósult, és különösebb erőfeszítés nélkül tartja az 56 kilót”. Az edzésein is változtatott. „Eddig súlyemelésen kívül más sportot nem űztem. Most Horváth edző irányításával atletizálok is. Futó-, ugró- és dobógyakorlatokat végzek. Húsz-harminc kilós tömör súlyokat dobálok előre, hátra és a magasba. Szakításban nagyot fejlődtem, most lökésben szeretnék ugyanakkorát fejlődni” – magyarázta.

Sikerült, hiszen Tatán Horváth edző „a fürdőben egyhetes szakállát borotválja, amit fogadalomból addig növesztett, amíg Földi légsúlyú legjobbját nem szárnyalja túl. Ez pedig nem rossz a világbajnokság előtt, ha figyelembe vesszük, hogy a tatabányai súlyemelő ebben a súlycsoportban a világcsúcstartó”.

Teherán előtt a Népsport megállapítja, hogy Földi esélyei a világcsúcs óta csak nőttek, például azzal is, hogy a favoritok közül (Földi, Vahonyin, Icsinoszeki) nála a kivitelezés tisztaságához sohasem fér kétség.

A versenyen aztán máris jött a fordulat. Nyomásban Vahonyin nem tudott megbirkózni a 107.5 kg-os kezdősúlyával. Az első gyakorlatánál elesett a súlyzóval, a másik kettőt a versenybíróság 2:1 arányban leszavazta. Ezzel kiesett a versenyből, Icsinoszeki pedig 102.5 kg-mal zárt. Földi sokkal előtte (117.5 kg), de látszott, hogy elsősorban az aranyéremre tör, nem a nagy eredményre. Nyomásgyakorlatában ugyanis jó néhány kiló még maradt a hozzáértők szerint.

Végül szakításban és lökésben nem tudta beérni Icsinoszeki, hiába próbálkozott meg lökésben a 147.5 kg-mal is. Földi ekkor már befejezte a versenyt, de nem nézte ellenfelét, a pihenőszobában ült.„Féltem. Az olimpia jutott az eszembe. Ott is már a nyakamban éreztem az aranyérmet, amikor Vahonyin mindent egy lapra tett fel, és neki sikerült. Most nem akartam látni, mi történik a dobogón. De a fülemnek nem tudtam parancsolni, dermedten figyeltem, mi történhet a dobogón? Önfeledt zajongás vagy csalódott moraj következik? Minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán a teremből szerény tapsot hallottam. Egy pillanat alatt csodálatosan könnyűnek éreztem magamat. Az élet nem ismételte meg önmagát” – mesélte később.

Teheránban is ünnepelték Földit, „a lelkes nézősereg még az autóbuszra is alig akarta felengedni, gomblyukába a sah fivére, Gholam Reza Pahlavi herceg tűzte a világbajnoknak kijáró aranyjelvényt”. A Népsport tudósítója, Pető Béla elárulta, hogy itthon, a tatai edzőtáborban így beszélt: „Világbajnok leszek. Megnyerem, ezt nyugodtan megírhatják – már most!” Pető Béla pedig: „Nem írtuk akkor meg. Nem bíztunk benne? Inkább másért: nagyon szurkoltunk neki, nagyon akartuk, hogy sikerüljön, és nem akartuk elkiabálni.” Gyenge magyarázat, ám a siker után ez aligha számított.

Megtudjuk viszont, hogy a lepedőnyi újságok hatalmas képeket közölnek róla. A győzelme utáni reggelen a szálló portása várta, aki már fordította is számára az első napilap címét: „Földi legyőzte Tokió aranyérmesét.” És szerepelt a televízióban is. Utána elmondta, amit el akart mondani, de nem volt rá idő: „Mielőtt elutaztunk, egy tatabányai kisgyerek megkérdezte: »Mi kell ahhoz, hogy világbajnok legyek?« Most válaszolok neki: legyen ő is százötven centiméter magas, vigyázzon, hogy ne legyen nehezebb ötvenhat kilónál. De még ez sem elég! Ezenkívül kitartónak is kell lennie, hiszen én is tíz évig dolgoztam keményen, míg a munkám meghozta a sikert.”      

Világsiker lett az övé. A Szovjetszkij Szport is hozta a fényképét „Vasmagyar” aláírással, Bob Hoffman, az amerikaiak legendás edzője pedig egy kis csomag általa forgalmazott „Super Hi-protein” erősítő porral kedveskedett neki, amit Földi így nyugtázott: „Na, ennél a szuper tejpornál többet ért a tatai futkározás és tornászás.” Ezzel együtt a por egyike volt az első táplálékkiegészítőknek. Itthon, szinte rögtön a hazaérkezés után a japánokkal meccseltek a fiúk. Földi ismét remekelt, enyhén szólva, hiszen 365 kg-ra javította az összetett világcsúcsot. „Földi teljesítményének értékét növeli, hogy egy hete még Teheránban versenyzett és egy napja még repülőgépen ült. De úgy látszik, a tatabányai fiút »bányafából« faragták, nem hiába a tárnák mélyéről indult el valamikor sportkarrierje felé” – lelkendezett a Népsport.

Országszerte ünnepelték Földit, bemutatót tartott mindenütt, ahová csak hívták. Például a Mosonyi utcai rendőrlaktanya étkezdéjében. „Azelőtt is sok bemutatón vettem részt – mondja a tőle megszokott huncut hunyorítással a nagy sikerű szereplés után –, de most a világbajnoki aranyérem után – ez az igazi!”     

Ami pedig a soron következő feladatokat illeti: „»Először is egy új vitrint kell vennem, mert a régit kezdik kinőni a tiszteletdíjak. Mert ha azt a nagyon szép kivitelű vázát, melyet a világbajnokság megnyerése után kaptam dolgozótársaimtól, ide teszem, akkor meg nincs helye a tigrisnek.« A tigris jól megtermett volt, s szerencsére porcelán. Később Imre talált neki helyet, majd komolyra fordítottuk a szót. Mit csinál a világbajnok? »Kiegészítő sportot űzök – mondja és mosolyog hozzá. – Súlyt emelek.«”     

Az esztendő végén pedig a kalapácsvetésben 73.74 méteres dobással világcsúcstartó Zsivótzky Gyula mögött mögött második lett az Év sportolója-szavazáson, megelőzve az öttusában első világbajnoki címét szerző Balczó Andrást.

Illusztris társaság a javából.