Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!

– Amikor az interjút egyeztettük a klubjával, azt az információt kaptuk, hogy rengetegen keresik ezekben a napokban, hetekben. Milyen a hirtelen jött megnövekedett érdeklődés, népszerűség?     
– Tényleg sok a megkeresés, ezt nagyon jónak tartom – válaszolta lapunknak Lukács Dániel, a Puskás Akadémia és magyar válogatott támadója, aki gólt lőtt az Örményország, majd gólpasszt adott a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn októberben. – Örülök neki, és szeretnék továbbra is olyan teljesítményt nyújtani, hogy megmaradjon ez az állapot.

– A média érdeklődésénél sokkal fontosabb a szurkolók szeretete. Mennyire változtatta meg az életét ebből a szempontból a válogatottbeli remeklés?      
– Most már sokkal többen megszólítanak az utcán, akadnak olyanok, akik gratulálnak az eredményekhez, mások közös képet kérnek. A Portugália elleni meccs után vittem a kislányomat az óvodába, ahol az egyik apuka állított meg és boldogan mesélte, mennyire örült a döntetlen után.

– Ha már a Portugália elleni meccset szóba hozta: nagyon lendületesen szállt be a játékba, végül pontot érő gólpasszt adott Szoboszlai Dominiknak. A portugáloknál világklasszisok szerepelnek, mégis igyekezett megrángatni őket a szélen. Honnan merít önbizalmat, bátorságot ilyen helyzetben egy NB I-es futballista, akinek akkor két válogatottság volt a lábában?     
– Nyilván azért küldtek a pályára, hogy megverjem őket. Ha úgy szálltam volna be, hogy azt nézem, az ellenfelem melyik klubban játszik és mit ért el eddig, biztosan nem lett volna esélyem. Csak az volt bennem, hogy csináljam, amit tudok, próbáljak egy az egyezni, lefutni az ellenfelemet – szerencsére  sikerült is.

– A gólpassza előtt szépen ment el a jobb oldalon, majd centerezett. Ekkor beszűkült tér és idő, amíg eljutott a labda négy láb között Szoboszlai Dominikhoz, vagy volt ideje imádkozni, hogy jusson el odáig?      
– Semmire sem volt idő, a passz után csak próbáltam figyelni, elmegy-e a labda a hosszú sarokig. Szerencsére Dominik ott volt és berúgta, onnan pedig már csak örültünk.

– A meccs után az öltözőben is emlékezetes volt a hangulat, az ünneplés?      
– Természetesen nagyon boldogok voltunk, de ünnepelni nemigen lehetett, mert sietnünk kellett a repülőtérre, Portugáliában éjfélig szállhatnak fel a gépek, nem volt sok időnk. Hazafelé a levegőben már végig ment a zene, sokan kártyáztak, tényleg jó volt a hangulat.

– A portugálok így elszalasztották az első esélyt a vb-re jutásra. Csalódottnak látta őket?      
– Az biztos, hogy mi megérdemeltük az egy pontot, rajtuk pedig nem látszott, hogy összeomlott volna a világ. Rutinos, profi klasszisok, sokszor éltek át hasonló helyzetet, még rosszabbakat is.

Cukorkát lehetett kapni a focizgatásért

–  A válogatottra még visszatérünk, de beszéljünk kicsit az eddigi útjáról. Kisebb budapesti klubokban nevelkedett, egyáltalán hogy került a futballpályák környékére?     
– Arra emlékszem, hogy a nagypapám vitt edzésekre, a XVII. kerületben laktunk, közeli csapatokban játszottam. Az óvodában kezdődött minden, ott focizgattunk, és lehetett cukorkát is kapni érte, ami nagy motiváció volt.

– Sohasem hívta egy akadémia vagy egy magasabb osztályban szereplő klub? Nem szúrták ki, mondjuk, egy Bozsik-programon?     
– Nem, sohasem adódott ilyen lehetőség. Egyszerűen csak szerettem focizni, az utánpótlás második vonalában szerepeltem, jól ment a játék, sok gólt rúgtam.

– Az első jelentősebb klubja a REAC volt, ahová tizenöt évesen került.      
– A mostani RKSK-t akkor még Rojiknak hívták, az ottani edzőm, Csapó Gábor ment át a REAC-hoz. Nagyon szerettünk vele dolgozni, ezért követtük mi is. Szerencsére ott is jól ment a játék, negyvennél is több gólt szereztem, itt már kiszúrt valaki a Honvédtól, és egy csapattársammal együtt hívtak minket az akadémiára. Nem volt egyszerű a klubváltás, a REAC nem nagyon akart elengedni, de aztán sikerült csatlakozni a kispestiekhez.

– Amikor a REAC-ban futballozott, mennyire tűnt reálisnak, hogy válogatott labdarúgó lesz?     
– Aki elkezd focizni, nyilván erről álmodik. Nekem ez akkor lett igazán reális elképzelés, amikor tudatosult bennem, hogy szeretnék a futballból megélni, illetve amikor a REAC-ból a Honvédba kerültem.

Elgondolkodott,  hogy fodrásznak áll

– Olvastam valahol, hogy a Honvédnál töltött hét éve alatt tíz edzője volt a csapatnak, és talán Supka Attilánál játszott a legtöbbet. Nehéz volt elnyerni a szakemberek bizalmát? Csak azért kérdezem, mert igazából senkinél sem számított alapembernek, sőt…     
– Marco Rossinál mutatkoztam be az élvonalban, és akkor még nem létezett fiatalszabály. Úgy éreztem, szeret engem, de jött egy izomsérülés, amelyet nem megfelelően kezeltek, nem sikerült a rehabilitáció, összesen majdnem nyolc hónapot kellett kihagynom, így a Mister nem tudott használni, visszakerültem az NB III-as csapatba.

– Ekkor jutott eszébe, hogy abba kellene hagyni a futballt?      
– Nem voltam összetörve lelkileg, de feltettem a kérdést: minek bohóckodom itt? Eszembe jutott, hogy elmegyek fodrásznak. Huszonkét-huszonhárom éves voltam, jóval fiatalabbakkal játszottam, felvetődött bennem, hogy a futballban nekem ennyi volt… Hála Istennek akkoriban találkoztam a feleségemmel, vele is sokat beszélgettünk, hogy ebben azért talán még több van. Ő akkor is azt mondta, látja bennem a lehetőséget, én pedig jeleztem neki, jó lennél menedzsernek. Végül átlendültem a holtponton.

– Játszott aztán Tiszakécskén és Újpesten is kölcsönben.      
– Igen, főleg utóbbi volt szép történet… Supka Attila volt az edző Kispesten, folyamatosan számított rám, jól kezdődött a bajnokság, az első két meccsen rúgtam két gólt. Aztán a nyári átigazolási időszak utolsó napján hívtak este a Honvédtól, hogy kölcsönadtak Újpestre. Még Supka Attila sem tudott róla, másnap délelőtt én mondtam el neki, amikor elköszöntem, ő meg dühöngött.

– Talán Kecskemét volt az első állomása a pályafutásának, ahol végig érezhette a bizalmat. Jó közegbe került, amikor 2021-ben a KTE-hez igazolt?     
– Igen, nagyszerű társaság gyűlt össze Szabó Istvánnál. Nekem az volt a legfontosabb, hogy csatárt játszhattam, nem szélsőt, így sokkal közelebb voltam a kapuhoz. A játékot a gyorsaságomra építettük, a sebességemet gyakran ki tudtam használni, végül gólkirály lettem, ez volt az áttörés a pályafutásomban.

– A tavasszal korábbi csapattársával, Tóth Barnával beszélgettem, aki nagyon dicsérte Szabó István munkáját, kecskeméti szerepét.     
– Ezt én is megerősíthetem. Az NB III-ból másodikként került fel a KTE annak köszönhetően, hogy az Iváncsa nem vállalta a másodosztályú szereplést. Szabó István tizenvalahány embert igazolt a bennmaradás reményében. Engem is felhívott, a fiával, Bencével a Honvédban együtt játszottunk, ezért sokszor látott, és szeretett volna Kecskemétre csábítani. Mondta, hogy csatárként számít rám, felvázolta az elképzelt szisztémát, nem is kellett sokat gondolkodnom.

– Gólkirály lett, mégis Diósgyőrbe szerződött, mégpedig úgy, hogy a Kecskemét feljutott az élvonalba, a DVTK viszont másodosztályú maradt…     
– Nagyon érdekes helyzet volt, meg is kaptam, milyen hülyeséget csináltam. Én az idény felénél, télen írtam alá a Diósgyőrhöz, amely akkor listavezető volt, a Kecskemét negyedik, fel sem akartunk igazán jutni, mindenki azt hitte, tavaszra elfogy a lendület. De aztán nem fogyott el, én is végeztem a feladatomat, sok gólt szereztem.

– De a DVTK-ban sem ment rosszul a játék.      
– Nem, az első idényemben megint majdnem gólkirály lettem, de Diósgyőrben már esetenként szélsőt is játszottam. Szerettem Miskolcon futballozni, ha megy a csapatnak, a szurkolók a tenyerükön hordoznak, de ha rosszul, annak is hangot adnak.

– Visszatért még Kecskemétre, de talán az igazán nagy lehetőséget az idén nyáron a Puskás Akadémiától kapta meg. Mit gondol, ha nincs magyarszabály, akkor is jött volna a megkeresés?      
– Ezt nem tudom. A menedzserem jelezte, elképzelhető, hogy megkeres a Puskás Akadémia, én meg rávágtam: az nagyon jó lenne! Sajnos a Kecskeméttel kiestünk, és úgy éreztem, ez nagy előrelépés lenne a karrieremben. Boldog voltam, hogy sikerült, mégiscsak az elmúlt évek egyik legeredményesebb magyar klubjáról van szó, amely többnyire dobogón végez az élvonalban.

– Jól érzi magát?      
– Igen, bár a tabellán jelenleg elfoglalt helyezésünk bánt bennünket. Sűrű a mezőny, két győzelemmel nagyot lehet ugrani előre, biztos vagyok benne, hogy elindulunk felfelé.

– Nehézséget jelent, hogy a Puskásnál sem csatárként vetik be?      
– Klasszikus csatár talán még nem is voltam. A szélről futballozom, esetleg a center mögött.

– Mégis az a legfontosabb, hogy innen került be a válogatottba, ráadásul Marco Rossi hívta. Mi történt, amikor újra találkozott a szövetségi kapitánnyal?      
– Rám nézett a Mister, és annyit mondott: végre, mi? Jó sok idő telt el az NB I-es bemutatkozásom óta, nagy utat jártam be, időnként rögösnek is bizonyult. De minden futballista életében vannak hullámvölgyek, örülök, hogy eljutottam idáig.

– Izgulós típus? Milyen érzésekkel tartott az első összetartásra Telkibe?      
– Nem szoktam izgulni, persze kíváncsi voltam, milyen a hangulat, mi vár rám a nemzeti együttesnél. Soha, semmilyen szinten sem voltam korábban válogatott. Szerencsére nagyon jó közösségbe csöppentem, a csapat magja régóta együtt van, csak néhányan voltunk újoncok, mint például hozzám hasonlóan Tóth Barna, akivel játszottam együtt Kecskeméten, így rögtön volt társaságom. Egyébként sem vagyok zárkózott, könnyen megnyílok, gyorsan ment a beilleszkedés, jól fogadtak a többiek.

– És az első válogatottbeli bevetés előtt a torkában dobogott a szíve?      
– Na, az már érdekesebb volt. A portugálok elleni hazai vb-selejtező szünetében Szalai Ádám szólt, tíz-tizenöt perc múlva valószínűleg beállok. Akkor átvillant az agyamon, hogy tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam! Sohasem játszottam ennyi néző előtt, de ki tudtam zárni a külső körülményeket, és próbáltam arra koncentrálni, amiért felmentem a pályára.

Végre több magyar az NB I-ben!

– Az elmúlt években több válogatott játékos is huszonöt éves kora után került fel a magyar futball horizontjára. Mit gondol, miért nem korábban?
– Jó kérdés. Amikor én voltam a fiatal a Honvédnál, még nem volt szabályozás, és inkább a rutinos labdarúgókat tolták előtérbe, az ifjabb tehetségek kevesebb lehetőséget kaptak. Amikor a tapasztalt futballista játszott egy rossz meccset, azt mondták, nem baj, tudjuk, mit tud, és a következő meccsen is ott volt a csapatban. Ha az sem sikerült, megint. Egy fiatal viszont nem kapott ennyi lehetőséget, egy-egy rossz mérkőzés után elfelejtették, elszállt a bizalom és az önbizalom is.

– A nyáron bevezetett magyarszabályról mi a véleménye?      
– Az biztos, hogy több magyar játékos tudja így megmutatni magát. Megváltozott a piac, megnőtt a magyar játékosok aránya.

– Szokott azon gondolkodni, hogy ha hét-nyolc éve kapja ezeket a lehetőségeket, hol tartana most a pályafutása?     
– Felesleges ezen rágódni. Kaptam én is lehetőséget, például az említett honvédos időszakban Supka Attilánál, aztán hirtelen kölcsönadtak Újpestre… Ez például érthetetlen sztori számomra, ki tudja, mi történt volna, ha végig ott maradok abban az idényben Kispesten. Most viszont boldog vagyok azért, ahol tartok.

– Akkor tökéletesen elégedett a jelenlegi helyzetével?      
– Nagyon jó helyen vagyok, minden rendben körülöttem. Nem tekintek nagyon előre, mindig az adott helyzetnek élek, a következő meccsen gondolkodom.

– Akkor a válogatott novemberi két fellépése sem jut eszébe még, és hogy mi a tétje az örmények és írek elleni találkozónak?      
– Nyilván tisztában vagyok vele, ha Örményországban nyerünk, pótselejtezőt játszhatunk, de egyelőre nem ezen van a fókusz, sokkal inkább azon vagyunk, hogy a Puskással a hétvégén legyőzzük a Kazincbarcikát.

– Mennyire látja reálisnak az előző két meccsen nyújtott teljesítménye után, hogy Jerevánban a kezdőcsapatban szerepel?      
– Ez Marco Rossi döntése lesz, de örülnék, ha a kezdőben kapnék helyet, én csak igyekszem továbbra is csinálni, amit eddig.

– A családi háttér sokat tesz hozzá a pályafutásához?     
– Nagyon sokat. Sokkal könnyebb jó teljesítményt nyújtani, ha otthon minden rendben van, a feleségem is boldog. Szeretünk sétálni, sokat játszom a kislányommal, ez kikapcsol, kicsit elvonja a figyelmemet a futballról. De teljesen kiiktatni nem lehet.

– A nagypapája jár még a meccseire?      
– Sajnos nem, már nincs olyan állapotban, nehezen jár, de nagyon büszke rám.

NS-SZAKÉRTŐ

Amikor a Honvédnál dolgoztam Lukács Dániellel, fiatal, tehetséges srác volt, megvoltak azok a képességei, amelyeket manapság kiválóan kamatoztat. Gyors volt, szerette az egy az egy elleni játékot, és az akarati tényezőkben is kiemelkedőnek bizonyult,. Nem volt mindig kezdőjátékos, de folyamatosan arra törekedett, hogy minél többet játsszon. Az általa mesélt történet is igaz, valóban a tudtom nélkül adták kölcsön Újpestre. Úgy látom, most érett meg arra, hogy az NB I-ben is meghatározó futballista legyen, aki a válogatottnak is tud segíteni. Ehhez kellett a Kecskeméten töltött időszaka, a Puskás Akadémia pedig egyértelműen előrelépés a pályafutásában, ott még inkább kiteljesedhet. Közös munkánk idején is volt benne potenciál, de biztosan nem tudhattuk, hogy válogatott lesz és olyan fontos meccsen játszik döntő szerepet, mint amilyen a portugálok elleni volt. Minden korábbi labdarúgóm pályafutását megkülönböztetett figyelemmel kísérem, az övét is.   SUPKA Attila, a Honvéd korábbi edzője

LUKÁCS DÁNIEL STATISZTIKÁJA A KLUBCSAPATAIBAN