Szállj, szállj fel magasra! – N. Pál József publicisztikája

E végképp üzleti szemléletre fordult (sport)világban, amely a fogyasztók számának maximalizálását is feladatnak tudja egyértelműen, lesz-e még a 2017-ben visszavonult, kilencszeres (2008-as váltóbeli társa doppingügye miatt már „csak” nyolcszoros) olimpiai bajnok Usain Bolthoz fogható idolja az atlétikának, nem tudom, de a sportág urai szeretnék, ha lenne, ez nyilvánvaló. Mondanám, mivel az alighanem fölülmúlhatatlan eredményeket elérő (három olimpián nyerte meg sorozatban a 100 és 200 méteres vágtaszámot, s mindkét táv világrekordere „vastagon”), nem „megosztó”, imádni való figurát reprodukálni aligha lehet, másutt kell a sztárgyártási hevületnek próbálkoznia. Tudjuk, a 100 sík népszerűségével – bajnoka a világ leggyorsabb embere alkalmasint – más nem vetekedhet, a sportok királynője ugró- és dobószámai meg amúgy is a futás után kullognak a „nézettségi” listán. Jöhet-e, s honnan jöhet az új húzóikon tehát, avagy – lehet? – több kiválóság közt oszlik meg e szerep ezután?

Hogy mi történik az atlétika örökké titkos „boszorkánykonyhájában”, sosem tudtam, de az utóbbi néhány esztendő orosz botránnyal és Coviddal is vegyes idején úgy véltem, a fejlődés megrekedt. Nem így történt. Eliud Kipchoge 2019 októberében két óra alá szorított „laboratóriumi” maratoniját csodált, mégis üzleti-mediális eseményként fogtam föl elsősorban, ám – így tapasztalom – valami mégis megváltozott. Sorra jöttek a – nekem, a kívülállónak – váratlan káprázatok. Az öt- és tízezer világcsúcsának átírása (Joshua Cheptegei), a norvég Karsten Warholm 400 gátas – az olimpián szuperszonikusnak is nevezhető (45.94 másodperc) – rekordjai, s ugyanilyen tüneményes javulássorozat a szám női távján is (Sydney McLaughlin, 50.68 mp). Ez utóbbi eredményt már-már hihetetlennek gondolnám, ha nem saját szememmel látom. Mennyit érhet ez az idő 400 síkon, ezen morfondírozok, képes lehet-e a hölgy Marita Koch lassan 38 éves csúcsát (47.60) megdönteni? Ha a két szám különbségének általános törvényét (a tíz gát vételével „elvesztett” időt) nézem, nem lehet messze tőle. Hírlik, megpróbálja majd. Nagyon szurkolok neki.

Mintha megmozdult volna az atlétikában valami, ami nem csak a zseniális tehetségek törvényszerű föltűnését jelenti talán. Új, rugalmasabb, hiperkönnyű cipőről beszélnek a hosszútávfutás értői, s hiszek is nekik, ám a javulások (a férfi súlylökés, a női hármasugrás és a 100 méteres gátfutás rekordja is alaposan „megugrott” sok-sok év után!) tendenciájának általánosabb, technikai, edzéselméleti, orvosi összetevőihez hozzászólni nem tudok.

Aztán itt van Armand Duplantis, a svéd anyától, amerikai apától született, az USA-ban fölnőtt, ott élő, de svéd színekben versenyző tünemény. Mindent megnyert 23 éves kora előtt, a világcsúcs is az övé három éve, amelyet hatodszor javított meg 622-re a minap, Szergej Bubka hív követőjeként – és eszes üzletemberként – mindig egy centivel. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok immár, ráadásul mutatós – „rajongásra” valónak termett – fiatal férfi, aki embernek is szimpatikus. Sztár már, de nincsenek sztárallűrjei, örül a csúcsainak, ám emberarcú módon teszi, boldogan fut, nevet, ugrik a szerettei nyakába, ellenben nem mutogat önmagára, a mellét sem döngeti. Nem mond öntelten nagyokat, nem ígérget a versenyek előtt, de tőle szinte mindig várható a szenzáció, még hosszú évekig valószínűleg. Lehet, nem eléggé extravagáns, nem eléggé harsány (se szavában, se küllemében) manapság a sztársághoz ő, de jobb alapanyagot az atlétika „cégéréül” elképzelni sem tudok. S még valamit elmondanék.

Hozzáállásom rendhagyó bizonyára – hajlamos vagyok állítani például, hogy a legjobb tíz- vagy (hölgyeknél) hétpróbázó a világ legjobb atlétája egyben –, de a rúdugrást e sportág leginkább összetett és látványos számának tartom, noha – elismerem – máshogy izgalmas (és képernyőbarát!), mint a futások általában. Közhely szinte, hogy az ugrónak egyszerre kell gyorsnak, ruganyosnak, erősnek, ügyesnek és még vakmerően bátornak is lennie. E szám – szó szerint – magas szinten való művelése az atlétika, a torna, az akrobatika képességeit kívánja meg egy időben, kiváló mozgáskoordinációt, a levegőben fejjel lefele is működő tájékozódási ösztönt, s a test fölötti uralmat is. Isten bizony, bármily hosszú volt a verseny, bármily ritkán került képernyőre, már gyermekként megbűvölve néztem e számot, s – noha mi, magyarok nem jártunk (Bagyula István világbajnoki ezüstje kivételével) soha elöl – megkülönböztetett figyelemmel is. Számontartottam a világcsúcs alakulását szorgalmasan – az amerikai '68-as bajnok Bob Seagren, az NDK-s Wolfgang Nordwig, a svéd Kjell Isaksson neve jár a fejemben, s volt görög rekorder is egyszer –, s fölfedeztem, hogy az ugrás e fajtája az emberiség történetével egyidős lehet, így, hogy az első olimpián is szerepelt, aligha véletlen tehát. Magam is gyakorolni kezdtem – pont úgy, távolba, ahogy a verseny is szólt eredetileg! –, egy szőlőkarót a vízbe szúrva lendültem át egy jó két méter széles pocsolyán a sikertől boldogan.

Aztán a szám históriáját is megtanultam valamennyire, s a hajdani nagyságok személyes ismerőseimmé lettek szinte. Megtudtam, hogy a három métert még 1866-ban, a négyet 1912-ben, az ötöt '63-ban ugrották először át (a hatot meg Bubka '85-ben, de ez későbbi történet lett), s azt is, ahogy a rúd anyaga változott. Kezdetben volt a fa, aztán a rugalmasabb bambusz, később '45 után a fémrúd, majd az üvegszálas, műanyag alkalmatosság a sport üzleti fordulatával egy időben körülbelül, jókora vetélkedéseket is hozva.

S érdemes a leérkezésre szolgáló hely változásait nézni a régi fölvételeken. A homokot elébb (hogy nem törte senki a bokáját a berlini olimpián majd' négy és fél méterről esve?), aztán a fűrészport (1948 és 60 közt), majd az ide-oda repkedő szivacsdarabokkal tömött dombot '64-ben, Tokióban, míg a mai, '68-tól használt, egyre modernebb módi kialakult.

Csak – bármily hihetetlen – a rúd hossza alig változott közben! (Nincs szabályozva, s a súlya sem!). Ma ötméternyi lehet. Látszik a filmeken: az elengedett szer vége előbb a léc fölött van jóval, aztán vele egy vonalban, majd a léc egyre följebb, ma már jó méternyivel általában. Használhatna bárki hatmétereset is persze, csak nem tudná gazdaságosan meghajlítani. Mert a szám titka ez, alighanem. Bubkáról, a harmincötszörös – 17 szabadtéri, 18 fedett pályás – világcsúcstartóról (581-től 615-ig ért 1984 és '94 között), az eddigi legnagyobbról írták: ő fogta a szert a legmagasabban. Fogni más is tudná a nekifutáskor ugyanott, de ugrani vele aligha már! Szóval: a rúdugrás ama bizonyos fizikai pont megtalálásának és a „röppálya” erővel, akrobatikával, lélektannal való uralásának egyedülálló tudománya is, azt hiszem.

S essék szó a legendákról még. A norvég Charles Hoffról, aki frakkban egy bár páholyába is fölugrott jókedvében. Cornelius Warmerdamról, a „repülő hollandiról”, aki '42-ben tizenöt évig fennálló világcsúcsot (477) ugrott, de olimpiát nem nyerhetett. Bob Richardsról, a „repülő káplánról”, aki az Urat szolgálva prédikált egy életen át, két olimpiát ('52, '56) nyert egyedüliként a férfiak között, ám – bánatára – világrekordig sosem ért, s néhány napja hunyt el, kilencvenhét évesen. Bob Seagrenről, aki a müncheni ('72) dobogó második fokán állva oly hegyeset köpött a játékokat megelőző – számára hátrányos – „rúdháború” miatt, hogy ma is látom, s persze Bubkáról, akinek világcsúcsa már odalett, ám tette – a hat, sorozatban való világbajnoki címmel például – meghaladhatatlan marad mindörökre.

Hacsak a svéd-amerikai meg nem haladja! Nem a magasságról van szó (abban már hét centivel meghaladta, hisz minden csúcsot meghaladnak egyszer), hanem arról, hogy képes-e szakmája oly alakjává lenni ő, aki úgy tesz hozzá valami meghatározhatatlanul megváltozhatatlant a nagy történethez, amit követően nem lehet e „műfajt” úgy művelni tovább (ahogy a versírást, a zeneszerzést sem alkalmasint), mint annak előtte lehetett.

Hiszem: Duplantis az emberarcú zseni vigasztaló jelenség is lehet e megbolydult zűrzavarban. Örvendjünk, hogy ez év nyarán Budapesten, a világbajnokságon is csodálhatjuk őt!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!