Itt a City új aranybányája! – Moncz Attila publicisztikája

Az idei átigazolási piac dinamikus mozgása miatt különösen fontos hangsúlyozni, egyelőre pillanatfelvétel, de e sorok írásakor az európai klubok közül a transzferekből származó legnagyobb bevétellel a Manchester City büszkélkedhet. Az égszínkékek 131.45 millió fontra tettek szert játékoseladásokból, és Erling Haaland, illetve Kalvin Phillips megvásárlása ide vagy oda, profitot termeltek, méghozzá jócskán 30 millió font felett. Igen, az átigazolási politikája, a túlárazott és túlfizetett játékosai miatt sokat szidott Manchester City. Úgy 40 milliót ver rá például az Ajaxra és a Benficára, az üzletág egyik eminensének tekintett Portóra pedig csaknem hatvanat. Ugyanakkor azt nem lehet még megmondani, hogy ez egynyári kaland lesz-e vagy sem, hiszen még a gondolattal is barátkozni kell, a fentebb említett riválisok pedig hosszú távon is bizonyították, a futballiparág ezen szektorában nagyon is otthon vannak. Az Ajax például az előző öt átigazolási időszakban 498.88 millió fontos bevételre tett szert a legdrágábban eladott 20 játékosából, a Portónak a mostani a sorozatban negyedik olyan nyara, amikor legalább egy futballistájáért minimum 40 millió eurót fizettek, de a Benficának is csak egy évad (a 2021–2022-es) lyukas ebből a periódusból, igaz, neki meg a maradék háromban egy-egy legalább 55 millió fontos (sorrendben Joao Félix, Rúben Dias és Darwin Núnez) transzfer is összejött.

Az ilyenfajta kiegyensúlyozottságtól még messze van a City, de jelzésértékű, hogy több angol elemző is azt állítja, hamarosan a klub akadémiájáról kikerülő játékosok igencsak dominálják majd a Premier League-et, illetve az európai elitfutball egy részét. Nem feltétlenül a Cityben, mert azért oda tényleg csak a legjobbak kerülhetnek be, hiszen a szűk elit megvételéhez korlátlan lehetőségek állnak rendelkezésre, hála a Manszur sejk által fémjelzett City Football Groupnak. Ugyanakkor a piaci jelenlét jellegének megváltozása is az arab körnek köszönhető. Na, nem azért, mert visszafognák a költéseket, hanem azért, mert elkezdett beérni az általuk 200 millió fontért építtetett, 2014-ben átadott akadémia munkája. A 80 hektáron elterülő komplexumban egy 7000-es befogadóképességű stadion mellett csaknem 20 pálya (az átadáskor ezzel verte az angol szövetség, a Real Madrid és a Barcelona akadémiáját is!), iskola, tudományos központ (benne például olyan teremmel, ahol minden időjárási körülményt lehet szimulálni és abban futni...), illetve egy szimbolikus, az Etihad Stadionba vezető híd is várja a mintegy 450 palántát. Az építkezés teljes politikai-társadalmi támogatást élvezett, a városi tanács partnerként vett részt benne, a megnyitón pedig az akkori pénzügyminiszter, George Osborne is beszédet mondott.

„Ha kimegyünk a piacra és versenybe szállunk, hogy fiatal játékosokat vagy az első csapatba azonnal beállítható játékosokat hozzunk, akkor egy ilyen létesítmény csak segíthet. Ha fiatal, tehetséges manchesteri focista vagy, netán a nagyvilágból akarsz betörni Angliába, a lehető legjobb létesítményeket szeretnéd látni magad körül. Azért, hogy kihívást jelentő feladatokat kapj és fejlődhess” – jegyezte meg a megnyitón Patrick Vieira.

Akkoriban ez helyénvaló is volt, hiszen a világ minden részéről jöttek a tehetségek, a Brexittel kapcsolatos 2016-os népszavazás, illetve az Európai Unióból való 2020-as kilépés azonban alaposan átalakította a palettát. Ma már nem hozhatnak el „szakmányban” 16 éves tehetségeket a világ tetszőleges pontjairól, sokkal intenzívebb a verseny a brit tehetségekért, és az ő meggyőzésükben nagyon erősek a Citynél. Ráadásul rámentek arra, ami a városi rivális Manchester Unitedet a Sir Alex Ferguson-éra virágkorában naggyá tette: sorra viszik oda a helyi tehetségeket. Manszur sejk készíttetett egy kimutatást, eszerint az akadémián szereplő 8-23 évesek 85 százaléka Manchesterből és az agglomerációból érkezett. Valahogy így néz ki, amikor a város támogat egy projektet, aztán a projekt „visszaadja a kölcsönt” a városnak. És ha majd az MU-nál egyszer komolyan elkezdenek gondolkozni azon, hol tett szert velük szemben hosszú távú versenyelőnyre a City, talán érdemes lesz itt körülnézni.
Egyébként még így is nyolc év kellett, hogy fialjon az akadémia, a világ futballjában nem ritka, hogy ennyi idő alatt nem is egyszer kaszálnak el elsőre jó ötletnek tűnő projekteket. Persze lehet azt mondani, hogy kimeríthetetlen anyagi tartalékkal könnyű kitartani, de itt azért ennél alighanem sokkal többről van szó. Itt „akad” egy elég jó szakmai koncepció, megtámogatva egy elég jó szakembergárdával, ami pedig ezeket is felülmúlja, az a magukba, a folyamatokba vetett hit. Ráadásul a megnyilatkozásokból úgy tűnik, ezt sikerül átadni a játékosoknak is, hiszen az akadémiáról kikerülő, majd másik csapatban futballozók esetében nem győzik kiemelni a mentalitásukat, azon belül is a kitartásukat és a győzelembe vetett hitüket.

Ugyanis immár azt az időszakot éljük, amikor a piacra is termel az akadémia. Mert bár a fentebb említett idei bevétel jelentős része Gabriel Jesus (Arsenal) és Raheem Sterling (Chelsea) eladásából származik, az akadémistákért kapott összeg is 40 millió font körül jár, és ha helyesek az angol jóslatok, ezt heteken belül megduplázhatja a City. Mondjuk nem csoda, ha viszik a srácokat, hiszen a City legutóbb az U18-as és az U23-as angol elitbajnokságot is megnyerte, utóbbi különösen azért bravúr, mert mindössze második csapatként tudta megvédeni a címét. A kapus Gavin Bazunut (12 millió font) és a középpályás Romeo Laviát (10.5) már el is vitte a Southampton, Darko Gyabi (5) a Leedsben folytatja, Itakura Ko (4.2) a Schalke játékosa lett, és bár korosztálya egyik legjobbja, CJ Egan-Riley lelépési díj nélkül lett a Burnley játékosa, életkorából adódóan érte is jár kompenzáció. És Issa Kaboré, Sam Adozie, Yangel Herrera vagy James McAtee vételára is 10 (de adott esetben 20) millió font felett lesz, már ha a City az értékesítésük, nem pedig csak a kölcsönadásuk mellett dönt. Az ilyen részletekre legkésőbb Jadon Sancho klubcseréje óta különösen figyelnek, mert amikor ő elment Dortmundba, csak a továbbértékesítésből kértek részt (érkezett is 10 millió font az MU-tól), a visszavásárlási opcióra nem. Most már utóbbi lehetőség is kötelező, ahogyan a legalább 10 százalékos „jutalék” is.

Nyilván közülük kevesen járhatják be azt az egyenes utat, mint Phil Foden (róla még Pep Guardiola vezetőedző is azt mondta: „Néhány játékos egy pozícióban képes jól játszani, néhányan pedig futballoznak. Nem az a kérdés, Foden hol játszik, mert ő mindenhol jól teljesít. Képes csatárt, hamis kilencest, továbbá jobb- és balszélsőt is játszani”), de egy-egy kitérővel nem csupán anyagi értelemben lehetnek idővel a City hasznára. Márpedig a kitérők piacát is megteremtette a klub.

Egyrészt a szatellitklubokkal (ilyen például a Vancsa Zalánt foglalkoztató belga Lommel), másrészt az első és másodosztályú kluboknak „nevelt” szakemberekkel is. Jason Wilcoxot, az akadémia főnökét a Newcastle szemelte ki sportigazgatónak, Joe Shields immár a Southampton játékosmegfigyelői hálózatának vezetője (ő korábban a City akadémiáján töltötte be ezt a szerepet), az akadémiai edzők közül Sam Fabgemi a Newcastle-nál, Darren Hughes a Leedsnél, Stewart Thompson pedig az Evertonnál dolgozik, az egykori játékos Vincent Kompany pedig a Burnley menedzsere. Ha valakik, ők tudhatják, milyen minőségre számíthatnak a City akadémiájától.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!