Német irányító Egerben

Vágólapra másolva!
2005.06.21. 22:56
Címkék
Amíg a magyar csapat az elmúlt hét végén a spanyolországi Portugaletében küzdött a Világliga-pontokért az A-csoportban, Belgrádban a szerbek, horvátok, németek, amerikaiak, brazilok, románok és olaszok meccseltek a B-csoport első tornáján.
Egri szempontból ennek a viadalnak is volt jelentősége, ugyanis megfigyelőként, játékosnézőben járt a szerb fővárosban Halmos R. Péter, a Brendon ZF-Eger ügyvezető elnöke, valamit Gerendás György vezetőedző. A játékosmustra és tárgyalás sikerrel járt, újabb pólóssal bővült a hevesiek kerete. "Jó mérkőzéseket láttunk, és sikerült megállapodnunk a német válogatott irányítójával: a huszonhat éves Sören Mackeben Egerben folytatja pályafutását. A rosszkéz oldalon szereplő pólós jó benyomást tett, a németek például hat hatos döntetlenre voltak képesek a horvátok ellenében, csak büntetőkkel kaptak ki. Mackeben a Spandau 04 csapatában játszott legutóbb, míg korábban Hannoverben ért el sikereket.

Hat éve tagja és kulcsembere a válogatottnak, így a második olimpiáján vehetett részt Athénban, ahol az ötödik helyen zártak a németek. Úgy ítéltük meg, hasznára lesz csapatunknak" - mondta az egri klubelnök.

Az egri keret immár 14 tagú, a hiányzó egy helyre egy külföldről hazatérő balkezes játékossal folynak előrehaladott tárgyalások, amelyek pozitív kimenetelére meglehetősen jó esély kínálkozik a klub számára.
Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik