Vizes vb: Papp és Székelyi is teljesítette a kitűzött célt

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 14:31
Mindkét magyar teljesítette a maga számára kitűzött célt: Papp Márk az első tíz közvetlen közelében, 13-ikként, Székelyi Dániel pedig az első húszban (19.) végzett a férfiak 5 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokság nyitónapján.

Brutális viadalt hozott a férfiak „sprinttávja”: bármennyire is szerették volna a magyar indulók elkerülni, rendszeresen bedarálták őket a fordulóknál. Mint mondták, egyikük sem az a kezdeményező típus, ráadásul nem is az izomkolosszusok közé tartoznak, azaz inkább elszenvedői, mint győztesei a közelharcoknak – ugyanakkor Papp Márk például egy okos húzással csaknem nyolc helyet nyert az utolsó kilométeren, míg Székelyi Dániel második köre az egyik legjobb volt a mezőnyben, és 16 pozíciót tudott javítani a forduló után. A viadalt egyébként óriási izgalmak közepette a dél-afrikai Chad Ho nyerte – stílszerűen, 1-es rajtszámmal lett első – a német Rob Muffels előtt, tizedmásodpercekkel.

„Sokkal jobban sikerült a verseny, mint gondoltam, ezért még inkább várom a tíz kilométert – értékelt Papp Márk, aki célfotóval lett 13. (a 11. helyezettel azonos időt úszva). – Az elején még sikerült valamennyire kimaradnom a verekedésből, volt egy szakasz, amikor az elsők között haladtam, de nem akartam széthajtani magam, mert akkor nem bírom a végét. Így viszont óhatatlanul belekerültem a sűrűjébe, a bójáknál ilyenkor igyekszem szélesebb mozdulatokkal úszni, hogy ne kerüljenek nagyon közel hozzám, viszont előfordult, hogy valakit hátulról rám löktek, azaz hatékony védekezés itt nem nagyon létezik. Annak örülök, hogy most lábbal nem kaptam, egyszer rúgtak csak szemen, ennyi bőven benne van.”

Az utolsó hosszon ráadásul sikerült egy igen jót húznia a debreceniek versenyzőjének.

„Nagyon nehezen orientálódtunk, össze-vissza úszott a mezőny, a végén viszont néhányan otthagytuk a bolyt, és kiderült, nekünk sikerült a rövidebb úton menni. Ráadásul jó tempóban haladtunk, verekedés sem volt, ami szintén fogyasztotta volna az energiát, így a célegyenesben a boly elejére értünk vissza, amivel elég sok helyet sikerült előreugrani.”

Székelyi Dániel az első húszban akart végezni, ez végül sikerült – ami különösen annak fényében remek produkció, hogy féltávnál csupán 35. volt.

„A második kör tényleg sokkal jobban sikerült, az elején én is el akartam indulni a többiekkel, de a rajt után azonnal visszarántottak elég keményen, úgyhogy ezután picit lemaradtam. Mivel a 25 kilométerre készülök, számomra ez a verseny szinte bemelegítés volt, ám úgy gondolom, sok tapasztalatot lehet belőle hasznosítani – és a hosszabb távon a keménykedés sem annyira jellemző.”

A hosszútávúszóknál vasárnap szünnap, hétfőn a férfiak, kedden a nők 10 kilométeres viadalával folytatódik a vb – ezen a távon az első 10 helyezett riói kvótát szerez.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik