Mi van a pohárban? –Kovács Erika jegyzete

Amikor nyilvánosságra hozták a dohai világbajnokság időpontját, rögvest sokan értetlenségüknek adtak hangot, mondván, értelmetlen, felesleges, emellett minden szakmai szempontot át- és felülír a felkészülésben – ehhez tegyük hozzá azt is, hogy majd’ mindenkinek felemásak a gondolatai egy-egy sikert értékelve (lásd még: „üres” mezőnyök, edzésből érkező úszók és társaik).

A három magyar érem kapcsán éppen nem lehetnek bennünk ilyen érzések.

A nyílt vízi szekcióról szólva kiváltképp nem, hiszen Rasovszky Kristóf aranya tíz kilométeren és a váltóbronz fenomenális teljesítmény – figyelembe véve, hogy ebben a szakágban az olimpiai kvóták zömét Dohában osztották, még inkább az, hiszen ezen a világbajnokságon ott volt mindenki, aki él és mozog nyílt vízen.

Rasovszky győzelme (meg a medencében 800 gyorson úszott országos csúcsa) különleges érzelmeket mozgatott, mozgathatott meg sokakban, mert… Igen, mert valahogy így képzeljük el az igazi bajnokot.

Nem, nem feltétlenül az arannyal a nyakában, nem, nem feltétlenül azért, mert első magyarként nyert vb-t az olimpiai távon, és mert csúcsot úszott, hanem minden mással együtt – azzal, amit a verseny előtt, alatt és után mutatott, tett Szokolai László úszója.

Németh Nándor száz gyorson szerzett történelmi (Dohában csak ilyeneket szereztünk amúgy) bronz­érme pedig eufóriát váltott ki az úszást szeretőkből – és megint csak részben a királyszámban elért siker és hatalmas eredmény révén. Jó, persze, tudjuk meg hallottuk már eleget, nem arra adják az érmet a versenyeken, mert valaki tényleg megérdemelte, de Németh esetében mégiscsak ott munkálkodik az emberben, hogy ha valakinek, Plagányi Zsolt tanítványának tényleg járt már ez az érem.

Merthogy nincs más olyan úszó, aki 2018 óta minden egyes világversenyen a legjobb nyolc közé küzdi magát száz gyorson – már önmagában ez valamiféle elismerést érdemelne.

Ha ezekhez a szép eredményekhez még hozzátesszük, hogy Kós Hubert, a kétszáz hát fukuokai világbajnoka nem indult Dohában, a szám tavalyi vb-ötödikje, Kovács Benedek pedig a rajt előtt néhány nappal sérült meg, hogy Betlehem Dávid a magyar örökranglista második idejét úszta az 1500 döntőjében (a 14:46-os időre biztos alapozhat a jövőben), hogy Pádár Nikolett egyre inkább beérik, hogy Késely Ajna kezdi megtalálni régi önmagát (Milák Kristófot most ki is hagytuk a felsorolásból), még mosolyoghatnánk is.

Csak hát ki tudja feledni azt a pofont, amelyet Dohában kaptunk, amikor kiderült, hogy a 4x200-as férfi gyorsváltónk nem lehet ott Párizsban? Az emlékezetes junior-vb-arany és felnőtt kontinensbajnoki cím után kevésnek bizonyult a Fukuokában úszott idő.

Mélyütés – bárki bármit mond.

Ezért az a bizonyos pohár – a szép eredmények ellenére – mégiscsak félig üres…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!