Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 20:35
null
Kétgólos hátrányból fordított a Komárom (Fotó: FC Kassa)
A Niké Liga 7. fordulójában ugyan az első félidő után két góllal vezetetett a Kassa, végül a többségi magyar tulajdonú csapatok összecsapásán 3–2-es győzelem után a pontokat a Komárom szerezte meg.

Az első félidő a hazai csapaté volt, jól szórakozott a mérkőzésre kilátogató 4395 néző. A Kassa a 9. percben szerezte meg a vezetést, amikor büntetőből Roman Cerepkai volt eredményes. A félidő közepén Tamás Nándor egyenlíthetett volna, de emelése után a labda nem talált utat a kapuba, majd a ráadás perceiben Osman Kakay beadása után Zyen Jones célzott pontosan.

Nagyon rosszul kezdődött a második félidő a Kassa számára. Előbb Ganbayar Ganbold remek góllal szépített, majd a hazai Marek Zsigmundnak két sárga lap után el kellett hagynia a pályát. Annak ellenére, hogy a vendéglátó emberhátrányban játszott, több helyzetet is kidolgozott, amiket azonban el is puskázott. Mint később kiderült, ez megbosszulta magát. Előbb Elvis Mashike egyenlített, majd a 87. percben Martin Misovic a léc alá bombázott.

A Kassát továbbra is kíséri a komáromi átok. Sorozatban a kilencedik összecsapáson maradt győzelem, ma pedig pont nélkül is.

NIKÉ LIGA, 7. FORDULÓ
FC Kassa–Komáromi FC 2–3 (2–0)
Gólszerző: Cerepkai (13. – 11-esből), Jones (45+3.), ill. Ganbold (52.), Mashike (78.), Misovic (87.)
Kiállítva: Zsigmund (52., Kassa)
Kassa: Kovács Mátyás kezdett, a 60. percben lecserélték.

 

Legfrissebb hírek

Kassai és komáromi továbbjutás a kupában

Minden más foci
2025.10.22. 21:20

Niké Liga: Redzic Damir ismét a forduló válogatottjában

Légiósok
2025.10.22. 11:35

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

Feltámadt a Kassa, kétgólos hátrányból fordított a Nagymihály ellen

Minden más foci
2025.10.19. 18:13

Megszakadt a komáromiak rossz sorozata a Niké Ligában

Minden más foci
2025.10.18. 20:28

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13
Ezek is érdekelhetik