Vizes vb: Történelem! Németh Nándor bronzérmes 100 méter gyorson

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 17:28
Németh Nándor dobogós 100 m gyorson (Fotó: Kovács Péter, archív)


Németh Nándor sorozatban nyolcadik alkalommal jutott be világverseny fináléjába 100 méter gyorsan – a nagy széria 2018-ban kezdődött, ez a csütörtöki volt pályafutása negyedik vb-döntője száz gyorson.

Mindeddig érem nélkül. 

Régóta bosszantja mindez Plagányi Zsolt tanítványát, ennek megfelelően iszonyatosan bekezdett, és a tempót tudta tartani végig, odaért a harmadik helyre, ezzel Magyarország első érmét szerezte a vb-k történetében ezen a távon.

Régóta üldözöm ezt az érmet. Az időm nem túl jó, vár még rám munka Párizsig” – nyilatkozta Németh Nándor.

Az M4 Sportnak hosszabban is nyilatkozott Németh Nándor:

Az utolsó tíz-tizenöt méter nagyon fájt, de nem panaszkodom inkább. Van még persze min dolgozni, bár azt hiszem, az úszók közül soha senki sincs megelégedve magával. Az biztos, hogy Párizsban több kell ennél, de azért nagyon örülök ennek a bronznak. Tudtam, hogy ez a dohai vébé nagy lehetőség a számomra, éltem vele. A tervem az volt, hogy megpróbálok ellépni a mezőnytől, az utolsó tizenöt méteren kell még dolgoznom. Úgy gondolom, az olimpián nagyjából a döntőben úszott időm lesz a fináléba jutás határa. Annak nagyon örülök, hogy háromszor úszhattam le a száz gyorsot, és egyre jobb időket mentem, ez is volt a célom. A 2017-es budapesti váltóbronz különleges élmény volt, ez az egyéni bronz viszont mindenképpen a legfelső polcra került a gyűjteményemben.”

Plagányi Zsolt, edző:

Óriási élmény volt, hogy Nándi megcsinálta, amit megbeszéltünk. A végét nem, vagyis van még mind dolgozni. Viszont mindezek ellenére harcban volt az aranyért is, a bronznak nagyon örülök. Átszakadt a gát, végre megvan a világbajnoki érem, de nekünk már Párizs lebeg a szemünk előtt: noha ebben a számban különösen nehéz odaérni, ha ezt a munkát viszi tovább Nándi, abból az olimpián valami nagyon komoly eredmény születhet.”

100 m gyors
Világbajnok: Pan Csan-lö (Kína) 47.53
2. Alessandro Miressi (Olaszország) 47.72
3. Németh Nándor (Magyarország, klub: BVSC-Zugló, edző: Plagányi Zsolt) 47.78

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
6 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
8 órája

Nem jutottak döntőbe a magyar műúszók a vizes vb-n

Vizes vb 2025
8 órája

Dél-Afrika és a házigazda is az utolsó hely elkerüléséért küzd a vizes vb férfi vízilabdatornáján

Vizes vb 2025
12 órája

Burián Gergely: Fokozatosan kell haladnunk

Vizes vb 2025
14 órája

Az olaszokkal találkozunk a női pólótorna negyeddöntőjében

Vizes vb 2025
Tegnap, 11:37

A riválisok játszanak, a mieink készülnek a női pólótorna negyeddöntőjére

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:41

Varga Zsolt: A következő egy hétben dől el a torna

Vizes vb 2025
2025.07.16. 20:42
Ezek is érdekelhetik