A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 20:26
Micky van de Ven (középen) gólját ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
A Tottenham 3–0-s győzelmet aratott a West Ham United otthonában a Premier League 4. fordulójában.
Angol labdarúgás
2025.09.13. 18:01

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

A Wolverhampton továbbra is pont nélkül áll, a Leeds a ráadásban szerzett öngóllal maradt alul a Fulham otthonában.

A West Ham két komoly vereséggel és egy Ligakupa-kieséssel kezdte a bajnokságot, ám a válogatott szünet előtt legyőzte a Nottinghamet, így a csapat háza táján abban reménykedhettek, hogy a lendület kitart a Tottenham ellen is. A Spurs két győzelem után az AFC Bournemouth együttesétől kapott ki.

Az első félidőben csak érvénytelen gólig jutottak a vendégek, Cristian Romero fejesét azért nem adta meg Jarred Gillett játékvezető, mert Micky van de Ven szabálytalankodott Kyle Walker-Petersszel szemben.

A szünet után már érvényes gólt szerzett a Spurs, a csapatban most bemutatkozó Xavi Simons szögletét Pape Matar Sarr az ötösről fejelte a jobb felső sarokba. Hét perccel később még nagyobb bajba került a West Ham, Tomás Soucek csúszott rá csúnyán Joao Palhinha lábára, és Gillett azonnal felmutatta a piros lapot.

Az emberelőnyt gyorsan kihasználta a Tottenham, Romero nagyszerű előreívelését Lucas Bergvall 10 méterrel fejelte a kapuba, ez volt a svéd középpályás első gólja a Premier League-ben. A 64. percben az előrehúzódó Van de Ven megszerezte a harmadikat, és beállította a végeredményt.

A Tottenham a harmadik győzelmét ünnepelhette, míg a West Ham United harmadszor maradt alul az idényben.

Angol labdarúgás
2025.09.13. 15:29

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

A duplázó Martin Zubimendi hatalmas góllal szerzett vezetést, Viktor Gyökeres is eredményes volt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ 
West Ham United–Tottenham Hotspur 0–3 (P. M. Sarr 47., Bergvall 57., Van de Ven 64.)
Korábban:
Arsenal–Nottingham Forest 3–0 (Zubimendi 32., 79., Gyökeres 46.)
AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion 2–1 (A. Scott 18., Semenyo 61. – 11-esből, ill. Mitoma 48.)
Crystal Palace–Sunderland 0–0
Everton–Aston Villa 0–0
Fulham–Leeds United 1–0 (G. Gudmundsson 90+4.–öngól)
Newcastle United–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Woltemade 29.)
Később:
Brentford–Chelsea 2–2 (Schade 35., F. Carvalho 90+3., ill. Palmer 61., M. Caicedo 85.)
Vasárnap:
15.00: Burnley–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n! 
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Arsenal4319–1+89
2. Tottenham4318–1+79
3. Liverpool338–4+49
4. Bournemouth4316–5+19
5. Chelsea4229–3+68
6. Sunderland42115–3+27
6. Everton42115–3+27
8. Crystal Palace4134–1+36
9. Newcastle41213–305
10. Fulham41213–4–15
11. Manchester United31114–404
12. Brentford41125–7–24
13. Brighton & Hove Albion41124–6–24
14. Nottingham Forest41124–8–44
15. Leeds United41121–6–54
16. Manchester City3125–4+13
17. Burnley3124–6–23
18. West Ham4134–11–73
19. Aston Villa4220–4–42
20. Wolverhampton442–9–70

 

Legfrissebb hírek

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Remek gólokkal fordított és nyert az Aston Villa a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.10.19. 17:22
Ezek is érdekelhetik