Tenisz: Fucsovics nem akarta a jövő évét veszélyeztetni

Vágólapra másolva!
2019.10.15. 11:19
null
Már Bécsre készül (Fotó: Facebook.com)
A férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján 69. helyen álló Fucsovics Márton ezen a héten Stockholmban szerepelt, ám hétfőn visszalépett a 711 ezer euró összdíjazású tornától. Hogy miért tette ezt, az csak kedd délelőtt derült ki.

A magyar játékos az egyik selejtezős ellenféllel találkozott volna a stockholmi verseny főtábláján, de visszalépése után a helyén a selejtezőből szerencsés vesztesként felkerült német Oscar Otte szerepelhet.

A 27 éves Fucsovics szeptember végén izomgyulladás és részleges izomsérülés miatt visszalépett a pekingi tornától. Az elmúlt héten Budapesten edzett, és korábbi tervei szerint Stockholmban tért volna vissza.

„A Kínában szerzett sérülésem sokat javult, de Stockholmban az orvosi felülvizsgálat után azt mondták hogy egy hirtelen terhelés hatására nagyobb kárt okoznék, ami talán érintette volna a következő évemet is! Mérlegelve a helyzetet, visszaléptem a stockholmi versenytől azért, hogy az év utolsó két versenyén, Bécsben és Párizsban tünetmentesen tudjak játszani. Szombaton Bécsben selejtezőt játszok, aki tud, jöjjön szurkolni!” – írta Fucsovics Facebook-oldalán kedden.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
15 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
16 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
19 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35
Ezek is érdekelhetik