Tenisz: Stan Wawrinka sem versenyez már idén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 17:57
Novak Djokovics után Stan Wawrinka is bejelentette, hogy sérülés miatt idén már egyetlen teniszversenyen sem indul.

„Konzultáltam a stábommal és az orvosommal, majd úgy határoztam, hogy megoperáltatom a térdemet. Nehéz döntés volt, de ez az egyetlen megoldás, hogy a következő években is a legmagasabb szinten versenyezhessek. Találkozunk 2018-ban!" – írta pénteken a közösségi oldalán az amerikai nemzetközi bajnokság címvédője.„Konzultáltam a stábommal és az orvosommal, majd úgy határoztam, hogy megoperáltatom a térdemet. Nehéz döntés volt, de ez az egyetlen megoldás, hogy a következő években is a legmagasabb szinten versenyezhessek. Találkozunk 2018-ban!" – írta pénteken a közösségi oldalán az amerikai nemzetközi bajnokság címvédője.

Wawrinka hozzátette, bármennyire is szomorú a sérülése miatt, már a felépülésére gondol.

A világranglista negyedik helyezettje – aki szerdán jelentette be, hogy kihagyja a montréali és a cincinnati tornát – július 3-án az első fordulóban búcsúzott Wimbledonban, ráadásul az orosz Danyil Medvegyev elleni mérkőzésen megsérült a térde.

A korábbi világelső Djokovics a múlt hét közepén jelentette be, hogy könyöksérülése miatt idén már egyetlen viadalon sem indul.

Az idei US Open augusztus 28-án kezdődik.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
5 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik