NS: a sporttörténelmi aranyak végre a helyükön – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 23:22
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

• Fontos nap volt a pénteki is Pjongcsangban, a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű rövid pályás gyorskorcsolyaváltónk átvette az olimpiai bajnokoknak járó aranyérmet. Kovács Erika természetesen most is ott volt a helyszínen, s amellett, hogy beszámolt az éremosztás pillanatairól, beszélgetett Liu Shaolin Sándorral is, aki éppen úgy nyilatkozott az olimpia végén, ahogy végigcsinálta a kéthetes versenyt: nyugodtan, higgadtan és mosolyogva értékelte az elmúlt két hétben történteket. Emellett pedig minden fontos és érdekes történésről beszámolunk, ami a játékok tizennegyedik napján történt.

• Ennél jobban aligha kezdődhetne a labdarúgó-élvonal tavasza, ma este ugyanis a listavezető Ferencváros a címvédő Honvédot látja vendégül – nagy a fogadkozás, kiderül, kinek sikerült jobban a felkészülése. Ami biztos, hogy Böde Dániel, a zöld-fehérek csatára titokként kezeli, hány gólt tervez a tavaszra, míg Supka Attila, a kispestiek vezetőedzője a különleges sáljáról beszélt a rangadó előtt. Persze további öt mérkőzést is rendeznek szombaton az OTP Bank Ligában, így aztán számos nyilatkozattal, különlegességgel, statisztikával hangolunk a rajtra.

• Gyűlölök veszíteni – mondta a DAC szakvezetője, Marco Rossi kollégánknak, Pietsch Tibornak. A szakember a lenyűgöző felvidéki mentalitásról, a külföldi munkával járó áldozatról, a szövetségi kapitányi tisztségről és persze a Honvéddal kapcsolatos érzéseiről is beszélt lapunknak.

• Férfi kosárlabda-válogatottunk nem adta olcsón a bőrét, a Litvánia elleni idegenbeli vb-selejtezőn alaposan megszorongatta neves ellenfelét, s ugyan vereség lett a vége, valóban közel állt a bravúrhoz. A helyszínről Bobory Balázs tudósított.

• A hétvégi olvasnivalónak szánt Hosszabbítás-mellékletünk ezúttal is sok érdekességet kínál. Magyar–osztrák válogatott kötélhúzóverseny Budapesttől hétezer kilométerre, Szibériában curlingező honvédtisztek, transzportjával legjobb pillanatban érkező futóbajnok katona... – az első világháborús oroszországi hadifogolytáborok sportélete; Miért éppen gátfutás? Hogyan nőtt ki a semmiből az Ikarus BSE atlétikai szakosztálya? Miért követte az Eb-bronzérmes Kiss Dánielt Baji Balázs? A műhelytitkokat idősebb és ifjabb Tomhauser István fedi fel.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
18 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00
Ezek is érdekelhetik