Hideg napok – S. Tóth János publicisztikája

„Inkább laknék egy Trump-hotelben a Közel-Keleten, semhogy sportolókat küldjek Dél-Koreába a téli olimpiára” – ekként kommentálta a minap az aktuális világpolitikai helyzetet Ian Bremmer. A neves amerikai politológus azt követően tette közzé Twitter-üzenetét, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. A washingtoni lépés elemi erejű felháborodást váltott ki a muszlim világban, számos országban robbantak ki tüntetések, amelyeken amerikai zászlókat és Trump-fotókat is elégettek. Mégis: a földkerekség egyik legjelentősebb politikai-gazdasági kockázatelemző és tanácsadó csoportja, a londoni Eurasia Group elnöke nagyobb veszélyt lát Észak-Korea háborús retorikájának felerősödésében, mint a közel-keleti válság eszkalálódásában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) más sem hiányzott, mint a phenjani rezsim erőfitogtatása. A szervezetet érintő korrupciós botrányok, az egyre szaporodó doppingskandalumok (a legfrissebb a teljes orosz csapat kizárása a 2018-as téli játékokról), a rendezési költségek elszabadulása s ennek nyomán az olimpiaellenes hangok felerősödése súlyos válságba sodorta az ötkarikás mozgalmat. És ami korábban elképzelhetetlen volt: a 2024-es és a 2028-as nyári játékokra már nem a NOB választotta ki a házigazdákat, hanem a két, a kandidálását még fenntartó város, Párizs és Los Angeles egymás között döntötte el, melyikük mikor tud és hajlandó rendezni.

Lássuk be: ez önmagában is elég súlyos teher Thomas Bach elnöknek, így nyilván a háta közepére sem kívánt egy újabb problémát, nevezetesen az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un háborús fenyegetőzését. Amikor a NOB hét évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az álmos kis dél-koreai településen, Pjongcsangban lesz a 2018-as téli olimpia, Észak-Korea legfeljebb egy kellemetlen szomszédnak tűnt. Sőt, sokan azt remélték, hogy a világesemény közelebb hozhatja egymáshoz a jogilag máig hadban álló két országot, ezért is indult el a tapogatózás az esetleges közös rendezésről. Naiv reménykedés volt ez, különösen annak fényében, hogy a kommunista rezsim már két korábbi, Dél-Koreában rendezett nagy verseny kapcsán is megmutatta igazi arcát. Egy évvel az 1988-as szöuli nyári olimpia előtt északi ügynökök felrobbantották a Korean Air Bagdadból a dél-koreai fővárosba tartó járatát. A 115 utasból és 11 tagú személyzetből senki sem élte túl a merényletet. A 2002-es labdarúgó-világbajnokság idején pedig egy északi hadihajó nyitott tüzet egy déli járőrhajóra, megölve hat katonát.

Mostanság hideg napok járnak arrafelé. Phenjan fenyegető nyilatkozatokkal kísért rakétakísérletei a maradék bizakodást is eloszlatták. Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a múlt hónapban tiltotta meg az amerikai kereskedelmi járatoknak, hogy berepüljenek az észak-koreai légtérbe. Míg korábban 34 légitársaság használta az ottani légi folyosókat, tavaly már csak 25, a múlt hónapban pedig csupán hét, az is mind orosz cég. Noha a szakértők szerint csekély az esély arra, hogy egy rakétakísérlet során lelőjenek egy utasszállítót, senki sem akar kockáztatni. Márpedig Phenjan 2016 februárja óta semmiféle jelzést nem küld a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek a tervezett tesztekről, amelyeknek nem titkolt célja, hogy a rezsim képes legyen atomcsapást mérni Amerika szárazföldi területeire. Ehhez képest a pjongcsangi versenyhelyszínek kevesebb mint 100 kilométerre vannak a két Koreát elválasztó demilitarizált övezettől…

Mindeközben az előkészületek azért teljes lendülettel zajlanak. A helybéliek körében már tapintható az izgalom – igaz, a feszültség is. S az aggodalmakat csak erősítik az olyan hírek, mint az, hogy London evakuálási tervet készít az olimpiára. Sokak szerint ugyanakkor a fenyegetésről szóló beszámolók eltúlzottak, s ha a leginkább érintett dél-koreaiak nem aggódnak, akkor másoknak sem kellene.

Ráadásul észak-koreai sportolók is kvalifikálták magukat a játékokra, akiknek pjongcsangi jelenléte – így a reménykedők – talán védelmet jelent a provokációkkal szemben. Ha így is lesz, azért persze fel kell készülni az egyéb veszélyekre: az Iszlám Állam terrorakcióira, drón- és vegyi támadásaira, nem beszélve az esetleges természeti katasztrófákról. Ötezer fegyveres őrzi majd a rendet, ők egészen a paralimpia márciusi zárásáig készenlétben lesznek.

A téli olimpiáról sokáig azt tartották, hogy az az ötkarikás mozgalom szellemiségének igazi őrzője: családias, áttekinthető, költségbarát. Ezt az (álom)képet zúzta szét 2014-ben Szocsi a maga 50 milliárd dolláros költségvetésével, amellyel még a 2008-as pekingi nyári játékok büdzséjére is rálicitált. S nem mellesleg megmérgezte a világ legkiemelkedőbb sporteseményének – a politika kockázataitól és mellékhatásaitól addig még úgy-ahogy védett – téli kiadását is (a nyáron rendezett viadalok történetében az 1972-es müncheni terrortámadás már új fejezetet nyitott). Pjongcsang immár szabályos hadi terep, a nagypolitika nagy ívben tesz az olimpia egykori nemes, béketeremtő és békét erősítő hagyományaira. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a minap arról beszélt, hogy országa kénytelen lenne bojkottálni a téli játékokat, ha kézzel fogható közelségbe kerülne a háború Észak-Koreával. Mint mondta, az amerikai részvétel Pjongcsangban nyitott kérdés. Arra a riporteri kérdésre azonban, hogy saját családtagjait elengedné-e a 2018. február 9-én kezdődő játékokra, már hátrébb lépett, s azt felelte: a két ország viszonya napról napra változik, s azon dolgoznak, hogy a legnagyobb biztonságot garantálják az amerikai sportolóknak. Elemzők nem tartják valószínűnek az Egyesült Államok távolmaradását, mert annak az az – igen rossz – üzenete lenne a világ felé, hogy a kommunista diktatúra mégiscsak képes érdemben befolyásolni a világ vezető hatalmának döntéseit.

De van még egy másik probléma is. Mivel az NHL megtorpedózta a ligához tartozó játékosok részvételét a jégkorongtornán, a 2018-as olimpia már biztosan nem kerül a „leg, leg, leg kategóriába”.

Azzal, hogy az észak-amerikai bajnokság nem áll le a játékok idejére, egy 1998-tól tartó sorozat szakad meg: először Naganóban lehettek a tagjai az NHL-lel szerződésben lévő hokisok országuk válogatottjának, s azóta még 2002-ben Salt Lake Cityben, 2006-ban Torinóban, 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban; az öt tornán összesen 706-an. Az elit távolmaradását ugyan részben ellensúlyozhatja, hogy az orosz központú KHL szünetet tart, de az NHL elzárkózása üzleti szempontból leértékeli az eleve a nyári játékok árnyékában szerénykedő téli olimpiát s a nézettséget is jócskán gyöngíti.

Márpedig a turizmusra amúgy is rossz idők járnak a Koreai-félsziget déli részén, az év első kilenc hónapjában negyedével zuhant a külföldi látogatók száma. Ezzel függhet össze, hogy a jegyeladások egyelőre alatta maradnak a tervezettnek. Egy múlt heti adat szerint az 1.1 millió tikettből nagyjából 330 ezer talált gazdára, igaz, ennek többségét –179 ezret – külföldiek vették meg. Ahogy az egyik szervező keserű iróniával megjegyezte, a koreaiak körében egyelőre kapósabbak az olimpiai logóval díszített pufi dzsekik, mint a belépők.

Gian-Franco Kasper, a NOB tagja, a Nemzetközi Síszövetség elnöke ennek kapcsán így nyilatkozott a FrancsJeux nevű francia nyelvű kiadványnak: „Megmondom őszintén: nem várok túl sok nézőt a 2018-as pjongcsangi játékokra. A térséget sújtó politikai válság nem ösztönzi az európaiakat arra, hogy Dél-Koreába utazzanak.” A 73 éves sportvezető azonban csöppet sem aggódik emiatt: „Azért remélem, a koreaiak eljönnek a versenyekre, bár ők alighanem azokra sportágakra összpontosítanak, amelyekben győzelmi esélyeik vannak, például a gyorskorcsolyára. Az alpesi sí aligha hozza lázba őket. De semmi vész, a kevés néző nem tragédia. Emlékszem, a kétezerkilences dél-koreai snowboard-vb-n hárman ácsorogtunk a célterületnél. A helyszíni szurkolók száma nem minden, a lényeg, hogy a tévé elé minél többen üljenek le.”

Legalábbis a NOB-nak, hiszen bevételeinek 90 százaléka a közvetítési jogokból és a szponzoroktól folyik be.

De mi lesz a koreaiakkal?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) más sem hiányzott, mint a phenjani rezsim erőfitogtatása. A szervezetet érintő korrupciós botrányok, az egyre szaporodó doppingskandalumok (a legfrissebb a teljes orosz csapat kizárása a 2018-as téli játékokról), a rendezési költségek elszabadulása s ennek nyomán az olimpiaellenes hangok felerősödése súlyos válságba sodorta az ötkarikás mozgalmat. És ami korábban elképzelhetetlen volt: a 2024-es és a 2028-as nyári játékokra már nem a NOB választotta ki a házigazdákat, hanem a két, a kandidálását még fenntartó város, Párizs és Los Angeles egymás között döntötte el, melyikük mikor tud és hajlandó rendezni.

Lássuk be: ez önmagában is elég súlyos teher Thomas Bach elnöknek, így nyilván a háta közepére sem kívánt egy újabb problémát, nevezetesen az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un háborús fenyegetőzését. Amikor a NOB hét évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az álmos kis dél-koreai településen, Pjongcsangban lesz a 2018-as téli olimpia, Észak-Korea legfeljebb egy kellemetlen szomszédnak tűnt. Sőt, sokan azt remélték, hogy a világesemény közelebb hozhatja egymáshoz a jogilag máig hadban álló két országot, ezért is indult el a tapogatózás az esetleges közös rendezésről. Naiv reménykedés volt ez, különösen annak fényében, hogy a kommunista rezsim már két korábbi, Dél-Koreában rendezett nagy verseny kapcsán is megmutatta igazi arcát. Egy évvel az 1988-as szöuli nyári olimpia előtt északi ügynökök felrobbantották a Korean Air Bagdadból a dél-koreai fővárosba tartó járatát. A 115 utasból és 11 tagú személyzetből senki sem élte túl a merényletet. A 2002-es labdarúgó-világbajnokság idején pedig egy északi hadihajó nyitott tüzet egy déli járőrhajóra, megölve hat katonát.

Mostanság hideg napok járnak arrafelé. Phenjan fenyegető nyilatkozatokkal kísért rakétakísérletei a maradék bizakodást is eloszlatták. Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a múlt hónapban tiltotta meg az amerikai kereskedelmi járatoknak, hogy berepüljenek az észak-koreai légtérbe. Míg korábban 34 légitársaság használta az ottani légi folyosókat, tavaly már csak 25, a múlt hónapban pedig csupán hét, az is mind orosz cég. Noha a szakértők szerint csekély az esély arra, hogy egy rakétakísérlet során lelőjenek egy utasszállítót, senki sem akar kockáztatni. Márpedig Phenjan 2016 februárja óta semmiféle jelzést nem küld a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek a tervezett tesztekről, amelyeknek nem titkolt célja, hogy a rezsim képes legyen atomcsapást mérni Amerika szárazföldi területeire. Ehhez képest a pjongcsangi versenyhelyszínek kevesebb mint 100 kilométerre vannak a két Koreát elválasztó demilitarizált övezettől…

Mindeközben az előkészületek azért teljes lendülettel zajlanak. A helybéliek körében már tapintható az izgalom – igaz, a feszültség is. S az aggodalmakat csak erősítik az olyan hírek, mint az, hogy London evakuálási tervet készít az olimpiára. Sokak szerint ugyanakkor a fenyegetésről szóló beszámolók eltúlzottak, s ha a leginkább érintett dél-koreaiak nem aggódnak, akkor másoknak sem kellene.

Ráadásul észak-koreai sportolók is kvalifikálták magukat a játékokra, akiknek pjongcsangi jelenléte – így a reménykedők – talán védelmet jelent a provokációkkal szemben. Ha így is lesz, azért persze fel kell készülni az egyéb veszélyekre: az Iszlám Állam terrorakcióira, drón- és vegyi támadásaira, nem beszélve az esetleges természeti katasztrófákról. Ötezer fegyveres őrzi majd a rendet, ők egészen a paralimpia márciusi zárásáig készenlétben lesznek.

A téli olimpiáról sokáig azt tartották, hogy az az ötkarikás mozgalom szellemiségének igazi őrzője: családias, áttekinthető, költségbarát. Ezt az (álom)képet zúzta szét 2014-ben Szocsi a maga 50 milliárd dolláros költségvetésével, amellyel még a 2008-as pekingi nyári játékok büdzséjére is rálicitált. S nem mellesleg megmérgezte a világ legkiemelkedőbb sporteseményének – a politika kockázataitól és mellékhatásaitól addig még úgy-ahogy védett – téli kiadását is (a nyáron rendezett viadalok történetében az 1972-es müncheni terrortámadás már új fejezetet nyitott). Pjongcsang immár szabályos hadi terep, a nagypolitika nagy ívben tesz az olimpia egykori nemes, béketeremtő és békét erősítő hagyományaira. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a minap arról beszélt, hogy országa kénytelen lenne bojkottálni a téli játékokat, ha kézzel fogható közelségbe kerülne a háború Észak-Koreával. Mint mondta, az amerikai részvétel Pjongcsangban nyitott kérdés. Arra a riporteri kérdésre azonban, hogy saját családtagjait elengedné-e a 2018. február 9-én kezdődő játékokra, már hátrébb lépett, s azt felelte: a két ország viszonya napról napra változik, s azon dolgoznak, hogy a legnagyobb biztonságot garantálják az amerikai sportolóknak. Elemzők nem tartják valószínűnek az Egyesült Államok távolmaradását, mert annak az az – igen rossz – üzenete lenne a világ felé, hogy a kommunista diktatúra mégiscsak képes érdemben befolyásolni a világ vezető hatalmának döntéseit.

De van még egy másik probléma is. Mivel az NHL megtorpedózta a ligához tartozó játékosok részvételét a jégkorongtornán, a 2018-as olimpia már biztosan nem kerül a „leg, leg, leg kategóriába”.

Azzal, hogy az észak-amerikai bajnokság nem áll le a játékok idejére, egy 1998-tól tartó sorozat szakad meg: először Naganóban lehettek a tagjai az NHL-lel szerződésben lévő hokisok országuk válogatottjának, s azóta még 2002-ben Salt Lake Cityben, 2006-ban Torinóban, 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban; az öt tornán összesen 706-an. Az elit távolmaradását ugyan részben ellensúlyozhatja, hogy az orosz központú KHL szünetet tart, de az NHL elzárkózása üzleti szempontból leértékeli az eleve a nyári játékok árnyékában szerénykedő téli olimpiát s a nézettséget is jócskán gyöngíti.

Márpedig a turizmusra amúgy is rossz idők járnak a Koreai-félsziget déli részén, az év első kilenc hónapjában negyedével zuhant a külföldi látogatók száma. Ezzel függhet össze, hogy a jegyeladások egyelőre alatta maradnak a tervezettnek. Egy múlt heti adat szerint az 1.1 millió tikettből nagyjából 330 ezer talált gazdára, igaz, ennek többségét –179 ezret – külföldiek vették meg. Ahogy az egyik szervező keserű iróniával megjegyezte, a koreaiak körében egyelőre kapósabbak az olimpiai logóval díszített pufi dzsekik, mint a belépők.

Gian-Franco Kasper, a NOB tagja, a Nemzetközi Síszövetség elnöke ennek kapcsán így nyilatkozott a FrancsJeux nevű francia nyelvű kiadványnak: „Megmondom őszintén: nem várok túl sok nézőt a 2018-as pjongcsangi játékokra. A térséget sújtó politikai válság nem ösztönzi az európaiakat arra, hogy Dél-Koreába utazzanak.” A 73 éves sportvezető azonban csöppet sem aggódik emiatt: „Azért remélem, a koreaiak eljönnek a versenyekre, bár ők alighanem azokra sportágakra összpontosítanak, amelyekben győzelmi esélyeik vannak, például a gyorskorcsolyára. Az alpesi sí aligha hozza lázba őket. De semmi vész, a kevés néző nem tragédia. Emlékszem, a kétezerkilences dél-koreai snowboard-vb-n hárman ácsorogtunk a célterületnél. A helyszíni szurkolók száma nem minden, a lényeg, hogy a tévé elé minél többen üljenek le.”

Legalábbis a NOB-nak, hiszen bevételeinek 90 százaléka a közvetítési jogokból és a szponzoroktól folyik be.

De mi lesz a koreaiakkal?