Az Örményország–Írország (2–1) mérkőzés után az ír sajtó elsősorban azzal foglalkozott, hogy a szigetországiak magukat verték meg, ugyanis a hazaiak játéka hemzsegett a hibáktól, amit a vendégek nem tudtak kihasználni. Az örmény oldalak pedig azt emelték ki, a csapatnak erőt adott, hogy a szurkolók a portugálok elleni, múlt heti 5–0-s vereség után sem fordultak el tőlük.
„Elég vicces kimondani, hogy a portugáloktól kapott öt gól után a második helyen állunk, a csoportban, de nem szabad, hogy ez bárkit megtévesszen. Láttam a második félidőt a Magyarország–Portugália mérkőzésből, kimondottan jó meccs volt, ami után továbbra is úgy érzem, a magyar válogatott a fő esélyes a csoportban a második helyre – kezdte értékelését a Nemzeti Sport megkeresésére, Harutjun Csatrjan, az örmény nemzeti hírügynökség (ANA) munkatársa. – Az írek elleni győzelemben valóban kulcsszerepe volt annak a támogató légkörnek, ami kialakult a stadionban. Ugyan a portugálok ellen is telt ház volt (ez a Jerevánban 14 500 főt jelent – a szerk.), de arra a meccsre sokan csak azért mentek ki, hogy láthassák Ronaldót és együtt kiabálhassák vele a góljainál, hogy »Siuuu«... Most, az írek ellen – bár néhány százzal talán kevesebben voltak a lelátókon – aki ott volt, azért jött ki, hogy szurkoljon is a válogatottnak, és nem az ellenfélre volt kíváncsi. A szurkolók végig buzdították a csapatot, ami hatalmas erőt adott a csapatnak.”
ÖRMÉNYORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–1
Csatrjan szerint az írek a mieink ellen is látott klasszikus brit stílust erőltették, sok íveléssel, de az örményeknek ma már megvannak azok a játékosaik, akik fel tudták venni a versenyt a magas, jól fejelő vendégekkel. Ide sorolta például a Puskás Akadémiában légióskodó 21 éves belső védőt, a 26-szoros válogatott Georgi Harutyunjant, bár hozzátette, a jövőre nézve az aggodalomra ad okot a válogatott szempontjából, hogy a védő Felcsúton nem számít alapembernek, hiszen az NB I-ben ebben az idényben csak egyszer volt kezdő, négyszer csereként lépett pályára.
„Azt tudni kell, hogy a válogatott szövetségi kapitánya, Jegise Melikjan felkészülési meccsek nélkül, rögtön a vb-selejtezőkkel kezdte meg a munkát a nemzeti csapatnál. Ráadásul vannak hiányzók is – például a sérült belső védő, az NK Osijekben futballozó Sztyopa Mkrtcsjan, ő talán októberben már játszhat –, akikkel kiegészülve képes lehet egy jó csapatot építeni, de időre van szüksége. A szövetségi kapitány nem szállt el a győzelemtől. Korábban is volt egy-egy jó eredményünk, előfordult olyan is, amikor vezettük az aktuális csoportunkat Németország és Románia előtt, vagy tudtunk nyerni Cardiffban Eb-selejtezőn is. A lényeg a kiegyensúlyozottság, hogy ne csak egy-egy meccsen játsszunk jól, hanem folyamatosan képesek legyünk jó teljesítményre, főleg a hazai mérkőzéseken. Wales ellen például négy pontot is szereztünk, de nem sokat ért, mert ugyanabban a sorozatban Lettországtól kikaptunk. ”
Csatrjan szerint a Magyarország elleni meccset alapvetően a középpályás csata döntheti el.
„A szurkolóink most arra számítanak, hogy Magyarországon is képesek leszünk szoros meccset játszani. Olyan gárdát szeretnének látni, amely nem csak védekezésre rendezkedik be. Az írek ellen már bizonyította a csapat, hogy képes labdatartásra épülő játékra is (52 százalékban volt a hazaiaknál a labda – a szerk.), erre jó példa volt a harmadik gólunk, még ha azt érvénytelenítették is. És a 2.8 körüli xG-mutatónk is arról árulkodik, hogy megvoltak a helyzeteink a meccsen. Az örmény válogatott szempontjából a következő két mérkőzés, de különösen a Magyarország elleni, budapesti találkozó meghatározó lesz a folytatásra nézve. A cél, hogy ne kívülállóként nézzük a továbbjutásért folyó küzdelmet, egyúttal Melikjan kapitány lerakja egy olyan válogatott alapjait, amire a jövőben hosszú távon is lehet építeni. Az, hogy Budapesten mennyire játszunk támadó szellemben, természetesen a kapitány döntésén múlik majd. Azt tudni kell róla, hogy jobbhátvéd volt, így kapitányként is nagy hangsúlyt fektet a kontrajáték fejlesztésére, támadásban elsősorban a jobbszárnyukra tudunk támaszkodni. Ugyanakkor tudom, hogy a magyar válogatott jó középpályássorral rendelkezik, ezért ott kimondottan jó kis csatára számítok. Kulcskérdés lesz, hogy mennyire tudjuk adott helyzetekben gyorsítani a játékunkat, ebben középen Eduard Szpercjannak (FK Krasznodar) lesz főszerepe, neki kell megtalálnia labdákkal a szélsőket, Tigran Barszegjant (Slovan) és Vagan Bicsahcsjant (Legia).”
Mint beszámoltunk róla, az örmény sportsajtóban, még az írek elleni meccset követően is a kazincbarcikai légióssal, a válogatottból az új kapitánynál kimaradó, egyébként 92-szeres válogatott Varazdat Harojannal készült interjú jelentette a fő témát. A 33 éves védő több kérdésben éles véleményt fogalmazott meg, és nagyon kritikusan beszélt Jegise Melikjanról is. Ezzel kapcsolatban is kíváncsiak voltunk örmény kollégánk véleményére. „Az interjú a portugálok elleni meccs előtt készülhetett, de csak az írek elleni meccs napján jelent meg, ráadásul az orosz sajtóban. Olyan volt, mint egy hordó olaj a tűzre. Melikjant azóta hívták a közszolgálati televízióba, hogy reagáljon, de nem tette meg. Harojan jó játékos, korábbi csapatkapitány, aki sokat tett a válogatottért azt követően, hogy az előző csapatkapitány, Henrih Mhitarjan lemondta a szereplést, de Melikjannál csak csere lett volna a Pjunikban is, ezért távozott a klubtól. Az interjú maga egyébként nem volt annyira botrányos, mint ahogy azt a cím sugallta (Harojan a kapitányról: Látni sem akarom – a szerk.).” |
VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
F-CSOPORT
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Portugália | 2 | 2 | – | – | 8–2 | +6 | 6 |
2. Örményország | 2 | 1 | – | 1 | 2–6 | –4 | 3 |
3. MAGYARORSZÁG | 2 | – | 1 | 1 | 4–5 | –1 | 1 |
4. Írország | 2 | – | 1 | 1 | 3–4 | –1 | 1 |
MENETREND
1. FORDULÓ
2025. szeptember 6.
Örményország–Portugália 0–5
Írország–MAGYARORSZÁG 2–2
2. FORDULÓ
2025. szeptember 9.
Örményország–Írország 2–1
MAGYARORSZÁG–Portugália 2–3
3. FORDULÓ
2025. október 11.
MAGYARORSZÁG–Örményország
Portugália–Írország
4. FORDULÓ
2025. október 14.
Írország–Örményország
Portugália–MAGYARORSZÁG
5. FORDULÓ
2025. november 13.
Örményország–MAGYARORSZÁG
Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
MAGYARORSZÁG–Írország
Portugália–Örményország