Műkorcsolya: Pljuscsenko az orosz bajnokságon tér vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.12. 14:31
Címkék
A december végén sorra kerülő orosz bajnokságon versenyez ismét Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai és háromszoros világbajnok műkorcsolyázó.

A 29 éves sportolónak ez lesz az első hivatalos versenye a 2010-es vancouveri téli olimpia óta.

Pljuscsenko az ötkarikás játékokat követően csalódottságának adott hangot, mert úgy érezte, a pontozóbírók igazságtalanul fosztották meg az aranyéremtől, amelyet amerikai riválisa, Evan Lysacek nyert meg. Az olimpia után sérülésre hivatkozva nem vett részt a torinói vb-n, de időközben különböző pénzdíjas viadalokon indult, ezért a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) tavaly júniusban eltiltotta őt az összes ISU-rendezésű versenytől, így a következő, 2014-es szocsi olimpiától is.

Az orosz műkorcsolyázó – aki Szocsiban második olimpiai aranyérmét akarja megnyerni – kérvényezte az eltiltás eltörlését, valamint amatőr versenyzési jogának visszaadását, s kérésének az ISU júniusban tett eleget.

Legfrissebb hírek

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
1 perce

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
46 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
48 perce

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
52 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
1 órája

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
1 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
1 órája

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik