profile

GALAMBOS PÉTER

420 Cikk
Archiv cikkek
2003.08.01. 22:46

Újabb Manchester-siker

Harmadik mérkőzését is fölényesen megnyerte az Egyesült Államokban a Manchester United. Alighanem ez a diadal a legértékesebb, hiszen a skót Celtic (40) és a mexikói América (31) legyőzése után az egészen más kategóriát képviselő Juventus volt a rivális, de az olasz bajnok sem tudott nagyobb ellenállást kifejteni, mint elődei.
Archiv cikkek
2003.07.30. 22:46

Sérülés: Most Didi Hamann dőlt ki

Rájár a rúd a német játékosokra. Christian Ziege sérülésének kiújulása után most Dietmar Hamann járt hasonlóan, bár szerencsére az ő esetében távolról sem olyan súlyos a baj, mint Ziegénél. A Liverpool középpályása az előző idény második felét sípcsontproblémája miatt pihenéssel töltötte, s úgy tetszett, a nyári szünetben végre rendbe jött. A csapat távol-keleti túrája során azonban ennek ellenkezője bizonyosodott be: a 29 éves futballistát kedden Németországban megoperálták, ezért novemberig nem léphet pályára.
Archiv cikkek
2003.07.28. 21:13

Ronaldinho jól kezdett

Újabb két meccset játszottak az Egyesült Államokba hívott sztárcsapatok. A nagyobb érdeklődés a BarcelonaJuventus összecsapást kísérte, többek között azért, mert ott lehetett a katalánoknál új szerzeményük, Ronaldinho.
Archiv cikkek
2003.07.25. 22:23

Koppenhága focifőváros

Szombaton kezdődik a dán bajnokság 92. idénye, egy magyar légióssal a mezőnyben: Rabóczki Balázs a bajnok FC Köbenhavnban véd.
Archiv cikkek
2003.07.22. 22:43

Eladósorban az Aston Villa

Újabb külföldi milliárdos kopogtat a Premier League ajtaján. Az orosz olajmágnás, Roman Abramovics után a következő, angol klubot vásárló krőzus egy venezuelai üzletember lehet.
Archiv cikkek
2003.07.20. 22:27

Gólparádé a nyolc között

Tündöklő egyéni teljesítmények fémjelezték az Arany-kupa negyeddöntőit: az amerikai Landon Donovan négy, a Costa Rica-i Walter Centeno három, míg a brazil Kaká két góllal segítette övéit a legjobb négy közé.
Bajnokok Ligája
2003.07.14. 21:07

Egy szürke (?) eminenciás

Ha manapság nem is túl hosszú az európai holt idény, arra azért jó alkalmat kínál, hogy elbúcsúzzunk a futball nagy porondját elhagyó, de legalábbis új jelmezbe öltöző főszereplőktől.
Archiv cikkek
2003.06.25. 22:50

René Higuita nem lesz ott

Csütörtök este rendezik a Konföderációs Kupa mindkét elődöntőjét. Az egyiket két európai válogatott vívja, s a franciáknak minden okuk megvan rá, hogy bízzanak a győzelemben.
Archiv cikkek
2003.06.23. 23:29

A brazil gólgarancia

Megengedjük, ugyancsak logikus választás lett volna a két góljával spanyol bajnoki címet nyerő Ronaldo, de nem akartuk ismételni magunkat  meg aztán a Real Madrid ásza épp eleget van reflektorfényben egyébként is. Nem úgy a tíz évvel idősebb, de változatlanul kortalannak tűnő honfitársa, Romário.
Archiv cikkek
2003.06.23. 23:23

Visszavágtak a törökök

A várakozásoknak megfelelően a franciaországi török kolónia képviselői ellepték a Geoffroy Guichard-stadiont, és hangot adtak a brazilokkal szembeni ellenérzéseiknek.
Archiv cikkek
2003.06.22. 23:27

A franciák fölényes győzelmet arattak

Túl sok tétje nem volt a FranciaországÚj-Zéland mérkőzésnek, hiszen az már korábban tudott volt, hogy a hazaiak csoportelsőként, az óceániaiak pedig utolsóként zárják az első kört.
Archiv cikkek
2003.06.20. 21:48

Becks alapító kedvében

Pénteki számunkban már beszámoltunk róla, Sir Alex Ferguson elismerte, hogy jó ideje nem volt felhőtlen a viszonya a minap a Real Madridhoz távozó David Beckhammel. Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője ezt sem hagyhatta szó nélkül...
Tenisz
2003.06.17. 22:09

Tim Henman számára nem jelent előnyt a hazai pálya

Elkészítették a hétfőn kezdődő wimbledoni bajnokság sorsolását. A férfiak mezőnyében az első kiemelt Lleyton Hewitt a selejtezőből felkerülő rivális ellen kezd, a második Andre Agassi azonban nehezebb feladat előtt áll, az otthon játszó Jamie Delgadót kell megvernie
Archiv cikkek
2003.06.17. 20:49

Bérletet váltott a dobogóra

Ha manapság nem is túl hosszú az európai holt idény  arról nem is beszélve, hogy Spanyolországban még tart a bajnokság, és ma kezdődik a Konföderációs Kupa másfél hetes küzdelemsorozata , arra azért jó alkalmat kínál, hogy elbúcsúzzunk a futball nagy porondját elhagyó, de legalábbis merőben új jelmezbe öltöző főszereplőitől.
Archiv cikkek
2003.06.16. 22:20

Későn érő típus az orosz

Ha azt mondjuk valakiről, hogy (feltehetően) eldöntötte a spanyol bajnokság sorsát, az elég magas rangot jelent  még akkor is, ha csapatának az idén történetesen (egész biztosan) semmi köze sem lehet a becses címhez.
Archiv cikkek
2003.06.02. 21:13

Újabb kiugrás előtt?

Valljuk be, e sorozat elindulásakor mindannyiunk agyán átsuhant a bohó gondolat, milyen remek volna, ha egyszer magyar játékosról lenne alkalmunk írni.

16

/

21