La Liga: a zöld-fehérek bejelentették új edzőjüket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 14:30
Quique Setiént nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban 15. helyen végzett Real Betis új vezetőedzőjének.

A sevillai együttes pénteki bejelentése szerint az elmúlt két szezonban a Las Palmast irányító 58 éves szakember három évre szóló szerződést írt alá.

A tréner tavaly a 11., az idén a 14. helyen zárt a Las Palmasszal, ám már márciusban bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapattól.

A Betis Gustavo Poyet irányításával kezdte meg a múlt héten zárult bajnoki szezont, majd novemberben helyére Victor Sanchez del Amót nevezték ki. Utóbbi egészen május 9-ig irányította az együttest, melynek vezetői a gyenge szereplés miatt menesztették. Az utolsó két fordulóban megbízott vezetőedzőként Alexis Trujillo ült a padon.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:33

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31
Ezek is érdekelhetik