La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 11:23
null
Xabi Alonso (Fotó: Getty Images)
Bár igyekezett diplomatikusan fogalmazni, de egyértelműen igazat adott az RCD Mallorca–FC Barcelona spanyol bajnoki mérkőzésen szerzett Ferran Torres-gól érvényesítése miatt tiltakozó Jagoba Arrasaténak Xabi Alonso, a Real Madrid vezetőedzője.

Még nem zárult le az első forduló a spanyol élvonalban, de a játékvezetés máris a kritikák kereszttüzébe került – ezúttal az FC Barcelona Mallorcán szerzett második gólja borzolta a kedélyeket országszerte.

A 3–0-s katalán sikerrel végződő mérkőzés 23. percében – 1–0-s Barca-vezetésnél – a hazaiak védője, Antonio Raillo „belenézett” Lamine Yamal lövésébe, majd elterült a földön. A lent maradó játékos láttán Juan Martínez Munuera játékvezető szájába is vette a sípot, ám meggondolta magát, és továbbengedte a vendégek akcióját, amelynek végén Ferran Torres a kapuba talált, s a bíró meg is adta gólt.

A véleményes ítélet láttán a házigazdák vezetőedzője, Jagoba Arrasate tajtékzott – kapott is egy sárga lapot Munuerától –, s később is hangot adott elégedetlenségének.

„Azt hiszem, mindenki látta, mi történt. A múlt héten mindnyájunknak elmagyarázták, hogy a fejsérülésnél megáll a játék, és az előttem álló negyedik játékvezető szólt is Munuerának, hogy állítsa meg a meccset. A bíró a szájába vette a sípot. Mindenki azt gondolta, hogy megfújja, aztán a legnagyobb csodálkozásunkra megadta a gólt – nem igazán értem, miért. Utána odajött hozzám – amit egyébként köszönök –, és elmagyarázta nekem, hogy a játékos nem szédült meg, s amikor valaki a földre kerül, nem lehet tudni, hogy megszédült-e vagy sem. Tiltakoztunk, mert helytelenül ítélték meg az esetet. Az ilyesmi felbosszant, irritál, feldühít” – jelentette ki a tréner a mérkőzést követően.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az ítélet kedvezményezettjének legnagyobb riválisánál, a Real Madridnál is megszólaltak, ezúttal maga a vezetőedző, Xabi Alonso sietett támogatni mallorcai kollégáját a Diario AS-nek adott nyilatkozatában.

Nem tisztem kommentálni, ami más csapatok mérkőzésén történik, de hallottam, amit Arrasate mondott, és elég jól elmagyarázta a dolgokat” – szólt a Real mesterének sommás véleménye.

Xabi Alonso a spanyol bajnokságban kedd este mutatkozik be vezetőedzőként, csapata 21 órától az Osaunát fogadja a Bernabéuban.

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Lamine Yamal a mérkőzés elején kiosztott egy gólpasszt Raphinhának, majd az ő góljával zárult a találkozó.
Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
12 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
19 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56
Ezek is érdekelhetik