Mint arról beszámoltunk, jelentős változások történtek a nyáron a korosztályos jégkorong-válogatottak élén, és többek között az U20-asok élére is új szövetségi edzőt neveztek ki Tokaji Viktor személyében. A fehérvári akadémia (FEHA19) Erste Ligában szereplő első csapatát vezetőedzőként irányító, illetve a felnőttválogatottnál másodedzőként dolgozó szakember augusztusban meg is kezdte a közös munkát a juniorokkal, akiknek a célversenye a decemberi divízió I/B-csoportos világbajnokság lesz ebben a szezonban.
Az újjáalakuló U20-as válogatott a korosztályos világbajnok kanadai U18-as együttes ellen nyitotta az idényt, és a mieink végül 7–1-es vereséget szenvedtek a székesfehérvári MET Arénában. Ezután pedig útnak indult a csapat a svédországi Karlstadba, ahol a Super Challenge-tornán szerepelt a francia válogatott, illetve roppant erős svéd és norvég klubalakulatok mellett. A hat nap alatt lejátszott öt meccsen a magyar fiúk két győzelemmel és három vereséggel zártak.
Az első pillanattól fogva egyértelmű volt, nem tekinthetünk úgy erre az időszakra, hogy ez csupán egy szezon eleji edzőtábor, hiszen decemberben világbajnokság vár ránk, és hiába van hátra addig még négy hónap, nem lesz túl sok közös edzésidőnk a szezon legfontosabb megméretéséig
– mondta Tokaji Viktor szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Minden más környezetben azt mondanám, hogy a játékosok fejlesztése egy hosszú, lassú és lépcsőzetes folyamat, amihez türelemre van szükség. Kicsit olyan, mint ha maratonfutásról beszélnénk, viszont a jelen esetben ez nem állja meg a helyét, nálunk most igazából sprintről van szó. A legelső megbeszélés alkalmával hangsúlyoztam a srácoknak: összesen csupán tizenöt edzésnap áll majd rendelkezésünkre a vébé kezdetéig, és ebből kell kihoznunk a maximumot. Éppen ezért különösen fontos, hogy a játékosok mindig felkészülten – fizikailag, mentálisan és taktikailag egyaránt – érkezzenek meg az összetartásra. Már a legelső edzőtáborunk előtt videós anyagokat küldtünk ki a srácoknak a megvalósítandó játékrendszerünkről, az alapvető taktikai elemekről, hogy képbe kerüljenek az elvárásokkal.
Szeretnénk az U20-asoknál egy újfajta, a felnőttválogatottnál már meghonosított munkakultúrát kialakítani.
Nyilván, ez nem megy flottul egyik napról a másikra, de azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok mihamarabb felnőjenek ezekhez a sztenderdekhez. Éppen ezért most elsősorban a megfelelő munkamorál kialakítására és az edzések intenzitására helyeztük a hangsúlyt. Fontos, hogy a srácok átérezzék ennek a súlyát, és úgy álljanak bele már az augusztusi munkába, hogy nem éppen a strandról esnek be, hanem a nyári időszakban is úgy élik az életüket, és azzal foglalkoznak, hogy minél jobb játékossá váljanak.
Azt hiszem, a szemlélet átformálása terén még lesz mit dolgoznunk, de az első, elengedhetetlen lépéseket megtettük a jó irányba.
A mögöttünk hagyott két hétnek elsősorban ez volt a fő célja: lefektetni az alapokat."
A szakvezető elmondta, ezúttal nem tudtak teljes kerettel készülni, a légiósok közül most hét-nyolc olyan játékos is hiányzott, akire majd az év végi vb-n kulcsszerep hárulhat.
„Az U20-asoknál jelenleg az a célunk, hogy egyfajta gördülékeny átmenetet építsünk ki a felnőtt- és a korosztályos válogatottak között.
Ha a nagycsapat Majoross Gergely vezetésével a kiválóságra törekszik, akkor mi, a junioroknál sem elégedhetünk meg az átlagos színvonallal, mindig törekedni kell a fejlődésre, és a legmagasabb szintet kell megcélozni.
Szeretnénk a korábbinál is jóval szorosabbra fűzni, illetve kicsit meg is reformálni az együttműködést a különböző nemzeti csapatok között, és egységes koncepció mentén dolgozni. Ugyanis fontos, ha valaki az U20-asoknál jól teljesít, és felhívja magára a figyelmet, és megkapja a lehetőséget a felnőttek között, akkor lehetőleg ne érjék újdonságok a mindennapi szokásokkal, a taktikai elvárásokkal kapcsolatban a nagycsapatban sem. Ami konkrétan a meccseket illeti, igazán belevágtunk a sűrűjébe, hiszen a kanadai U18-asok elleni meccs után rögtön mentünk tovább Karlstadba, ahol kicsit arról is szólt az a torna számunkra, hogy szimuláljuk a világbajnokságon ránk váró sorozatterhelést.
Mélyvízbe dobtuk a srácokat, hiszen hat nap alatt öt meccset játszottunk, ami fizikailag és mentálisan is nagy kihívás,
és feszegettük a játékosok teljesítő képességének határát. Akadtak egészen jó meccseink, amelyeken már hellyel-közzel viszontláttam azt, amit taktikailag kértem a fiúktól, és a mentalitás is rendben volt, ugyanakkor az is látszik, hogy egyelőre még elég hullámzó a formánk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a mostani erőnléti szintünk még nem elegendő arra, hogy egymást követő napokon képesek legyünk hozni a jó teljesítményt ilyen kaliberű csapatokkal szemben. A torna előrehaladtával aztán már hál'istennek ebben is tapasztaltam előrelépést, és a csapat egyre jobban adaptálódott ehhez a tempóhoz.
Elsősorban ez volt a tanulsága a mögöttünk hagyott két hétnek: fel kell nőni a feladathoz, ha az a célunk, hogy világbajnokságon is jól szerepeljünk.
Ehhez pedig a munka dandárját nem a meccseken, hanem a hétköznapokban, az edzéseken kell elvégezni, a lényeges dolgok már ott kezdődnek."
Az U20-as válogatott legközelebb novemberben vonul edzőtáborba, és folytatja a felkészülést a decemberi világbajnokságra.
(Kiemelt kép forrása: MJSZ)