UGRÁS AZ ISMERETLENBE. Bár az állítás lehet kicsit túlzó, de egy biztos, a FEHA19 fiatal kapusa, Hegedüs Levente igazi mély vízben találta magát, hiszen az idény első felkészülési mérkőzésén az ICEHL-es Hydro Fehérvár AV19 kapujában találta magát, az ellenfél pedig a liga egyik legrutinosabb együttese, a Vienna Capitals volt.
„A mérkőzés előtti napom tudtam meg, hogy én védek a Bécs ellen – mondta a Nemzeti Sportnak Hegedüs Levente. – Sajnos van egy betegségi hullám a klubon belül, a csapat kapusai sem tudtak a stáb rendelkezésére állni, így végül én kerültem a kapuba. Fehérváron nőttem fel, gyerekként mindig a lelátóról néztem az osztrák ligás együttest, így amikor kiderült, hogy én védek a Capitals ellen, után pár óráig kisebb sokkban voltam, de élveztem minden percét a találkozónak.”
Nem is védett rosszul a fiatal hálóőr, a játékostársak rengeteg blokkal segítették. A találkozót végül a bécsiek nyerték szétlövés után 4–3-ra.
„A mérkőzés előtt azt mondták a többiek, hogy csak mosolyogjak, és élvezzem a pillanatot. Így is tettem, nagyon élveztem az összecsapást. Szerintem nem teljesítettünk rosszul, de érzem magamon is, hogy tudok magasabb színvonalon teljesíteni. Az első tíz percben szinte nem is kaptam lövést, nekem ez váratlan volt, hozzá vagyok szokva, hogy nyomás alatt van a kapum. Az első harmad még kicsit döcögős volt a részemről, kerestem még a helyem így az idény elején, de később egész jól belejöttem. A másik két játékrészben összeszedettebbnek éreztem magam, szerintem jó teljesítményt nyújtottam.”
Ahogy említette, Hegedüs a fehérvári akadémián nőtt fel, később Miskolcra került, ahol egy mérkőzés erejéig bemutatkozott az Erste Ligában is. 2023 nyarán az Egyesült Államokba igazolt, ezen a nyáron tért haza a FEHA19-hez, ahol első teljes, felnőtt évadára készül.
„Nagyon várom a tétmérkőzéseket. Szeretnék hosszú távon felkerülni az ICEHL-es csapathoz, ez nem is kérdés, viszont még fiatal vagyok, észben kell tartanom, néhány év, mire ekkora mély vízbe bele tudok ugrani. Szeretnék először az Erste Ligában jó teljesítményt nyújtani és hozzásegíteni a csapatot ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba.”
Második felkészülési mérkőzésén kikapott az FTC |
Kedden lejátszotta második felkészülési mérkőzését is az ősztől az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben induló FTC-Telekom. A ferencvárosiak besztercebányai győzelmüket követően ismét egy szlovák ellenféllel mérték össze az erejüket, Timo Saarikoski gárdája ezúttal Nyitrán vendégszerepelt. A zöld-fehérek kerete ezúttal sem volt teljes, Sofron István, Farkas Boldizsár, Arany Gergely, Jussi Tammela és Maxim Trépanier nem tartott a többiekkel. Bekezdett a HK Nitra, 15 perc alatt háromgólos előnyre tett szert a hazai együttes, az első harmad végén Aku Kestilä szépített. Feljavult a folytatásra az FTC, Laskawy Ferenc révén egyre csökkent a hátrány. Nagy tempót diktált a két csapat, az utolsó húsz percre mindkét gárda kezdett elfáradni. Bár a magyar csapat mindent megpróbált, Saarikoski levitte kapusát, Nagy Kristófot is, ám ez rosszul sült el, Matej Paulovic gólja állította be a 4–2-es végeredményt. Az Erste Ligában érdekelt csapatok sem lazsáltak kedden. Egymás ellen lépett jégre a két Fejér vármegyei alakulat, a FEHA19 és a Dunaújváros, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban rendezett találkozón a hazaiak Keceli-Mészáros Mátyás, Nádor Kristóf és Jordan D’Intino góljainak köszönhetően 4–1-re nyertek. A Ferencvároshoz hasonlóan a DVTK Jegesmedvék alakulata is Szlovákiában lépett jégre, ám ebben a látogatásban nem volt sok köszönet, HK Dukla Michalovce 8–2-re nyert, a miskolciak részéről Henrik Marklund és Tóth Gergő talált be. A DEAC az első felkészülési mérkőzésén a HK Spisská Nová Ves ellen lépett jégre, és bár az egyik új nyári szerzemény, Kirill Krutov két gólt is szerzett, a hajdúságiak 3–2-re kikaptak. |