Több sportág kiemelkedő alakját díjazták az államalapítás ünnepén

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 19:39
null
Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó veszi át az elismerést Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Az államalapítás ünnepén több sportág kiemelkedő alakját díjazták, így többek között Kamuti Jenőt, Molnár Attilát és Rácz Lajost is, de az űrhajós Kapu Tibor és Farkas Bertalan is vehetett át elismerést.

 

Bár szigorú mércével nem sport, mégis ki vitatná, hogy űrhajósnak lenni fizikailag is kimagasló, már-már sportteljesítmény. Így aztán nem meglepő, hogy első helyen említjük a két legmagasabb idei augusztus 20-i állami kitüntetést, Farkas Bertalanét és Kapu Tiborét. Az 1980. május-júniusban első honfitársunkként fellőtt Farkas és az idén június-júliusban második magyar űrhajósként az űrben járó Kapu egyaránt az 1764. május 5-én Mária Terézia magyar királynő alapította Magyar Szent István-rendet vehette át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.

„A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idén pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket” – emelte ki az államfő.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől Magyar Érdemrend Parancsnoki Kereszt Polgári Tagozata kitüntetést vett át Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a Nemzetközi Fair Play Bizottság korábbi elnöke.

Genzwein Ferenc közgazdász, sportvezető, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem volt kancellárja és Rácz Lajos olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok birkózó Magyar Érdemrend Tisztikereszt Polgári Tagozata kitüntetést kapott.

Prutkay János agrármérnök, a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. nyugalmazott igazgatója és Tóth István olimpiai ezüstérmes, világbajnok birkózó a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozata kitüntetést kapta.

Gudra Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának elnöke, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Rapcsák Károly evezősszakedző, a Vác Városi Evezős Club mesteredzője, Süle László Csaba, a Magyar Birkózók Szövetsége elnökségi tagja, a KIMBA Alapítvány kurátora, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány igazgatóbizottságának és a Csepel Sport Club Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Veréb István, a Szombathelyi Haladás VSE birkózószakosztályának nyugalmazott vezetője, vezetőedzője és Zilahy István Aladár, a Kincsem Park műszaki igazgatója, a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület ügyvezető elnöke Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést kapott.

Hajnal Tamás, az FTC Labdarúgó Zrt. sportigazgatója, Igaz András, a Sportfive Hungary Kft. és a Sportfive MPA Kft. ügyvezetője, Kósa István, a Sopron Városi Szabadidősport-szövetség elnöke és Rubint Réka személyi és aerobikedző, életmód-tanácsadó, az Alakreform program alapítója a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetést kapta.

Molnár Attila Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes atléta a Magyar Bronz Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetést vehette át.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Molnár Attila: Nem számolgatni kell, hanem bejutni a következő vb döntőjébe!

Atlétika
2025.09.17. 10:45

Molnár Attila az elődöntőben búcsúzott, Faith Kipyegon negyedik vb-aranyát nyerte meg

Atlétika
2025.09.16. 14:49

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2025.09.14. 12:50

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
2025.08.19. 08:40

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

52 év után lesz újra magyar vb-érem férfi tőr egyéniben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 14:50
Ezek is érdekelhetik