„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

– Elnök úr, olvasva a lenyűgöző életrajzát, tudható, hogy több egyetemtől kapott tiszteletbeli doktori címet, valamint számos nemzeti elismerést. A beszédében a TF-et, az „Önök egyeteme” kifejezés helyett, a „mi egyetemünkként” méltatta, mit üzent ezzel?
– Ez a kitüntetés számomra nemcsak nagy megtiszteltetés, hanem érzelmileg is különleges, hiszen több mint öt évtizedes barátság fűz Magyarországhoz és a magyar emberekhez. Ilyen pillanatokban újra felidézhetem sok kedves találkozás emlékét, régi barátokkal való beszélgetéseket, és közben ismét megcsodálhatom a magyar sportnemzet nagyságát. Itt lenni, olimpikonokkal körülvéve, valóban megérteti az emberrel, milyen nagy szívvel fordulnak a magyarok a sport és sportolóik felé.

– Mostani budapesti látogatására már úgy érkezett, hogy nem nehezedik a vállára az elnöki felelősség súlya, más volt ez az út?
– Igen, hiszen csak néhány hete ért véget az elnöki ciklusom, és most élvezem a szabadságot. Végre eleget alhatok, sportolhatok, barátokkal találkozhatok, egyszerűen élvezhetem az életet. Számomra szimbolikus, hogy éppen ebben az időszakban jövök Magyarországra és Budapestre, mert itt mindig otthon éreztem magam, barátok között, és mindig jókedvvel éltem meg az itt töltött napokat – most pedig még inkább.

– Ezekkel az elismerésekkel egy hosszú és roppant sikeres sportdiplomáciai karrier mérföldkövei előtt tisztelgünk, de emlékszik még az 1981-es fiatal és ambiciózus Thomas Bach-ra, aki a Baden-Baden-i NOB – kongresszuson szólalt föl először a sportolók érdekében?
– Természetesen emlékszem, habár a történet egy évvel korábban kezdődött. Ahogy a magyar sportolóknak is fájdalmas volt az 1984-es bojkott, úgy nekünk az 1980-as. Akkoriban én voltam a német sportolók szóvivője, és harcoltam a bojkott ellen – sikertelenül. Ezt követően Willi Daume, a Német Olimpiai Bizottság akkori elnöke megkérdezte, volna-e kedvem tagként csatlakozni. Rögtön igent mondtam és meg is lepődött, miért nem gondolkodom rajta. Azt feleltem: azért, mert nem akarom, hogy a jövő sportolói átéljék ugyanazt, amit mi a bojkott során. Ez a motiváció vitt tovább, és most, a párizsi játékok után, úgy érzem, mintha bezárult volna a kör. Ezért is tartottam mindig fontosnak, hogy minden nemzeti olimpiai bizottság sportolói ott legyenek, hallassák a hangjukat.

– Szijjártó Péter külügyminiszter is kiemelte mai, a Testnevelési Egyetemen tartott beszédében, hogy Ön is, ahogy gyakorta mi, magyarok is, szembe mert menni a fősodratú irányzatokkal és azt az álláspontot képviselte, hogy a sportolókat nem lehet büntetni csupán származásuk, útlevelük miatt. Az Önt méltató elismerő gondolatok mellett, ha egyetlen dolgot kellene kiemelnie, mi lenne az, amit a NOB elnökeként hátrahagyott?
– Ezt nem nekem kell megítélnem, hanem az olimpiai mozgalom tagjainak, és mindenekelőtt a sportolóknak. Én a magam részéről a lehető legjobban igyekeztem végezni a munkámat a tizenkét év során. Remélem, sikerült néhány dolgot helyesen tennem: nem csupán megőrizni, hanem erősíteni is az olimpiai értékeket, és növelni a sportolók szerepét az olimpiai mozgalomban.

– Egy korábbi interjúnkban azt mondta, hogy a magyar főváros valószínűleg Guinness-rekordot érdemelne a világ egyik legsikeresebb sportesemény-rendező városaként az elmúlt tíz évben nyújtott teljesítményéért. Ez erősíti azt a bátor álmot, hogy a város egyszer megérdemelné az olimpia rendezését. Ön szerint mikor juthatunk el ide?
– A döntés most az utódom kezében van, így részletekbe nem bocsátkozhatok. De már korábban is lenyűgöztek a terveik, a kreatív, fenntartható ötleteik, amelyek egy sportnemzethez méltó játékokat vetítettek előre. Őszintén kívánok a magyaroknak sok sikert ebben a nagy vállalásban, amely a következő években bontakozik majd ki.