„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 09:28
null
Xabi Alonso győzelemmel kezdett a La Ligában (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid kedd este Kylian Mbappé tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az Osasunát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 1. fordulójában. A meccs után a madridiak vezetőedzője, Xabi Alonso értékelte csapata teljesítményét.

„Voltak jó dolgok, és voltak javítanivalók is – kezdte a mérkőzés után Xabi Alonso, aki győzelemmel mutatkozott be a Real Madrid kispadján a La Ligában. – Hosszú az út, még hiányzott belőlünk egy kis frissesség. A győzelem megnyugvást ad, de elemeznünk kell a dolgokat, hogy tudjunk javulni. Vannak pozitívumok, kezdve a végeredménnyel. Két hét előszezon után egy olyan csapat ellen, amelynek hosszabb volt az előszezonja, még akadtak hiányzó dolgok, de a győzelem stabilitást ad nekünk a folytatáshoz.”

Xabi Alonso külön is beszélt Kylian Mbappéról, aki a találkozó mindent eldöntő gólját szerezte tizenegyesből – azok után, hogy a büntetőt saját maga harcolta ki: „Érzem rajta, hogy többet akar. Nem tudom, hogy a tízes mez miatt van-e, de látszódik.”

A madridiak vezetőedzője azt is elmondta, hogy Rodrygo mellőzésének nem volt semmilyen különleges oka: „Semmi sem történt. A klubvilágbajnokság egy másik helyzet volt, de az már mögöttünk van. Természetesen számítok rá, ez csak egyszeri meccs volt. Majd ha három hónap múlva is csak ennyi percet fog kapni, az már másik történet lesz...”

„Nem zavarta őket sem a mez, sem a Bernabéu – tért a hazai közönség előtt bemutatkozó négy játékosra, Trent Alexander-Arnoldra, Dean Huijsenre, Álvaro Carrerasra és Franco Mastantuonóra Xabi Alonso. – Egyáltalán nem voltak idegesek, és összességében jó teljesítményt nyújtottak. Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek az új Bernabéuban, és megtapasztalhatom a hangulatát.”

Az Osasuna vezetőedzője, Alessio Lisci a megítélt tizenegyes miatt bánkódott egy keveset a meccs utáni sajtótájékoztatón: „A meccsen elsőre teljesen egyértelműen tűnt számomra is, de megnézve az esetet, nekem úgy tűnt, hogy először Mbappé lépett rá Juan lábára. De élőben normálisnak tűnt, hogy befújták a büntetőt.”

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Real Madrid–Osasuna 1–0 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 68 407 néző. Vezette: Cordero Vega
Real Madrid: Courtois – Alexander-Arnold (Carvajal, 68.), Éder Militao, Huijsen, Carreras – Valverde, Tchouaméni, Güler (Ceballos, 90.) – Brahim Díaz (Mastantuono, 68.), K. Mbappé, Vinícius Júnior (Gonzalo García, 78.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Osasuna: Sergio Herrera – Rosier, Boyomo, Catena, Juan Cruz (Raúl García, 85.), Abel Bretones – Moncayola, Torró – Rubén García (Víctor Munoz, 66.), Aimar Oroz (Moi Gómez, 77.) – Budimir. Vezetőedző: Alessio Lisci
Gólszerző: K. Mbappé (51. – 11-esből)
Kiállítva: Abel Bretones (90+4.)

Spanyol labdarúgás
12 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Egy büntetőből szerzett gól döntött a madridiak javára az Osasuna elleni bajnokin.

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
22 órája

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 14:08
Ezek is érdekelhetik