Lopez Caro: Mi akarunk lenni a világ legjobb csapata

Vágólapra másolva!
2005.12.09. 16:46
Címkék
Juan Ramon Lopez Caro, a Real Madrid labdarúgócsapatának megbízott edzője elégedetten nyilatkozott a királyi gárda játékosairól a vasárnapi, Malaga elleni bajnoki mérkőzés előtt.

"Soha nem gondoltam, hogy ilyen nagyszerű hozzáállást tapasztalok majd a játékosok részéről" – mondta a szakember. – Ez az a pillér, amelyre ráépíthetjük majd a jövőnket."

"Ha keményen dolgozunk a hét közben, az megelégedéssel tölti el a klubot és a szurkolókat is – folytatta Lopez Caro. – Fontos, hogy egységesek maradjunk."

Ezek után nagy szavakra ragadtatta magát a tréner, ugyanis kijelentette:

"Minden futballistámnak hozzá kell tennie a maga részét a játékhoz. Mi akarunk lenni a világ legjobb csapata."

Mint ismeretes, a Real Madrid vasárnap rúgta ki Vanderlei Luxemburgo vezetőedzőt, miután a Getafe elleni mérkőzés után a közönség fehér kendők lobogtatásával követelte a változásokat.

Az átmeneti jelleggel kinevezett Lopez Caro vereséggel mutatkozott be a királyi gárda kispadján, miután a Real a B-csapatával 2-1-re kikapott Athénban az Olympiakosztól utolsó csoportmérkőzésén a Bajnokok Ligájában.

Vasárnap a szakembernek nélkülöznie kell David Beckhamet, az angol középpályást ugyanis a Getafe ellen kiállították, így automatikusan eltiltást kapott.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
7 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
7 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
8 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
8 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
8 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
9 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik