Hazai pályán, a saját szurkolóik előtt győznie kellett a Kaposvárnak a meccsben maradáshoz. Bár eleinte ezúttal is a MÁV Előre vezetett, 8:8 után volt egy hatpontos sorozata a házigazdáknak, s bár ezt követően többször is visszazárkóznak a vendégek, egyenlíteniük már nem sikerült, a szett vége pedig egyértelműen a Finóról szólt.
A fehérváriak egy sebességfokozattal magasabbra kapcsoltak a második játszmában, így gyakorlatilag végig fej fej mellett a két csapat, amihez azért az is hozzájárult, hogy a kaposváriak viszonylag sokat rontottak. Talán ennek is köszönhetően a hazaiak utoljára 12:11-nél vezettek. Na meg amikor kell, Bögöly Gábor ásza után 23:22-nél, és mindjárt utána szettlabdához is jutottak. Az elsőt még Redi Bakiri hárította, de aztán Hubicska Patrik bombájával már megduplázta az előnyét a Fino.
A harmadik szettben is fej fej mellett haladtak a csapatok, de most zömében a kaposváriak vezettek. A vendégek 17:17-nél vették át a vezetést és már ekkor érezhető volt, hogy nem „ússzuk” meg három szettel a meccset. Ők jutottak szettlabdákhoz is, de az első kettőt még sikerült hárítania a hazaiaknak, a végén azonban Redjo Koci duplázott, s így meccsben maradt a MÁV Előre.
A negyedik felvonás elején a házigazdák kínai légiósa, Jang Pao-csi szerválta meg alaposan a vendégeket, így gyorsan sikerült meglépnie a Finónak. Csakhogy a szett közepén egy komoly hullámvölgybe kerültek a hazaiak: a csereként beállt Bandi Bernát sorozatban tízet nyithatott, s így ötpontos hátrányból ugyanilyen előnye lett a vendégeknek, s ezt már simán megoldották.
A döntő játszmában megint kiélezett csata zajlott, egypontos kaposvári vezetésnél cseréltek térfelet a csapatok, de ezután sorozatban három pontot szereztek a vendégek – megint Bandi nyithatott. Azonban nem sokáig vezettek, rövidesen megint egyenlő volt az állás. Fordítani azonban nem tudtak a hazaiak és a végén két meccslabdája is volt a fehérváriaknak, s a másodikkal – Jang Pao-csi nyitásrontásának köszönhetően – lezárták a 156 perces maratoni csatát. A MÁV Előre szombaton, hazai pályán megszerezheti első bajnoki címét.
RÖPLABDA, NB I EXTRALIGA, FÉRFIAK
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
FINO KAPOSVÁR–MÁV ELŐRE FOXCONN 2:3 (19, 23, –25, –20, –13)
Kaposvár, 1286 néző. V: Szabó P., Tillmann
FINO: Magyar 4, HUBICSKA 13, Novoszelov 8, JANG PAO-CSI 17, Bögöly 11, BOLDIZSÁR 13. Csere: Jorge Feliciano (liberó), Iván, Djordjevic. Edző: Szlobodan Prakljacsics
MÁV ELŐRE: KOCI 16, Eke 3, Pesti 9, BAKIRI 26, Luna Slaibe 9, Szabó V. 5. Csere: Takács M. (liberó), BANDI 1, Fazekas, Szentesi, Szávai. Edző: Omar Pelillo
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 3:3, 4:6, 8:7, 14:9, 16:15, 19:15, 19:17, 23:19. 2. játszma: 3:1, 5:5, 6:8, 10:9, 12:13, 17:19, 20:20, 24:22. 3. játszma: 2:4, 6:5, 10:9, 14:12, 15:15, 17:19, 20:20, 21:23, 23:24. 4. játszma: 2:3, 7:4, 12:6, 13:11, 17:12, 17:22, 18:24. 5. játszma: 0:1, 5:3, 5:5, 8:7, 8:10, 11:11, 14:12
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a MÁV Előre javára
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Prakljacsics: – Hiába játszottunk jól és tartottuk be fegyelmezetten a taktikát. Amikor jött a nyomás, akkor valami megtört a csapaton belül. Ha a MÁV Előre jobb lett volna, akkor nem lennék mérges a vereség miatt, de így most nagyon. Ki kell elemezni ennek a vereségnek az okait, aztán a tanulságok levonásával meg kell nyerni a fehérvári meccset.
Omar Pelillo: – Hosszú és kemény mérkőzés volt, a Kaposvár remekül játszott, de a fiúk egy percig sem adták fel és végül kiharcolták a győzelmet. Ezek után nincs mese, a harmadik mérkőzésen is nyernünk kell...