Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 21:15
null
Orbán Viktor, balján Schmidt Ádámmal átadja az ezüstérmeket a Honvéd játékosainak (Fotó: Kovács Péter)
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Puskás–Suzuki-kupa Juventus-sikert hozó hétfői döntőjét követően interjút adott az M4 Sportnak, és értékelte a nemzetközi torna eseményeit, valamint elmondta a véleményét arról a tervezetről, amely alapján az NB I-es kluboknak nyújtott pénzügyi támogatás jelentős részét ahhoz kötnék, hogy átlagban egy mérkőzésen öt magyar labdarúgót szerepeltessenek végig a pályán, és ebből egy U21-es játékos legyen.

„A Honvéd megmentette a magyarok becsületét” – jelentette ki Orbán Viktor az M4 Sport kamerái előtt. A kispestiek U17-es csapata úgy nyerte meg csoportját, hogy a záró mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Real Madridot, ezt követően 2–0-ra alulmaradt a Juventus elleni döntőben, míg a másik hazai induló, a házigazda Puskás Akadémia a 8. helyen végzett. Utóbbi teljesítményt a miniszterelnök vékonynak értékelte.

„Ennek a kupának jól felépített stratégiai értéke és célja van. A Puskás–Suzuki-kupa nem torna, hanem egy minden évben bekövetkező minőségellenőrzés. Arra találtuk ki, hogy a legmagasabb szinten ellenőrizhessük azt, hol tartanak a magyar csapatok. Tizenhét éve vagyunk rendezők, így van már összehasonlítási alapunk arra vonatkozólag, hogy hol járunk” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor azt is elmondta, bízik abban, hogy az MLSZ végrehajtja azon cselekvési tervét, amely alapján az MLSZ az NB I-es kluboknak nyújtott pénzügyi támogatás jelentős részét ahhoz kötnék, hogy átlagban egy mérkőzésen öt magyar labdarúgó legyen végig a pályán, és ebből egy fő U21-es játékos legyen.

„Épp ideje volt ennek. Fontos, hogy a bal kéz tudja, mit csinál a jobb. Az akadémiákról elég nagy számban jönnek ki olyan jól képzett fiatal játékosok, akiket bátran lehet játszatni akár az első osztályban is. Ezt gátolja, hogy jelenleg olcsóbban, könnyebben, kiszámíthatóbban tudnak a klubok külföldieket igazolni, akik így kiszorítják a magyar fiatalokat. Mi sem jártunk az élen ebben a tekintetben. A külső kényszer, hogy be kell engedni a magyar fiatalokat, szükséges! Bízom benne, hogy az MLSZ kikényszeríti a változást.”

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Legutóbb 2021-ben szerepelt magyar csapat a torna döntőjében.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 13:15

A jövő sztárjai: Fekete Fanni, Sarlós Márton

Utánpótlássport
2025.10.20. 09:04

Birkózás: bízhatunk a magyar érmekben az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.19. 19:29

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
2025.10.19. 18:59
Ezek is érdekelhetik