Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 21:37
null
Fotó: Getty Images
Csao Hszin-tung lett a sznúker új világbajnoka, miután a sheffieldi Crucible színházban megrendezett döntőben 18:12-re legyőzte Mark Williamst. A kínai az első ázsiai, aki elfoglalhatta a sportág trónját.

 

A kétnapos, az egyik fél 18. nyert frémjéig tartó döntő vasárnapi két szakasza után 11:6 volt az állás Csao Hszin-tungnak. Az elsőben a kínai 7:1-es vezetésre tett szert, a walesi a másodikban 5:4-gyel szépített. A 28 éves Csao Hszin-tung egyértelműen erősebb tűnt, gyakorlatilag minden mutatóban jobb számokat produkált. Ugyanakkor az első szakasz után egy darabig egyenlő erők küzdelmét láthattuk, ez adhatott némi remény a háromszoros világbajnok, 50 éves Williamsnek. A tényleg bravúros lökései mellett a kínai is elkövetett jó pár hibát, de a walesi klasszisnak makulátlan játékra lett volna szüksége, hogy ezeket érdemben kihasználja, és szorossá tegye a párharcot.

Hétfőn Williams mindent megpróbált, de nem igazán tudott közelebb zárkózni. A harmadik szakaszban 11:6 után egy-egy frémet hoztak (12:7), majd a kínai kettőt nyerve 14:7-re alakította az állást, kialakítva az addigi legnagyobb különbséget. De nem állt meg itt… A 22., küzdelmesebb frém is az ázsiaié lett. Végül Williams csak megnyerte a nyolcadik frémjét is, ami azért volt fontos, mert így bebiztosította, hogy az esti befejező etapra is visszajöhessen, és ne érjen véget a döntő már a délután folyamán. A szakasz Csuo hszin-tung 17:8-as előnyével zárult, vagyis az esti folytatásban már csak egy játékot kellett megnyernie a világbajnoki címhez.

Nos, az este első játékát Williams hozta, nem is akárhogy: 101-es brékkel 17:9-re szépített. Majd a felszabadultan játszó walesi még egyet nyert, és így már neki is két számjegyű megnyert frém állt a neve mellett (17:10). Majd megint a háromszoros világbajnok brékelt, és simán összegyűjtötte a frémgyőzelmet érő pontot, 96-ot, így 28 játék után 17:11 volt az állása. A lendület 29. frémben is tartott, Williams ezt is behúzva kiharcolta a 20 perces szüntet. 17:12, ki hitte volna? Williams 50 perc alatt nyert négy frémet.

A 30. frémben Csao brékelhetett, de belehibázott, viszont utána Williams is. És innentől már nem volt megállás. A kínainak könnyű állást kellett végiglöknie, ezt hibátlanul megtette, így megszerezve a 18. frémet Csao Hszin-tung a sportág új világbajnoka lett!

„Nem tudom elhinni, mit vittem véghez, nagyon izgalmas volt – értékelt Csao Hszin-tung a BBC-nek. – Annyira feszült voltam ma este. Mark még mindig csúcsjátékos, és elég nagy nyomás alá helyezett.”

A győzelméért Csao 500 ezer fontot (225 millió forint) kapott.

A kínai amatőr státuszúként nyerte meg a világbajnokságot. A Profi Biliárd- és Snooker-világszövetség (WPBSA) 2022-ben tíz kínai játékost is bűnösnek talált bundázás gyanújában. A Masters-bajnok Liang Ven-po és Li Hang élete végéig szóló eltiltást kapott, másokra kisebb-nagyobb büntetést róttak ki. A botrányba Csao Hszin-tung is belekeveredett. Bár ő maga nem konkrétan nem adott el meccset, segédkezett más játékosok bundázásában. Ezen kívül meccsekre is fogadott. Eredetileg 30 hónapra tiltották el, de ezt később 20 hónapra csökkentették. Mindez azt jelentette, hogy 2024. szeptember 1-ig nem játszhatott. A 6. helyen állt a világranglistán, amikor eltiltották.
Amatőr, de csak papíron

Az utolsó pillanatok

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
Döntő
Csao Hszin-tung (kínai)–Mark Williams (walesi, 6.) 18:12

 

Legfrissebb hírek

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26

Ronnie O’Sullivan is bejutott az elődöntőbe a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.04.30. 23:01

Mark Williams óriási sznúkerklasszikuson győzte le John Higginst

Egyéb egyéni
2025.04.30. 17:56
Ezek is érdekelhetik