Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 21:54
null
Fegyverneky Zsófia (Fotó: Dömötör Csaba)
Hétfőn a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Fegyverneky Zsófia. A Sopron Basket női kosárlabdacsapatának ügyvezetője többek között az új szerepköréről, az elmúlt idényről, a nemzetközi szereplésről, a DVTK-val szemben megnyert bajnoki döntőről és a soproni kosárlabda vonzerejéről is beszélt.

„A csapaton a szezon elejétől éreztem az erőt és azt, hogy itt mindenki tudja, soproni játékosként nem lehet más a cél, mint a győzelem. Ez bizonyos időszakokban tud teher lenni, de ebben az idényben, talán pont a korábban elmondottak miatt (vagyis hogy a Sopront sokáig sokan nem tartották esélyesnek a bajnokságban – a szerk.) ez nem teher, és szerintem a szezon végére ért össze teljesen a csapat” – mondta a Sopron Basket évadáról Fegyverneky Zsófia, aki arról is beszélt, hogy a döntő harmadik mérkőzése után már többen elkönyvelték a DVTK sikerét, amikor a diósgyőriek elvették az alapszakaszgyőztes pályaelőnyét.

„Abszolút azt éreztem, már mindenki elkönyvelte, hogy a Diósgyőr hazai pályán behúzza a bajnoki címet, és talán sokan így is készültek. Én úgy láttam, az volt a kulcs, hogy a szakmai stáb tagjai a csapat felkészítése során megtalálták a megfelelő utakat a játékosokhoz. Tudták, mit kell ahhoz mondani, hogyan kell készülni, hogy ezt a terhet átfordítsuk, és azt érezzék a játékosok, itt ez egy lehetőség, és ne merüljünk el abban, hogy mit veszíthetünk, ha nem tudunk nyerni ezen a meccsen. Mindenki azzal foglalkozott, hogy ezt a mérkőzést behúzzuk, és visszamenjünk Sopronba egy ötödik összecsapásra” – folytatta a korábbi kiváló kosárlabdázó.

Az utolsó találkozóról így vélekedett Fegyverneky: „Péntek után vasárnap következett a végső összecsapás, ráadásul a csapatoknak egy Sopron–Miskolc utat is meg kellett tenniük. Mire itt vagyunk, a bajnokság ezen szakaszában, a játékosok elfáradnak, ezért a terhen és lelki nehézségeken kívül talán ez volt a fő oka annak, hogy ennyire alacsony volt mindkét oldalon a pontok száma.”

A következő idény soproni csapatáról elmondta, igyekeznek megegyezni a játékosokkal, és majd ezt követően lehet az esetleges új érkezőkről beszélni, de ez még egy kicsit odébb van. Illetve az előttünk álló szezon céljairól úgy vélekedett, ezeket majd csak a keret véglegesítését követően lehet beszélni. Mint a klub ügyvezetője kifejtette, az elmúlt harminc év eredményei miatt vonzó a Sopron neve, és sokan szeretnék felvenni a mezét, tehát nem csak az Euroliga-szereplés csábíthat a csapathoz kiváló játékosokat.

A teljes beszélgetés

 

Legfrissebb hírek

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
23 órája

Női kézilabda: a Nemzeti Sportrádió szakértője lett a Békéscsaba vezetőedzője

Kézilabda
2025.07.05. 16:32

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Önkéntes behódolás a szovjet akaratnak? Lehetett volna másként dönteni? Az 1984-es olimpia bojkottjának története

Egyéb egyéni
2025.07.03. 23:10

„Nagyon várom a Gyulai Memorialt, elképesztő mezőny lesz” – Enyingi Patrik a Nemzeti Sportrádiónak

Atlétika
2025.07.02. 21:20

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11

A világbajnokságon is szeretne érmet szerezni Csikós Zsóka

Kajak-kenu
2025.07.02. 16:35
Ezek is érdekelhetik