Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 21:05
null
Várhidi Péter az újpesti edzőváltásról nyilatkozott (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a horvát Damir Krznar váltotta a menesztett Bartosz Grzelakot a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-nél. A Nemzeti Sportrádióban erről nyilatkozott a lila-fehérekkel eddig utolsóként bajnoki címet nyerő, korábbi szövetségi kapitány Várhidi Péter.

„Nem sok értelmét látom ennek, pár forduló van hátra. Az Újpest sem lefelé, sem fölfelé nem tud sokat elmozdulni. Ez a közönségnek szólt, mert már elég nagy tüntetés volt az előző edző ellen. Ha Damir Krznarral hosszú távú szerződést kötnek, akkor legalább el tud kezdeni ismerkedni a csapattal. Kicsit elszomorít, hogy megint külföldi edzőben gondolkoznak, nem magyarban” – nyilatkozta Damir Krznar kinevezése után Várhidi Péter.

Az Újpesttel eddig utolsóként bajnoki címet nyerő edző szerint az nyilvánvaló, hogy bármennyire is megerősítik a keretet, nem lehet egyből eredményt várni. „Nem tudom, hogy az öltözőn belüli légkör milyen, a játékosoknak a kapcsolata egymással, a magyaroknak és a külföldiek vegyülete hogy jön össze. Erről nem tudok véleményt mondani, de nagyon sok buktatója van egy csapatépítésnek.”

„Sokáig lett húzva az edzőváltás, megtört valami a csapat és a vezetőedző között. Ősszel voltak biztató jelek, de tavasszal teljesen negatív spirálba került a csapat. Az egy győzelem és a hosszú nyeretlenségi széria Újpesten nem elfogadott. Nem volt váratlan az edzőváltás, maximum azt nem gondolták az emberek, hogy ezt a pár meccset nem várják meg” – vélte Litauszki Róbert.

Szántai Levente sportpszichológus elmondta, hogy edzőváltásnál a játékosok egy gyászidőszakot élnek meg, míg a szurkolók elégedetlenséget éreznek, ebből adódóan új élethelyzet keletkezik.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG

2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.:  Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: Debreceni VSC Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír)
2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd
2025. február 26.: Diósgyőri VTK – az ideiglenesen megbízott Vincze Richárd helyett Valdas Dambrauskas (litván)
2025. április 7.: Nyíregyháza Spartacus – Tímár Krisztián helyett Szabó István
2025. április 15.: Fehérvár FC – Pető Tamás helyett Tímár Krisztián
2025. április 23.: Zalaegerszegi TE – Márton Gábor helyett ifj. Mihalecz István
2025. május 3.: Újpest FC – Bartosz Grzelak helyett Damir Krznar (horvát)
Edzőváltások a labdarúgó NB I 2024–2025-ös idényében

 

Legfrissebb hírek

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
2 órája

Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

Labdarúgó NB I
7 órája

Schmidt Ádám: A sportegyesületek a versenysporton túl is foglalkozzanak honfitársainkkal

Egyéb egyéni
12 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
15 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
15 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

„Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet” – Kuczora Csenge az Európa-liga megnyeréséről

Kézilabda
16 órája
Ezek is érdekelhetik