„Piastri verhetetlen. A McLaren kiválóságát Bakiban hivatalosan is felvették a csúcspilóták közé. Az azeri futam végig izgalmas és megjósolhatatlan volt.”
Rory Byrne újabb két évvel meghosszabbította szerződését, így a korábbi főtervező 2009 februárjáig mindenképpen a Ferrari Formula-1-es csapatánál marad.
Charlie Whiting, a világszervezet fő versenyigazgatója levelében közölte: a jövőben az időmérőn csak akkor avatkoznak be a bírák, ha nyilvánvaló a szándékos feltartás.
Motorokat szállít a Renault a 2007-es és a 2008-as Formula–1-es szezonban a Red Bull csapatnak – erősítette meg a korábbi értesülést a francia istálló. A szerződést vasárnap írta alá a két gyártó vezetője.
Fernando Alonso jövőre már a wokingi csapat versenyzője lesz, azt azonban még nem tudja, ki lesz a társa. A GP2-es sorozat győztese reméli, őt választja a nagy múltú istálló.
Könnyen elképzelhető, hogy újabb fontos fejezettel bővül a Formula-1 idei botránykrónikája. A nemzetközi szövetség nem foglalkozik a fénykép tartalmával.
Az 57. Formula-1-es világbajnokság utolsó három futamán a német Michael Ammermüller lehet a Red Bull-Toyota tesztpilótája, miután a feladatkört eddig ellátó Robert Doornbos ezentúl versenyző lesz a menesztett Christian Klien helyett.
Willi WeberSchumacher menedzsere szerint Alonso méltatlan támadást indított, amikor minden idők legsport- szerűtlenebb Formula-1-es versenyzőjének titulálta a szezon végén visszavonuló világbajnokot.
A mindössze 19 éves Sebastian Vettel az elmúlt hetekben a pénteki szabadedzések legjobbja volt a Formula-1-ben, s most el szeretné hagyni az F-3-as európai sorozatot. A német reménység a GP-2-ben szeretné folytatni pályafutását.
A McLaren-Mercedes még nem döntött véglegesen arról, hogy kik fejezik be az idei Formula-1-es világbajnokságot. Legalábbis ezt állítja a nyár közepén Juan Pablo Montoyát váltó Pedro de la Rosa.