A Ferrari csapatvezetője szerint az idő majd eldönti, Räikkönennek vagy Massának lesz több esélye megnyerni a világbajnoki címet. A finn húsz percet beszélgetett a brazillal Jerezben.
A hollandiai Amszterdamban mutatják be a Renault Formula—1-es csapat jövő évi versenyautóját, az R27-est január 24-én – jelentette be a világbajnok istálló.
Michael Schumacher visszavonulása után a Ferrari új finn üdvöskéje ugrik a fizetési rangsor élére. A "jégember" 16 millió dollár kap többet, mint a kétszeres világbajnok a McLarennél.
Igaza lett Eddie Jordannek, aki médiaeseménynek titulálta a kétszeres világbajnok barcelonai fellépését. Egy nap arra is kevés volt, hogy a finn megszokja az autót, nemhogy segített volna.
A Ferrari brazil versenyzője jelentősen megjavította keddi legjobb időeredményét, a vb-brozérmes a második napon több mint hét tized másodpercet tudott gyorsulni.
A kétszeres világbajnok finn pilóta öt év után ül ismét Formula–1-es autóba, miután a napokban szimulátoron már kipróbálta a McLaren-Mercedes MP4-21-es autóját.
Az 1998-ban és 1999-ben is világ- bajnok finn sportember szerint ifjú spanyol kollégája a legjobb csapathoz szerződött. A rutinos klasszis indoklásként számos érvet sorolt fel.
A Ferrari új szerzeménye optimista, de most még nem akar jósolgatni. A 27 esztendős finn öt év után vált csapatot, de az év végéig nem tesztelhet, mert él még a szerződése a McLarennel.
Barcelonában szinte az összes csapat elkezdi a téli tesztelést. A kétszeres világbajnok ugyan nem lesz ott Spanyolországban, de így is kiváló "mezőny" tesztel a népszerű pályán.
A GP2-es versenysorozat 21 esztendős bajnoka megkapta élete nagy lehetőségét. Ron Dennis, a wokingiak csapatfőnöke biztos abban, hogy a fiatal brit pilóta nem okoz csalódást.