„Úgy voltam vele, hogy a fenébe is, nem érdekel” – Russell szerint hibás a rendszer

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.25. 19:37
null
Russell sokáig nézte a Williams hátulját, megelégelte a helyzetet (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes brit versenyzője, George Russell egyáltalán nem bánta meg a kanyarátvágást, hiszen így kiélvezhette, hogy Monacóban versenyezhet, és összességében előrébb is végzett az áthajtásos büntetéssel.

A Mercedes számára borzalmasan alakult a Monacói Nagydíj: Andrea Kimi Antonelli az időmérő első szakaszának végén törte össze az autót úgy, hogy továbbjutó helyen állt, miközben csapattársa, George Russell alatt a következő szegmensben adta meg magát a W16-os. A brit, olasz kettős ennek következtében a 14-15. helyről volt kénytelen nekivágni a 78 körös futamnak, amelyen az egyedülálló, kötelező két kerékcserét előíró szabály többek szerint egyáltalán nem hozta el a várt hatást. Néhány csapat a két versenyzőjével összedolgozva igyekezett előrébb jutni, aminek az áldozatául esett a német csapat is.

Russellt és Antonellit sokáig feltartotta Alexander Albon, hogy ezzel segítse Carlos Sainz Jr.-t, a Williams stratégiája bevált, hiszen kettős pontszerzést könyvelhetett fel, de a Mercedest eléggé felbosszantotta a rivális által alkalmazott taktika. Ezt unta meg Russell, aki szándékosan átvágta a Nouvelle Chicane-nál a kanyart, hogy a thaiföldi elé tudjon kerülni. Noha a brit versenyző áthajtásos büntetést kapott az eset miatt, egyáltalán nem bánta meg a tettét.

„Ez Monaco. Így megy ez a játék. Mi is azt terveztük, hogy azt a stratégiát fogjuk alkalmazni, mint amelyiket a Racing Bulls és a Williams csinált a két pilótájával. Nem számítottunk rá, hogy a Williams és a Racing Bulls is hasonlóan fog eljárni, de végső soron ez az egyetlen módja annak, hogy pontokat tudj szerezni ezen a helyszínen. Kár volt, ha megtetted, kár volt, ha nem. Egy ponton úgy voltam vele, hogy a fenébe is, nem érdekel, hiszen pontzónán kívül voltam. Tudtam, hogy sehol sem fogok célba érni, szóval csak ki szerettem volna élvezni azt, hogy Monacóban versenyezhetek. Már mindent elvesztettünk szombaton a meghibásodás miatt. Lehetőségem sem volt az időmérőn.”

„Így huszonöt kört teljesíthettem teljes padlógázon Monte-Carlóban, és ami igazán ironikus, előrébb végeztem a bokszutca áthajtásos büntetéssel, hiszen máskülönben beragadtam volna Alex mögé, majd Cunoda (Juki) és (Nico) Hülkenberg mögött tértem volna vissza a kiállás után. Kissé hibás a rendszer” – mutatott rá a végül 11. helyen célba érő Mercedes-pilóta, aki viccesen megjegyezte, lehetne akár egy olyan gomb is autójukban, amivel vizet is spriccelhetnének a pályára az izgalmak fokozása érdekében.

MONACÓI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes- 
2.Charles LeclercmonacóiFerrari3.131 mp h. 
3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes3.658 mp h. 
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda20.572 mp h. 
5.Lewis HamiltonbritFerrari51.387 mp h. 
6.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
7.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1 kör h. 
9.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes2 kör h. 
10.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes2 kör h. 
11.George RussellbritMercedes2 kör h. 
12.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari2 kör h. 
13.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault2 kör h. 
14.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari2 kör h. 
15.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes2 kör h. 
16.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari2 kör h. 
17.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda2 kör h. 
18.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes3 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes36feladta
 Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault7feladta

 

71. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:11.964
2. szabadedzés1. Leclerc 1:11.355
MÁJUS 24., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:10.953
Időmérő1. Norris 1:09.954
MÁJUS 25., VASÁRNAP
A verseny 1. Norris, 2. Leclerc, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00
Kanadai Nagydíj, Montrealjúnius 15., 20.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
36 perce

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
1 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
3 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
16 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
22 órája

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31
Ezek is érdekelhetik