A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 11:17
A Ferrari az idei legjobb eredményét érte el a versenyen a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) első szárnyakra vonatkozó szigorítása a soron következő Formula–1-es Spanyol Nagydíjon lép érvénybe. A Ferrari fordulópontot vár a hétvégétől, s a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is úgy érzi, az olasz riválisa profitálhat a legtöbbet a szabályváltozásból.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) januárban, vagyis jóval a 2025-ös szezonrajt előtt erősítette meg, hogy az első szárnyakra vonatkozó teszteket a kilencedik futamhétvégétől, vagyis a soron következő Spanyol Nagydíjtól lépteti hatályba, ezzel is időt biztosítva a csapatok számára, hogy addigra teljes mértékben felkészülhessenek rá. A mezőny egyelőre bizonytalan annak kapcsán, hogy a változtatásnak milyen hatása lehet a jelenlegi erőviszonyokra, de sokan arra számítanak, hogy könnyen felborulhat az erősorrend. 

A Ferrari már hetek óta fordulópontként tekint a barcelonai állomásra, igaz, az előzetes tervekkel ellentétben nem veti be a jó ideje várt fejlesztési csomagját annak érdekében, hogy jobban feltérképezhesse a módosítás hatásait. „Új első szárnyat fogunk vinni, mint ahogyan az összes többi istálló is. Úgy gondolom, hogy van értelme csak új szárnyat hozni, mert így tisztább képet kaphatunk arról, hogyan működik. Spanyolországtól új előírás lép életbe az első szárnyakra vonatkozóan, aminek következtében valamennyi alakulatnak frissítést kell hoznia. Mindenki azt a dátumot jelölte be fordulópontként a naptárában.” 

„Nem igazán tudjuk, hogy változik-e valami az erősorrendben. Magunkra kell összpontosítanunk, hogy minden kanyartípusban javuljunk. A gyors és a lassú tempójú kanyarokban is sikerült előrelépnünk, most erről szeretnénk megerősítést nyerni Spanyolországban is – utalt arra, hogy csapata a gyors imolai és a lassú monacói pályán is javuló formát mutatott, miközben a Circuit de Catalunya igazi erőpróbát jelent, mivel mindkét kanyartípus megtalálható rajta. – Ami minket illet, sok ideje dolgozunk már az új első szárnyon, és ez mindenki számára sorsfordító is lehet, mert nem tudjuk, hogy az új szabályozásnak milyen hatása lesz minden egyes csapatra. Ragaszkodunk ehhez, erre koncentrálunk, hogy minél jobban megértsük az új első szárnyat.”

Ugyan egyes hírek szerint a maranellói istálló szempontjából vízválasztó is lehet a spanyolországi hétvége, és ha nem sikerül előrelépnie, akkor a figyelmét onnantól kezdve elsődlegesen a 2026-os projektre fogja fordítani, a legújabb fejlemények után nagy valószínűség szerint megvárja, hogyan fognak működni az eltolt frissítések, és utána dönti el, érdemes-e továbbfejleszteni az SF25-öst.

Az, hogy a Ferrari szempontjából tényleg kiemelkedően fontos lehet a szigorítás, a rivális Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megerősítette, hiszen az osztrák úgy érzi, az olaszok használták ki a legkevésbé a rugalmas első szárnyak adta előnyöket. „Az alapján, amit láttunk, úgy gondolom, hogy valószínűleg a Ferrari volt a legkonzervatívabb a hajlékony szárnyak terén. Azt, hogy ez milyen hatással lesz az erősorrendre, még ki kell várnunk. Nem vagyok biztos benne, hogy meg fogja változtatni a viszonyokat, de egyúttal kíváncsi vagyok, mert nem tudom, hogyan fog alakulni.”

A Red Bull már több ízben utalt rá, hogy arra számít, az új technikai irányelv rosszul érintheti a konstruktőri bajnokságot toronymagasan vezető és az egyéni tabellán a versenyzőivel az első két helyet elfoglaló McLarent. Legutóbb a címvédő Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen beszélt arról, hogy érzése szerint egyes csapatok túl sokáig élvezhették ki a rugalmas első szárnyak adta előnyöket, és üdvözölte a frissítést, amivel azt sugallta, hogy a „vörös bikák” magabiztosak azt illetően, hogy kedvezni fog nekik a szigorítás. 

 

A német sajtóhír szerint a Ferrari által is megkörnyékezett Christian Horner ugyanakkor bizonytalan szigorítások esetleges következményeit illetően. „Az autó jól teljesített Imolában, egy nagyobb sebességű pályán, és most ismét néhány gyorsabb aszfaltcsík következik, és persze ott lesz a szabályváltoztatás is. Lehet, hogy ennek nem lesz semmilyen hatása a sorrendre, azonban ez egy módosítás, és minden egyes csapatot érintetni fog. Talán semlegesen, de lesz hatása. Amit nem tudunk az az, hogy miként fog hatni a többi alakultra. Ez egy jelentős változtatás, így mindenképpen lesz valamilyen hatása, adott esetben akár a kopásra is. Nem könnyíti meg senki életét.”

Az egyelőre bizonytalan, pontosan mit hoz a változtatás, és látszólag az istállók is sötétben tapogatóznak még, de az biztos, hogy volt bőven idejük felkészülni az új technikai irányelvre, és korábban a többszörösen is szigorított hátsó szárnyakra vonatkozó tesztek nem igazán voltak hatással az erősorrendre. Persze, nem kizárható, hogy egyes csapatok teljesítményére jelentős hatással lesz a mostani módosítás. 

55. SPANYOL NAGYDÍJ
MÁJUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
MÁJUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
JÚNIUS 1., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, Montrealjúnius 15., 20.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 6., 16.00

 

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
3 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
4 órája

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
4 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
7 órája

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16
Ezek is érdekelhetik