„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 22:16
Jos Verstappen szerint fia jelenleg jól érzi magát a Red Bullnál (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bullnál versenyző Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen üdvözli a most hétvégi Spanyol Nagydíjtól érvénybe lépő szigorításokat, miközben jelezte, az osztrák csapatnál a fia jelenti a különbséget.

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már a 2025-ös idényrajt előtt megerősítette, hogy az év kilencedik versenyhétvégéjétől, vagyis a Spanyol Nagydíjtól lépnek érvénybe az első szárnya vonatkozó szigorított tesztek, amitől sokan az erőviszonyok átalakulását várják. Bár a McLarent már nemegyszer meggyanúsították azzal, hogy rugalmas első szárnyakat használ, az MCL39-es eddig minden alkalommal megfelelt a szabályoknak, és a csapat kifejezetten nyugodtan várja a módosításokat is.

A Ferrari eközben fordulópontként tekint a barcelonai fordulóra, hiszen amellett, hogy újabb fejlesztési csomagot visz, azt várja, hogy a szigorítások révén előrébb léphet az erősorrendben, s hasonló reményekkel készül a folytatásra Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen is, aki a Telegraafnak nyilatkozva elmondta, szerinte bizonyos istállók így is túl sokáig élvezhették a hajlékony szárnyak adta előnyöket.

„A szurkolók, valamint a Formula–1 szempontjából is ez az ideális forgatókönyv. Izgalmas szezont szeretnének, nem azt, hogy ugyanaz a versenyző nyer húsz futamot, mert akkor túl monotonná válik. Egyenlő versenyfeltételekre van szükség a rugalmas első szárnyak esetében is, amelyeket csak a hétvégén tiltanak be Spanyolországban. Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak ebből. Szerintem ez nem igazságos” – jelentette ki az idősebbik Verstappen, majd rámutatott, a Red Bullnál a fia jelenti a különbséget.

„Max jelenti a különbséget. Idegenek jöttek oda hozzám, hogy beszéljek róla, mert mindenki hihetetlennek tartja, amit csinál. De ez Max, már a gokartban is megmutatta, hogy mire képes. Láthattuk ezt Imolában is a biztonsági autós szakaszt követő újraindításnál. Milyen vad és éles akkor, nagyszerű! Aztán ott volt, ahogyan vezetett utána. Végig odatette magát, száz százalékosan. A Red Bullnál biztosan nagyon boldogak, hogy ott van Max. Azt hiszem, fel is ismerik ezt. Max egy nagyon kedves fiatalember, csak senki ne dühítse fel, mert akkor csúnyán tud viselkedni. Amíg azt érzi, hogy a csapata mindent megtesz, amit csak tud, addig rendben van, és szerintem azt érzi, hogy ez így van” – tette hozzá Jos Verstappen, aki ezt követően bővebben is beszélt fia jövőjéről.

„Jól érzi magát itt, ugyanakkor teljesíteni is akar. Nem az a típus, aki csak úgy elautózgat hátul egy évig. Akkor nem egy kedves Maxot láthatnánk. Az imolai verseny nagyon biztató volt, és ha Barcelonában is jól alakulnak a dolgok, akkor nagy reményeket fűzök az idei év hátralévő részéhez, illetve Max jövőjéhez is a Red Bullnál. Jövőre az erőforrás lesz a legfontosabb tényező, és a Red Bull pozitívan áll a saját motorjához. Persze, feltehetjük a kérdést, mire alapozzák ezt. Nem akarnak hazudni saját maguknak, és persze Maxnak sem. Az nem tűnne észszerűnek, ha a csapatnál szeretnék tartani. Lenyűgözőnek tűnik a Milton Keynes-i motorgyár, de ez semmit sem mond el a motor teljesítményről.”

Az idősebbik Verstappen arra is rámutatott, hogy fia számára nincs túl sok opció, ha romlik a helyzet a Red Bullnál. „Mint ahogyan már mondtam, ha úgy alakulnak a dolgok, mint Imolában, akkor elégedettek leszünk. Max mindig is nagyon hűséges volt. Jelenleg csak a McLaren egyértelműen jobb, és ott alapvetően nincs hely a számára. Szóval feltehetjük magunknak a kérdést, mégis hová kellene mennie akkor?”

Ami az eddigi mérleget illeti, Max Verstappen  nyolc nagydíj elteltével három pole pozíciónál és két győzelemnél tart, miközben összesen 136 pont íródott a neve mellé. A címvédő versenyző lemaradása 25 pont az egyéni vb-összetettben, vagyis még bőven lőtávolon belül van a listavezető McLaren-versenyzőkhöz képest, így továbbra is remek esélye van rá, hogy megszerezze sorozatban az ötödik világbajnoki címét.

55. SPANYOL NAGYDÍJ
MÁJUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
MÁJUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
JÚNIUS 1., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, Montrealjúnius 15., 20.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 6., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
11 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik